Molnár Zsoltnak Senki sem ítélkezhet maga felett, sem mások, sem az életképzet mestereinek vélt emberek nem taníthatnak semmire. Csakis te, te egyedül szabadulhatsz meg padlásod morbid angyalnak öltözött démonától. (nem vagy egyedül) Kezedben a toll, és sok száz tiszta gondolat, mi eléd terül. Mert minden szóban benne vagy, olykor minden reménytelen, és világod székhelye sokszor szétomlik, Atlantisz elmerül. Méla, zavaros napok taposnak el néha, évszakok színjátékai szavalják az elmúlás bársonyát. Könnyű, tiszta lélek árnyékába rejted a halhatatlanságot, engedd el, engedd hogy fölemeljenek a padlóról, vagy add tovább, hadd hordják mások, legalább egy darabig. Figyelem ahogy a sok levélnemzet, piros, barna, narancssárga, föld felszínén táncot járnak. A szél a zeneszerző, a fák a kvartett és a közönség a mennyezet. Kikopott vándornak útja, talán nem oly nehéz akár az otthon dolgozóé, múlt