Reiyel fiai

Konkrétan hülye vagy! A főnök is úgy véli. Többet kéne aludnod, Meg nőzni- szolt az egó Ha! Ha a boldogság forrása Manapság az alvás, avagy A hedonizmus – szolt az agy Akkor mindkettő mellőzője Leszek és sztrájkba megyek. Tán a tüdő megért engem, Ne provokálj me' megteszem! Kit érdekel, felőlem... A sors megver és majd A szív tesz tönkre téged.

És táncolnak a falombok felettem, borzonganak a dombok egy augusztusi bádgyadt napon, 27. szülinapom lesz nemsokára, nem sok ára... A dátum már jelentéktelen, és arcod, homályba borult. Pedig, észre – sem – vettem. Ma már csendben pihen a végtelen. Akár százszor megbocsájtottam neked, vajon sikerült önmagam zord világát felszabadítani? Találó válasz lenne a talán/hátha, s a következő nap, nem ég neved nyelvhegyemen, az az egy szó melyet ajkamban őriznek az alvatlan éjszakák, ma már csak képszerű emlékpacák. És bocsánatot kér az önmagát megbocsájtani vágyó individuum. Ért ez valamit? Természetesen, hát mindent megért. Megélt slideshow? so take a new picture, és könnyű kézmozdulattal kitéplek a kopott pénztárcám egzisztenciájából. Gyöngyöket fűzők minden egyes napból, helyből, tájból, létedből, majd megfogom őket, és feldobom hadd repüljenek össze vissza, zuhanjanak a földre és guruljanak el tőlem mindörökre. Ha újból is fényképet készíthetnék rólad

Takarj be én rémálmom! Ma este minden elborul. Egy hanggal kevesebb, egy szívverés ütemével gyorsabb sötétbe zuhan a képzelet. Pandemonium - suttogják: Fővárosod menedéke? Ott nincsen bánat, nincsen fájdalom, nincsen annyi áldozat, csupán kiérdemelt kárhozat. Égszilánkok kékes darabkái hullnak a menyből, (már nincs fehér szárnyú mesebeli angyal, már eltűnt mind a három igazságos testőr) és összetört évek balszerencséje csattan a földre. Hét darabból hatszázezer ripityára törve. Hatalmas épület, megreped a föld, széthasad az ég és piros tűzsárkány körbetáncolja az égbolt színét. Most csend uralkodik fent,                            (és senki sehol Üres arcok bolyongnak oda bent                    valaki Egyetlen egy őr maradt csak kint,                   ránk tekint és védi a fényt, látja a jót és egy kéz               simogatása ébreszt föl majd füledbe suttogja:                     Szeretet ) Itt vagyunk még, s