Reiyel fiai

pár évtized múlva mikor a Kárpátok helyén homokdűnék dünnyögnek, valaki csak megmondja mi valóban a líra. pálmafák alatt rajzolnak pár sort a homokba, és tehenek helyet púpos-tevéket hajtanak majd ki a legelőre. Vizes törölközőket hordó török-űzők idézik fel múltunk, ami egykor papírra karcolt történet volt, ma már szükségtelen szupersztíciói szavainknak, melyet szemenként hordoz szét a változás rejtvénye.  

(dalszöveg egy konyhaszéken ) Mikor mondtad utoljára valakinek, szeretlek! Isten ments hogy kézbe markolj magad jóvoltából egy verseskötetet.  Nem számit hogy kitől, kinek olvasod, lehet élettársad, nagyid, anyud/apud, macskád/kutyád, csak élő legyen, nem halott. Ha ember hiányozna a képből, rajta pajti, ölelj hát át egy fát. Nem kell egy bizonyos nemhez, valláshoz (Krisna rajongóhoz) tartozni, nem kell egy hely, pap plusz kehely, motívum vagy okozattól mentes szappanoperaleves, légy őszinte a szavakkal, s a nárcisztól óvakodj, az önsajnálat kibelez. Hány goromba irodalnok vert pofán e szó miatt; tiltott szóeszenciának minősült, mint lélek, virág vagy Trabant. Mert nem mainstreem manapság egy érzést valakinek átadni. Szeretni lazaság kell, némi jóindulat, ha mások pátoszt látnak benne, legyenek könyvelők, költők vagy  informatikusak. Szóval egyszerű a szíveskedés, felold minden bajtól, jajtól, szeretethez nincsen recept, 

fesztiválalkozóknak                 nem ajánlott Három nyelvre fordította, Klaus, John és Aranka. Közöttük közreműködött: Traian, Miroslav, Pedro és Tanaka. Hold helyet tombol a város. Ugrál sok csaj, égi ricsaj, és néhány macsó mancsa, tartsa őket s közbe tapsol. Velük andalog az insomnia legalább még jó pár napot. Hely te Sári, sej te Szorin megvolt má' az érettségim. Boncidától Hencidáig ugrálhatunk jövő nyárig, s ha ez is megvolt, gyün az Untold mondhatatlan fesztikörkép. Itt lesz Pest, Bécs és Párizs. Berlin indul, London máris menne, de nem jut át a Brit határon. A tribünéből trubadúrok trombitáznak egy dobozból, nézők gyűlnek, állnak, ülnek és egy részeg ember horkol. Ugrál Bábel torony nélkül, s az űrben zűr van tőlük, van itt kemping, messze Peking azért mégsem ott Torockón. Megijed sok indián kend, sátrat húznak hej fejükre, azé' nem egy Old Shaterhand foglalja el az easter

Bal lábbal kelt hajnalban 1 épület. Büszke volt, hasa csupa üveg, s hátán néhány trehány emelet. Szorgos hangyák sétáltak előtte. Tessék, kérem, szolt az óriás, nyugodtan fáradjanak ide be. A mit sem sejtő rovarnemzet Stendhal bácsit nem olvasott, tehát hosszú sort hímeztek: minden apró, vörös és fekete. Szorgos nép volt ám a hangya, nem hagyhatta királynőjét egyszerű kis morzsa kosztra. Pont egy felfordított nyolcas lett a munkaidő, kaptak ásót, csákányt, inkluzíve uzsonnát. Felhőkarcolót akart a bohóc, betont öntetett orra helyett, hogy majd aztán mikor felér, bámulni fogja ezer denevér. Látástól vakulásig épített a hangyabanda, s lám a láthatatlan minimunkás nem tűrte a meleget és szabad napot kért, csak egyet, de a titán tiltakozott, vissza a nemjóját, talán adhatok egy fél napot. Hangyablues hangulatban folytatták a  teremtmények a megszokott hórukk munkát, Növekedett is az óriás orra és m

Nézd, ott lóg a térképen Kolozsvár! Senki sem kérdezte tőle, voltaképpen ki merészelte ide helyezni őt. Hát nem lett volna jobb neki nyugaton hol a kolbászt kerítésből készítik, azt pedig megcsonkított erdőkből. Hol van ez a koszos vár? Kőből vagy lopott fából építtette valaki, s hol a Matyi, a polgárpukkasztó vaskezes Király, kit mióta lovára öntöttek nem akar semmiképp földre szállni. Érthető hogy éjjel nappal él a város de szimbiózisban élő szemét lakótársára nem lehet azért mindig szemet hunyni. Szobor áll a téren, szemével szabotál jöttmenteket és persze Báthorit, kire annak idején nem adtak rá páncél Inget csak zoknit. Bátorit ingerülteket, feszülteket és kardban tartja a várost, bárcsak úgy lenne te bárd, hisz kortalantárs vezéreink akárhogy is próbálják, képtelenek gatyába rázni kincses Kolozsvárt, mert folyton vakon túrják a vakondtúrásokat az aszfalton mert ugye évente nefelejcset és ugrókötelet játszanak

Lestem a nap sugarát jó barát, s ha sorsom elbír, még maradok kicsit, ködös elmém barlangjaiba. Tudod egész jó itt. Még ha néha úgy érzem, hogy nem tartozok sehova. Különös világról vettem tudomást. Mi még alszunk, felületes képzeleteink egyéni burkaiba, és ez jó nekünk. Mert filmszalag szerű happy end-ek nem léteznek. Csupán újravetítések sorozata, hol minden tapasztalat más árnyékot vetít rá arra, amit azelőtt a figyelmetlen világegyetem kihagyott enciklopédiáiból. Ugyanakkor feladatod a belső jóléted felfedezned. Hiszek tebenned. Várom a nap sugarát jó barát, ez Utolsó Kiadása Kopott Könyvemnek. Hátha összefutunk lapjainkban valahol.

1. Kis noteszedben rejlő gondolataid, ahol menedéket találsz gyermekkorod egyszerű banalitásában. Oda leírod nehogy meglássa valaki, védelmező bölcső, útitárs, sarkai az idővel megsárgult naiv kamasz. Nincs magánélete, magánya „por és hamu” Repedezett, gyűrött szamárfül, ugyanúgy érez, él, fejlődik ahogyan te. Az évek megrágott köntöse táplálja, és ahogy a kéz finom tapintása hozzá ér, hozzá hasonló sárgult ujjak, nikotin lassú elmúlása, tovább él, várja az újabb firkát. De ez nem lehet elég, a poros fiókban megpihen, alszik, álmodik. Hát ennyi lenne? 2. Tudja, hogy a világ megváltása nem neki való alvatlan éjszakáknak monológja. Lassan megteltek lapjai és a kis notesz, fekete, nehéz könyvvé íródott, változott. Az író könnyeivel ellepett mosott betűk érthetetlen viszálya kínozzák a könyvet. Hogy már mindent megírtak, de számára maradt még pár üres fehér lap. Igenis van még pár ezer karakter. - Az élet tusa kék és nem fekete!

(Sonnenuntergang) Bíborpiros létezésed felsírására ébredező élet vagy. Te csak Most születtél. Aludj hát Nap. Szürke színű dajkád mosolyára védelmez a ma, és elkísér fiatal lázad narancssárga pillanatáig. Hol minden átérző selyemálom Pénz nélküli Utópia. Egy Nap, szürke szívű emberek fogják majd ürességük hálóját szőni benned. Krém-barnás biztonság érzete száll majd szembe velük. Győzni fogsz. Sose félj Nap! Fehér kapuval, tárt kezekkel váró világoskék angyalok ölelnek végtelen.

Tisztelettel az elhunyt Pénteknek Robinsont most kiszámítva, Román nóta szól most- fráte! „Doina Haiducului” (Agyatekert átdolgozás) Szabad a szívem testvér, Reszketnek az égen a csillagok Isten,  hát semmit nem kérek, Csak e szellő simogatása Legyen  szabadság szerelmem, Szól e nóta úgy vélem. A csobogó víz visz tovább, Búzakalász hajol meg elébe. Puska legyen hitvesem, Egyetlen hű kedvesem, S a természet testvérem. Legyen mindhalálig lelke Velejáró fájdalom ének. Rakd hát a pisztolyod  szíjadba, A bojár a vásárban vár már, Túl sok pénzt tart erszényé. Váltságdíj legyen fejére. A tűz álma csillagokat teremtő Vágy,  egy forrás csobogása. Az erdő együttlétünk óvadéka. Isten,  hát semmit nem kérek Csak e ártatlan népek harcát A francos fenében feledni. Da ! lai-lai lárma vágya.

(aszongyák onnan származok, ott nincsen silvae, transilvae, mézes mázos ember maszkok) Gotha Városa vár rám! Oda megyek még, idén Fogadom hogy eljutok. Winnetou meg Holtsátorfán Lesznek majd tanúim. (aszongyák ott millió kolbászok vannak karóba húzva Vlad Țepes módra. És oda járnak a lányok) Hogy is volt az a dallam? Ha én Dózsa?...nem Ha én Rózsa?...hmm nem Ha én Koncz Zsuzsa..ááá , nem Valami  Illés féle: Ha én Gót ha volnék, Hogy is volt a dallam? Minden áldott nyáron Külföldön üdülnék. Nyílnék a Virágnak, Nyílnék Gabicának, Akkor volnék boldog Nem tudom még …. Az elmúlás szerelmének, Ha otthon alkothatnék Pók hányó álom hálóm Nem más mint kedves Leányzóm mosolya. Nem kérdezném tőle Mért mosolyogsz te? Tudtában vagy annak Hogy az öntudat alatti Téged választott szívem!? A válasz Tóth nyelven: (aszongyák az egész világ áthatolható látóterep, mindenkinek háza, álma nem láncba boruló föld sirató)