Reiyel fiai

(dalszöveg egy konyhaszéken ) Mikor mondtad utoljára valakinek, szeretlek! Isten ments hogy kézbe markolj magad jóvoltából egy verseskötetet.  Nem számit hogy kitől, kinek olvasod, lehet élettársad, nagyid, anyud/apud, macskád/kutyád, csak élő legyen, nem halott. Ha ember hiányozna a képből, rajta pajti, ölelj hát át egy fát. Nem kell egy bizonyos nemhez, valláshoz (Krisna rajongóhoz) tartozni, nem kell egy hely, pap plusz kehely, motívum vagy okozattól mentes szappanoperaleves, légy őszinte a szavakkal, s a nárcisztól óvakodj, az önsajnálat kibelez. Hány goromba irodalnok vert pofán e szó miatt; tiltott szóeszenciának minősült, mint lélek, virág vagy Trabant. Mert nem mainstreem manapság egy érzést valakinek átadni. Szeretni lazaság kell, némi jóindulat, ha mások pátoszt látnak benne, legyenek könyvelők, költők vagy  informatikusak. Szóval egyszerű a szíveskedés, felold minden bajtól, jajtól, szeretethez nincsen...

avagy mikor egy filozófus egy geológust válasz feleségül Szükség van egy kiló humorra, talán sörre egy jó borra. Malomkerti vadászkastély nehogy kimaradjon, na meg egy sámán pincér ki szabad idejében profi asztalos. S mindig akad egy két léha ki maga alá issza az asztalt, hajrá Sziget, Máramaros. Jó időt teremtsen a fenti filmrendező, ne bukjon senki orra sem a násznagy sem a násznő. E helyt ehet ihat bárki bármit óhajt, kivétel: az előétel, vagy a menütől menekülő vegetáriánus plébános. A menyasszony meg Ady városából hozza majd a kultúrát a charme-ot. Szépsége sose fárad, hajrá Nagyvárad. Vadonatúj Donát úti lakbérmentes lakáskulcsot hordozzon zsebetek, s ha jő a viharmónia, a második valcer, sok jó pillanat legyen kabalátok, mint két jó barát egy kalap alatt.

(Ovidius távozik) Mint lábnyomokat a hullámok, úgy mossa el a szót az idő. És elfelejt a korszak, ahogy kedves arcod körvonalait hagyja el emlékezetem. Csak a tengerpart marad, hová minden reggel, ugyanazon a sziklán foglal helyet a látvány: olykor csíntalan, mint neveletlen kisgyerek, vagy sértődékeny kisasszony mint vihar mi szétzúz mindent, akár egy görög tragédiából kihagyott makrancos feleség. Fortuna favet fortibus, de mennyire tévedtem. Hisz messze van már Róma, s egy elvakított társadalom pillérein táncol a parázs . Ha valaha is visszatérnék, akkor sem látnám már őt soha, ahogy nedves homokba rajzolt betűket átkarolnak a hullámok, újra és újra. Tehát semmi sem enyém házam, családom, szavaim, mind tiétek. Kudarcot vallott bolond orátor mesél egy trák faluban, öregek és gyerekeknek. Barbár szellem a szabadság, minden cselekménye arra utal hogy nem egy helytől függ a megnyugvás, a beteljes...

Fekete madár, a mennyei Istent köti össze az emberi világgal.                          koreai mítosz Egy könyvjelzőben találtam rá váratlanul, egy elhanyagolt kötet közepén. Megfordítottam, a hieroglifák között leskelődött a magyarázat. Persze nyomban ráismertem. Piros madzagra kötött, egyetlen keleti ereklyém egy bevont papírban s a rátűzött aranyozott medál, fekete körvonalakkal ábrázolt egy három lábú hollót.                      made in Korea Ez is ritka, de tisztán emlékszem: nyár volt, hőség hízelgett a szecesszió  városában. Ilyenkor szoktunk sétálni az árnyak útján a folyóparton, ekkor rügyeztek az almafák, a bazilika menti magnóliák s ilyenkor találom meg minden évben, akaratom, te benned, majd önmagamban. mint ez a bejegyzés egy familiáris tárgyról egy régi könyv közepén, hol is...

(1954.09.15 – 2012.10. 25 ) Nem leszek szubjektív, hogyan is lehetnék, amikor egy családtagról kell pár szót írjak. Nevét mindig összetévesztették az Esti sóder műsorvezetőjével. Csak az a pár olvasója tudta, hogy neve, a máramarosszigeti magyar kultúrához fűződik, verseihez illetve műfordításaihoz. Gyerek voltam, olyan tizenéves suhanc amikor Fábri Sándor írásai először kezembe akadtak. A poros, könyvekkel teli szobájára emlékszem, az ablak melletti íróasztalára, az asztalon elhelyezett fekete írógépére, a kreatív másnaposság bűzére. Humoros, pársoros epigramái mai napig is megmaradtak bennem, amit most mint felnőtt abszolút másképp tudok felfogni. Kétértelmű, egzisztenciális kérdésekkel foglalkozó szövegeit álcázta utóbbi verseiben a humor, hol a jókedv, megemészti az ember mindennapi nehézségeit. Egyike azoknak a nagyvilággal mit sem törődő perszónájának, aki egész földi ittlétét írással, olvasással, hegymászással s persze a néhai szigeti kocsmák látogatásával töltötte....