Reiyel fiai

tartsa meg a mindenható személyiséged s persze élénk párbeszédeid önmagaddal, találkáid a férfiakkal, ne hagyjon el soha. szédült, bohém, párciumi napokat kívánok, lapok poklát hagytnám aznap ott, a buszon búsulás városában, ó hát ki nem hagyná itt a telet és a télben megfeledkezett Cluj Napocát. virágoskert, kerti törpék, azúr és más hupilila színekkel színezze éveid az Úr. Hogy hányat azt nem mondhatom, talán a fenti, vagy a lenti, vagy a sarki boltban a néni. akitől cigarettát szoktam koldulni reggel, tudná, talán elmondani. Lényeget leljél a mindennapok ultraviola sugarában, Levegőt nyeljél, hogy a következő évek, hetek és multidimenzionális lét peremén legyen idő az apróságokra, észrevenni az észrevehetetlent, és dalolni, táncolni a mának.

Nikotin, tinta éjszakák. Egy mosolyban rémlik jellemed, még nem tudtam igazán eldönteni, hogy jelmezekben rejlik személyed, vagy te vagy saját színdarabod színésze.

Fogadj el, ahogyan mások is elfogadják bűnbe mázolt, tökéletlen testüket. Szörnyeim hátrahagyom, egyedül is boldogulnak. Hiszen te jobban ismersz. Veled többet érnek a fehérbe borított évszakok, Ma már nem zavarnak kőből faragott szobrai a múltnak, tudod... ma már szabad vagyok.

Mit számít az ha magyarul káromol a türelem, ha saját bőröd alá férkőzik a nyelvtelenség. Bárcsak egy templom ministrásaként élhetném le életem hátralevő némafilmét, hiszen pénzt kéregetnék az igaz és aligazgató hívőktől, (mert alibim a fehér zubbony!?) Néha ott vagy ahol lenned kell, hol fent hol lent inog a változékonyság mozaikablakod felett, és te csak nézed. Bicegő verslábán botladozik Isten...gondolom, s mégis egy szál kopott kabátra vajra a megváltást. Tudod, sokszor magam alatt vágom a bitófát, mint te is, mint mindenki más aki a jóból ritkán talál eleget, azt az átlátszóan érezhető érzést, ahol megpihenni jó egy ünnepi ebéd után, ahol senki sem idegen, vendég. Foglalj hát helyet, mondok valamit: Te vagy a lányom, húgom, anyám, elfelejtett antihősöm rejtelme. Téged nem nyomnak el a késő esti beszélgetések, az elfecsérelt éjszakákba rajzolt nagyvárosi évek. Te vagy a jóság megkeresztelt igénye.

Sarkon fordult az idő, mikor az előszobában megpillantottam. Hófehér volt, sima bőre felületén feketére tetovált hieroglifák. Sok zéró és algoritmikus betűkkel retusálva mint egy Kassák Lajos vers, hol  papírra  másznak a szavak, életre kelnek majd elgyalogolnak Kispárizsig. Nr. 1 0 9 0 8 0 9                                       2014.12.4102 Amennyiben BANKI átutalással szeretné lefizetni ügynökeink... (csak bátran) Hosszú sor vár mindenkire, és mennyi idióta                VÁGY                  ELÉGTÉTEL                 KÉNYTELENSÉG                                      SZOLGA             ...

Betolakodott a tél imént. Az ablakpárkányon feküdt kristályvilágom egyetlen mikrokozmosza. Ez volt az első idén, és pár ezer pehely követi a ritust: előbb lehullnak az égből, mint csipke-fehér ruhájú, piruettező balerinák, majd egymásra találnak a táncban, ahogy lassan földet érnek... Pár pillanat az egész, talán egy fél óra a hideg bádogon, és minden másodpercük megannyi élet. Befejezetlen cigarettám elnyomom, nehogy egy sistergő parázs elrontsa azt, ami rövid időn belül elolvad, elpárolog, gyermekkorom fehér-bundába öltözött városában.