Reiyel fiai

Otthon, kicsi kecses osztrák–magyar épületek, egy gótikus templom, nosztalgia... ez mind benne van a hangulatomban. Egy érdekes város, mintha más emberekkel benne. Jó érzés amikor először átsétálsz a központon. Sok emlék, siker, bánat, minden amit egy átlagos ember egy életen keresztül átél. Furcsa, valahogy számítottam erre az idegen szagra, hiszen rég nem voltam már otthon. Haza vágyódásom véget ért… itthon vagyok, de azért mégsem érzem magam otthon. Húgommal az ajtót kinyitottuk, nem várt senki, a ház poros pókhálós folyosója fogadott minket. Mindig édesanyánk szokott várni minket, és ahogy az ajtón betoppantunk, felénk ugrált, és két karjával átölelt mindkettőnket megkérdezvén hogy vagyunk, és hogy meséljünk magunkról. Hát igen, most egy kicsit másképp történt, apára vártunk mert ugye még ott lakott a régi szobájában de ahogy tovább mentünk húgommal a folyosón, az első szobába benéztünk de nem találtunk senkit. Olyan volt mintha hazaérkeztünk volna, de mintha egy másik időben

Hozzatok má ' egy keretet hogy bele tudjam ecsetelni mi fán terem Lekváros. A kapuja kilenc vámos, na de mégis van valami befőttnek való benne. Benne lakik Flower Jonny és Benő Afleck, milyen menő... Roberta Fleck és sok angol-osan beszélő ifjú vitéz, na meg Vitéz János, melynek szobra nélkülözhetetlen muti-tárgy, ki mindig jobbra néz. Ma már városunk lopkodó lakosa kihaló félben van, ugyanis melegebb földtájakra lopakodtak (van kivétel) Mai napig jó hírnevünket zengik. És vannak hipszterek, vannak sárga vonallal megbélyegzett kocsis kendek. Kender kakukk gyalog járó, járdán négykézláb mászkáló egyetemisták. Vannak turisták, Bab Pisták, öltönyös börtöntöltelékek, szegény miniszterek. Szép város Lekvár, épületei bukfenceznek szecesszió recesszió stílusban. 1 baniba kerül minden, és egy mosolyért is fizetnek. Óhh, ott lakom a Szamosnál, ott mindenki művészi lélek. Életművész, fűrészművész Itt mindenki költő, író,

(felháborodásom borul az asztalra,  lehetett volna társalgó, de mi haszna) Líra, epika, kultúra egybefőve. Vizuális művészet és sok más ár-folyamban tehetséges tömeg. Megsuttogom: kissebbségben nem szenvedek, csupán a kisebb énem önkritikától rettegő költő óvakodjon szépirodalmi portáloktól, (na meg a helyes sírás parnasszusá-toll) csak ha nem szadista és élvezettel, bájjal, kélyel elviseli, hogy mások is mernek (mind rendes emberek) hozzászólni. Van itt ám tarka zokni, krumplis nudli, minden ami szemnek, szájnak, élvezetes fülemüle, betűs leves, kedves emberformák menedék helye. Folytat ásót keresek, és mind oly művészi lélek alkatú madonn-Á-kat kiket nem félemlítek meg verslábamnak hosszúságával, kába képekkel, gondolkozni gombolkozó gazságommal. EJ Haj Oldal, és elhal, ha nem gondozzuk egymás álmait, elveszett barátságok köpenyeit ki más hordozza, ha nem ti, barátaim.

Hermann Hesse Ellendarab és kiegészítés Nem a mi feladatunk egymáshoz közeledni, oly keveset ahogyan Nap és Hold közelednek, vagy tenger és föld. A mi célunk, egymást felismerni és egymásban  azt látni , ami ő: a másiknak ellendarabja és kiegészítése. Gegenstück und Ergänzung Es ist nicht unsere Aufgabe einander näher zu kommen, so wenig wie Sonne und Mond zueinander kommen oder Meer und Land. Unser Ziel ist, einander zu erkennen und einer im anderen das zu sehen, was er ist: des anderen Gegenstück und Ergänzung.

Papír ablakon tekintélyek fagynak meg a tél első leheletére. Fehér asztalterítő terül a Rákóczi térre, s rövidebbek a napok. Mond azt, hogy te vagy a másik én, és én a másik te. Az ajtó küszöbe nyitva áll, várja hogy még egy valaki.... rátaposson, és csak meri remélni, ez volt az utolsó én. Más látomás lennél ha visszaforgatnád az időt, de nem most, nem itt. Sötétedik, az erdőben fákra kapargálod hogy megtaláljanak, vagy az is lehet, hogy önmagad akarod megtalálni a fák között. Megkérlek vigyázz magadra, nehogy a sűrűben elveszisd. Itt leszek veled, mint útmutató segíthetek. Jeleket hagyok minden fatörzsön, leveleken, majd csendben suttogom neked. Indulj tovább. Egyedül te vagy felismerésed eszköze. önmagad ösvénye.

Egy mozaikablak színparádét vetít a földre, Ugyanaz a hely, különb boltozott barok épületek alagsoroaiban sétál pár maszk. Nem látható ki van alatta, mindenki más más álarcot visel. Mégis a tied a legszebb. Karonfogva mászkálunk egymás mellet, „szükséges, sőt nem lehet élni nélküle!” magyarázod oly meggyőzöttséggel, hogy szinte én is elhiszem. Elvarázsol az idegen, elkápráztat az ismeretlen arcok titokdala. Az enyémet nem találom, talán sosem volt nekem eféle tárgy, nem tartottam fontosnak. „És akkor... kedves...én ki állok a sorból?” A lány szava ajkamra száll, nevet a hold. Szemében kétely, arcára szárad a mosoly, majd így válaszol: „látod ő is álarcot hord!” A teremben táncoló tömeg, füstgomoly röpül az éjfél keblére, fény pára születik a hajnal ölében, s a maszkabálnak vége.

Nyisd ki szemed, ki kelet fele jár, bujdos a langyos a hízelgő nyár. Kikelet felnevet, fény érted éled. Csillogó cseppekkel zokog az ég, cserépről cserépre csúszik a még játszani cseppenő kristálybölcső. Lázas az éj keblében a reggel, hallgat az ősz az élet ölében. Álom a lomha levél melegében. Jégszava szárad a szájra, felkel a város, ébred az utca, árad a nyüzsgés szemében a lélek.

(D er letzte Winter) Égesse ki minden belső álmom, simogassa szomjas torkát a vágy, legyen megkímélhetetlen lágy folyadék, méreg, ambrózia, ital. Ítélkezzék felebarát fölött, szájon szálljon ki kárdalokkal minden morális világhoz kötött fonal, majd egymás után vágja el őket a hétköznapi tendencia. Vonal vonatokat varázsol a szürreál, fehér és szürke színű lepedőket terít az utolsó tél. Pihenj álmodozó, gyűjtögetők ura, ma éjjel melegebb lesz, holnap udvari bolondként ébred a reggel, és elölről kezdődik az egész, míg, elesik az átjárón, fölkel, összeroskad, s az autó tovább száll... az autó tovább halad... --------------------- Elenged az öntudat, elhagy az utálat, s e vers végén, térdepelve, esedezve kiáltom: Mért vetted el helyem!?

Színek arcvonásaiban bujdos az ősz. Őszezüst a tükörben: - ''hát mégsem vagyok halhatatlan'' - nevet a nyár, és fölveszi fából faragott kabátját. Azt a ráncokkal díszített fajtát melyet éveken át magával hordott, elkopott. Az elmúlás kellemes gondolata jár a megnyugvás parkjában, s az ég sem áll a csillagok elébe. Nem kérdezem már tőle – ''milyen volna ha itt lennél?'' Levelek szőnyegei vezetnek tehozzád. Piros, sárga, barna neszek nyüzsgésére szállnak el a gondok. Néha rád gondolok, és legalább egyszer egy évben, november elején, kedveseimért egy gyertyaszót gyújtok.