Reiyel fiai

Nem is olyan rég, m ikor a z utolsó gótikus  betűtől  ( ß)  megvált a korszak, mag ával ment a józan ész. relativusz/imperativusz Másfél ezer éve történt, ma egy Dómban, ahová kézen-fogva hurcolt az ördög. Még nem volt apát, szerzetes egy szál se, Csak egy csonka lapáttal ásták meg a fundamentumot, persze ismeretlen áron. Utólag értesültem, hogy a katedrális falai nem csak ann o, de most is leromboltak. Lábnyomába száradt legenda suttogja eredetét. Mönchen/München 03.2018

laktózintoleranciás figyelmeztetés következik: ne edd meg! Tényleg ha tilos terméket szeretnél, egyét tofut, igyál szójatejet avagy igazi történet, egy merőkanálnyi bölcsesség, egy csipetnyi jóindulat, megelőzhetné a „ Minden Napra Egy Rossz Performansz” végjátékot, hol nem borítják rád a szekrényt, s talán nem idéznek fel minden szentet hétrét. Pl. Menj a franba! ordibálta egy bölcs taxis ember egyszer. Én megköszöntem, hogy oly dühösen az átjárón, véletlenül nem ütött el, tehát jelként vettem s erre bánságföldre vittem bajba mártott kiflim, amit majd megettem. Vagyis utólag tudtam meg, egy jelentésbe álcázott levélben {( iniciálé magamnak szántam ) majd továbbadtam fűnek, fának: } hogy a baj ép oly kenhető, mint a vaj. Egy szelet kenyérre mázolt bolti-szenvedélyt minél többet húzod-nyúzod, akár nejlonba csomagolhatod vagy celeb celofánba, ha nem bontod ki előbb, fogyasztani lehetséges, ám ott a veszély: gyomorfekély. Szóval te...

„Igen, álmomban láttam”                         Vajasperec      Walter von der Pernahajder ajánló ugyan mért kellet oly keletre menni, ott távol van a nyugat pontos precizitással megírt sajtból kifacsart sóhajvers a népvándorlásról, +egyebek Este. 10:21:22 Deczember  Cwájtáusendzieben Mert nyugaton is akad perna, de Osteuropa térképe igen lazán bírja idegekkel a hónapokat: mint földre pottyant kötéltáncost magával rántott Bécsi szelet. De a Grimm testvérek se találhatták volna ki jobban e Merchenlandot 1 , hol tejszín,kék rombuszba öltött abroszt lobogtatnak zászló helyet s a kőszívű oroszlán fiai bámulják bőrgatyába az októbert, egy-feszt. A többsörösen lebombázott csodavárost ...

Bárhová néznél, drótkerítések díszítik a raktárt körbe. Talán átférsz a rácson, akár kidughatod lábad. Más szagúak ott a tápanyaggal öntözött, mesterséges ibolyák. Üres folyosók visszhangja szakad rád, egy használt kocsigumiba botladoznak heteim, pedig ott az EXIT jel, danke für nichts, nem sokat segít. Saját labirintusába tévedt el lekicsinyített mítoszom, hol 1 öngondolkodó munkaerő nulla egy öltönyön. Ugye azt hitted fiktív a kerítés: pedig pontosan hatszor bámuljuk naponta. (persze a 2x kiemelt bejáraton kívül) de hát sokszor, fal, zárda, menedékház vagy másképpen is elképzelhető. Személyes kód vagy, nem több, sem kevesebb, portánál diktált korporációs magyarázat. Mentsük ami menthető. #Bajorország#Wintertraum# 11.2017

Avagy nem a motörhead-fejkötős csajoknak, aszfaltcicáknak vagy Pink Freud rajongóknak szól. (a másodiknak nem ajánlott) Kedves első feleségem, Társasága mai napig is jó, de ha maga, a társasággal együtt felköltözik Pestre, tudja meg, követni nem fogom. Erdélyi városok árnya leszek, S folyton ott bukkanok majd elő, ahol nem szárad a szó a számra. Ezt síkságon száraz borral nehezen lehet elviselni. Ott nem rejtőzködik minden sarkon esernyővel, a véletlen. S ha mégis összefutnánk a Kálmán téren, egy bizonyos és elég szépen restaurált ház kapujánál, higgye el, sofőröm egy balfasz ember. Nem is tudom hogy jött ez ide, szóval Többször is mondtam neki, ne álljon meg csak pár házzal arrébb, Váradon, ne irányítsa dilettáns délutánjait az alkohol, pláne, ha vezet. Kedves első feleségem. Mióta nem látom, arcát azóta látom: több kirakatban, párnámon vagy plafonon, reggelim pirítós-kenyér felületén is. Sok félnótás költő í...

Vörös macskabundás nyár, sáppadt égitest les bennünket, mégis ki tudhatná mit dadog az éjszakával borozó csillagok, milyen talaj, mi ásvány, só őrizhetné titkaikat. Sejtelmes, de messziről látható mint két bolond a híd szélén. Fiatalok, ugrásra készen, s a fizikai jelenlét, a környék halvány kontúrja, hacsak egy pillanatra, megszünik vagy elillan. S az ugrásra várva, a két pára bizonytalanságát mossa el a nyári zápor, hogyan tovább: az utca egyre üresebb, a tömeg zöme is elpárolog, egy öregasszony virágstandja, kialudt lampionok, egy régi gyár a sarkon sem látható S a vidám szaltó egy külön dimenzió, hol a gyáva idő, elszalad, hol a reaalitás egy érthetetlen téboly-ének, kiszálni késő, nem szabad. Elveszni a képzelet tartományában ugyan ritka jó, de kulcsot hagy zsebében a történés lehetőségeinek három szempontja. Tőled függ, hogy zsebrevágod, eldobod vagy elejted egy olyan helyre, hol az éberész nem szüks...

(utcasávi vágta) Mérlegen méri magát a város, többezer csizma csúsztatja naponta kopott talpát az utcán. Ábelt elnyelte már a rengeteg, nem maradt más, csak Káin, ki saját jövőjét verte agyon, míg gyermekei fülig érő sárban hemperegnek, persze selyem pizsamában. Majd tisztába teszi őket a környezet, egy Dostojevskij e.book-furdalás, vagy Struccként ássák fejüket a homokba, de kérem, a városban hol lehetne homok, ja a strandon: hát nagyon úgy néz ki,  így nem jutunk  oda soha. Mert a parton épített Kafka Kastély, bármikor összedőlhet, s ha ötperceként bámulunk egy képernyőre, attól még nem kerülünk közelebb pixelcéljainkhoz, s az összedőlt ballbástyát sem elég kivágni a képből, kivárni, míg az utolsó erődítmény összedől, vagy rátaposnak. Nem, nem elég vinni magad az árral, fejet lehajtva hunyorogni az úton. Ha valahány jelzőlámpa pirosra vált, ne siess, ha siettetnek, bárki kiált, hisz emberi ösztön a kitartás...

fesztiválalkozóknak                 nem ajánlott Három nyelvre fordította, Klaus, John és Aranka. Közöttük közreműködött: Traian, Miroslav, Pedro és Tanaka. Hold helyet tombol a város. Ugrál sok csaj, égi ricsaj, és néhány macsó mancsa, tartsa őket s közbe tapsol. Velük andalog az insomnia legalább még jó pár napot. Hely te Sári, sej te Szorin megvolt má' az érettségim. Boncidától Hencidáig ugrálhatunk jövő nyárig, s ha ez is megvolt, gyün az Untold mondhatatlan fesztikörkép. Itt lesz Pest, Bécs és Párizs. Berlin indul, London máris menne, de nem jut át a Brit határon. A tribünéből trubadúrok trombitáznak egy dobozból, nézők gyűlnek, állnak, ülnek és egy részeg ember horkol. Ugrál Bábel torony nélkül, s az űrben zűr van tőlük, van itt kemping, messze Peking azért mégsem ott Torockón. Megijed sok indián kend, sátrat húznak hej fejükre, azé' nem egy Old Shat...

Mivel manapság a szamarak patkó helyet cipőt hordanak, csak Nils marad, a Holgersson, egyszerű kis fapapucson pancserkedik vízszint alatt, míg házi-lúdja fog pár halat, Mire neki blue swing shoe ő repülni tud, siklani az égen, mert fapapucsban szaladni, azért elég kényelmetlen. No de térjünk vissza helybéli kis öszvéri rögeszméinkhez. Két pár cipőt koptatva, baktat végig a csacsi az utcacsordán. Csinos csikó, pőre Pegazusnak látja magát egy szalmakirakatban, messze a szentföld, távol a Jordán. Szájában nap szárított széna hever s hátán oly sok teher + egy ember, vajon hogy is kerülhetett oda. Semmi pánik, sivatagban akad egy két akadály még, történik majd ez is az is, míg előbukkan egy vad oázis. közepén 1 város, tudom klisé, mégis minden hasonló municípium mesehőse Vitéz János. Nemgond folytatódik a menet: néhány furcsa állat kerül elénk, és El Zsiráfné, ki néhány emelet. Szemben egy Jaguár tolja magát görkorcsolyán,...

Bal lábbal kelt hajnalban 1 épület. Büszke volt, hasa csupa üveg, s hátán néhány trehány emelet. Szorgos hangyák sétáltak előtte. Tessék, kérem, szolt az óriás, nyugodtan fáradjanak ide be. A mit sem sejtő rovarnemzet Stendhal bácsit nem olvasott, tehát hosszú sort hímeztek: minden apró, vörös és fekete. Szorgos nép volt ám a hangya, nem hagyhatta királynőjét egyszerű kis morzsa kosztra. Pont egy felfordított nyolcas lett a munkaidő, kaptak ásót, csákányt, inkluzíve uzsonnát. Felhőkarcolót akart a bohóc, betont öntetett orra helyett, hogy majd aztán mikor felér, bámulni fogja ezer denevér. Látástól vakulásig épített a hangyabanda, s lám a láthatatlan minimunkás nem tűrte a meleget és szabad napot kért, csak egyet, de a titán tiltakozott, vissza a nemjóját, talán adhatok egy fél napot. Hangyablues hangulatban folytatták a  teremtmények a megszokott hórukk munkát, Növekedett is az óriás orra ...

                           "Félkész komédiámat                            Bár ésszel fel nem éri                            Csak játssza bírja szusszal                            Dave Lynch Cash Allan Mary"                                                           KAF Hogy elkerüljem az április szenilis szokásait visszamentem, úgy pár hetet, évet a múltba, talán tengeren túl, akár egy óceánnal megbirkózva, repülőre, buszra, vonatra ültem, az Eastern-time gőzös Kaytown poros peronján állt meg utoljára. Elhatároztam hogy árverezni fogom...

(ősziszöszipromószöveg) Amikor a realitás jön feléd, és főbe üt, úgy a színpadon, és futnál ki, felkapnád a télikabátod, barátnőd, munkatársad, macskád, kutyád, kimennél az előéletbe, megnéznéd a fákat, madarakat, kocsikat, embereket, úgy élőbe. Ahogy vagy és lenni szeretnél, mind most játsszák el szemed előtt szemtelenül. s ha esőcseppek, viharmónia vagy idegen turisták potyognak az utcán, nyelvtelen tehetetlenséggel haladsz el mellettük, lendülettel mész neki, vidáman a jövő hétnek és hiába koptatja cipőd a trotuár ne nézz hátra, kövesd a lökötteket, botladozz az ismeretlen utcák kétségeiben, s ha néha eltévedsz kérdezd meg a sarki boltban, hogy hol lehetne minél drágábban elfecsérelni életem. Talán ott, ott a sarki étterem! De a kasszás néni & alattvalói, mind egy kézi képernyőben keresik a dadaista megoldást: nyomj egy gombot, s kapsz egy választ, talán ott.

Tudom sok van még és messze a Hajnal de most legyünk egyre közelebb a távoltól. Vegyük azt a szerencsétlen vasjárgányt, kimagyarázzuk, elmeséljük százszor, meggondoljuk az útvonalat. Eleméletileg Á-tól B-íg és fordítva, s ha ez nem tetszik, bármikor kiválhatunk utunk kiszámíthatatlan vonalából. Mert semmi sem lineáris, hierarchia. Kiszállhatunk a központnál leszállhatunk éjjel a dombon a városi fényekben, kézen fogva, képzeljünk magunkba a csillagokat. Leszállhatunk a dombon, mit is számít ha szürke betonpázsit kísér végig hazáig. S ha végre megérkeztünk az nem azt jelenti, hogy otthon vagyunk, egymás társaságában vagyunk csak egyedül.

Egyedül járunk a sötét utakon, kinek milyen széles, keskeny, vagy megalázó forró betonon tesszük ugyanazokat a lépéseket őseink lépteit követve s mégse érhetjük utol őket, hisz ők ezek a rokon lelkek, szerettek, ezek a rég távozott ismerősök a szembeni járdán sétálnak velünk, ellenkező irányba. Lépteik hasonló ütemét követnéd míg biztos a ritmus, még tiéd a látókör, fejet fordíthatsz ugye, akár integethetsz míg parányi pontként távoznak tőlünk, bemért percek egy órában. Sajnos az óra mutatója nem haladhat hátra, olykor megáll, de sosem forgatható vissza. Más a légkör, hasonló az ábra: átkelni tilos, tabu téma, lárma.. Átjártál te is egyszer az úton, barna télikabát volt rajtad, táskádban az univerzum. Két járda közt maradhatnak emlékeink, a szeretetbe zárt időtlen autósáv, a fényéveknek tűnő szekundumaink lényege.

Kiorvosolta belőlem a tanulságot aznap a klerikus, a jótettnek ortodox gyógyítója, ki szerint mindenre adódik gyógyszer, még akkor is ha a páciens túl gazdag fantáziával rendelkezik, álmai vannak, analogikus gondolkodásmódja hibás avagy enyhén szimbolikus, mondhatnám megrázó magyarázataival rázta ki belőlem az emberiséget. De mit is jelent ez? Ember, emberként magunkra ölteni a világ könyörtelen jellemét. S ugyanazok a paradox hülyeségek, komor realitásból menekülő egyének, a mindennapi séma, a hosszú nyarak utáni hallgatás. Maga művész? Ismeretlen az ön gondolkodásmódja. Speciel diagnózist kap e különleges elme kitisztulására. Ide figyeljen, meggyógyíthatom ha úgy akarja, öntől függ az egész. Nézzen csak ki az ablakon. Mit lát? Embereket. Olyan lehet ön is, gondtalan gondolkodásra képtelen, idegen járókelő a több ezer közt. Úgy fog járni, ugye alig várja, ugye hajlandó a kezelésre. Nézze még kimenőt is kap, csak kapaszk...

Nézd, ott lóg a térképen Kolozsvár! Senki sem kérdezte tőle, voltaképpen ki merészelte ide helyezni őt. Hát nem lett volna jobb neki nyugaton hol a kolbászt kerítésből készítik, azt pedig megcsonkított erdőkből. Hol van ez a koszos vár? Kőből vagy lopott fából építtette valaki, s hol a Matyi, a polgárpukkasztó vaskezes Király, kit mióta lovára öntöttek nem akar semmiképp földre szállni. Érthető hogy éjjel nappal él a város de szimbiózisban élő szemét lakótársára nem lehet azért mindig szemet hunyni. Szobor áll a téren, szemével szabotál jöttmenteket és persze Báthorit, kire annak idején nem adtak rá páncél Inget csak zoknit. Bátorit ingerülteket, feszülteket és kardban tartja a várost, bárcsak úgy lenne te bárd, hisz kortalantárs vezéreink akárhogy is próbálják, képtelenek gatyába rázni kincses Kolozsvárt, mert folyton vakon túrják a vakondtúrásokat az aszfalton mert ugye évente nefelejcset és ugrókötelet játszanak ...

Most felemészt a hőség, minden sejted serceg, menni kéne, de hová, azt csak ő tudja, az iránynak pimasz, szókalauza. El innen, míg nyelvemre szárad a fekete tinta, s mondanivalóm üres lesz akár nyáron a város. El innen, míg elfásulnak ösztöneim, míg helyet foglal helyettem a kényelem, a repetitív éjszakák monoton animációi. Ugyan elfogadható, elviselhető talán e megszokott színjáték De nem a helyszín változásának hiánya lüktet bennem, hanem szükséges irányunk folytonos felfedezései. Egy át/hátverés néha az idő részéről. Nyisd ki szemed, jó úton jársz barátom, ugyanis valahány tévedésnek belátása maga a visszaút. Kiszemlélése a munkád, elfogadása a kezdet, s az iránynak hiánya elhagy mint egy volt szerető, ki benned kereste saját útját. Helyettem él most a város, elfogadta rossz és jó szokásaim, egyaránt, megfogta a szót, érzések és élményekkel ruházta fel őket, hogy egy jöttment embe...

avagy úti-metamorfózis Teveállomás, hol futni kell a púpos után, és minden négylábú jószágon maratonszám lóg három helyen, nehogy eltévessze az ember, hogy melyik állat után kell szaladni. Mert ha kidob a buszból a türelmetlenség, hol már THE BAKTER MAN is megunta az életét, elhagyván a bakteri premisszát, akkor észre kell venni a párhuzamosság komikus jelenlétét egy kulturális sivatag kellős közepén. Még csapdosó púpőstevén is hamarabb eljutni Kairóba mint Kisbács indusztriális könyörtelen körzetébe. Hisz Kafka már jó pár éve elérte a Kastélyt, megunta és hazament, Wolf is táncra perdült a világítótornyában, majd megunta és elröpült. Ady Endrét is már utolérte volna a szifilisz. Szürkébe öltöztetett apát lapátolt a Horeán 1 , s az utcán, egymásután feszes sorban álló autókaraván várta, hogy véget érjen a nyár. Mert megállt az idő és vele együtt a türelem ordibált momentán jobb oldalról bal-fülembe. A sztráda nem kímél meg senkit ...

avagy amit oszlopok tartogatnak, mint Atlasz a hátán. Elmesélhetnéd nekem feltételes módban, csak úgy mint két barát mikor még télikabát kerül ránk tavasszal. Persze ha még azok lennénk, vacogó kabátok egy széllel bélelt márciusi napon. Az értelmes szó fanatikusai, természetesen mindenki saját szakdolgozatának hőse. S ha nem is lennénk azok, vagyis valamely dráma főszereplői... Szólj, és színházban megnézzük őket.

és egyedi nap, valamikor nem is túl távol a mából, találkoztak. Egy változatlan helyen aludt a város, kitudja hány évszakon át, legalábbis hiedelmük szerint, elígérkeztek egymás társaságának, valahol. Ott állt a kertben,  arca az évszakok vásznán, változatlan, akár egy színésznőé. és sétáltak a múltban, végigjárták a jelent, megbeszéltek minden egyes aprólékos emlékfiókot, majd óvatosan bezárták maguk után. Nem is képzelhettem volna másképp a napot, hetet, éveket, mert időtlen és felejthetetlen marad, az utolsó ölelés. Talán azt is elmesélték egymásnak, hogy ugyanazon a helyen, mikor a város új ruhát ölt magára, hol csak a kő és téglafalakból épített szecessziós épületek bámulják az elmúlást, találkoznak. Remélem ugyanott, a hely amúgy lényegtelen, mikor hajad már a tél, s tengerszínű szemedben a minden, ami voltál, vagy és lehetnél.