Reiyel fiai

pár évtized múlva mikor a Kárpátok helyén homokdűnék dünnyögnek, valaki csak megmondja mi valóban a líra. pálmafák alatt rajzolnak pár sort a homokba, és tehenek helyet púpos-tevéket hajtanak majd ki a legelőre. Vizes törölközőket hordó török-űzők idézik fel múltunk, ami egykor papírra karcolt történet volt, ma már szükségtelen szupersztíciói szavainknak, melyet szemenként hordoz szét a változás rejtvénye.  

Nyolcvan évesen akad majd egy tánc, s talán egy partner, ki naponta megtáncoltat. Leküld kenyér, tejért, és én is delegációba küldöm az úrhoz, de mégis lemegyek, nem csak a Ritus kedvéért, lemegyek mércézni magamat, egy tiltott cigire rágyújtva simulok a jöttmentek árnyékába. Talán ötven év kevés a tilalomra de hogy tudhatnák a fiatal verebek milyen egy Skót whisky mellet pityeregni egy nő, vagy füst miatt, (néha mindkettő egyszerre) hirtelen kirontani az ajtón, felszürcsölni a tél első leheletét, belekábulni a délután zajába, katt, majd ismét berontani a füsttelepre, saját tabu témámmal a kezemben. Mindez ugyan meg se történt, három percnyi gondolatba mált életem. Látásra messzi délibáb, mégis mit kereshetnék ennyit itt távol-keleten. Egy aprózárból kivezető látomás, egy zöld jelzőlámpa zökkent vissza önmagamhoz. Katt.

(dalszöveg egy konyhaszéken ) Mikor mondtad utoljára valakinek, szeretlek! Isten ments hogy kézbe markolj magad jóvoltából egy verseskötetet.  Nem számit hogy kitől, kinek olvasod, lehet élettársad, nagyid, anyud/apud, macskád/kutyád, csak élő legyen, nem halott. Ha ember hiányozna a képből, rajta pajti, ölelj hát át egy fát. Nem kell egy bizonyos nemhez, valláshoz (Krisna rajongóhoz) tartozni, nem kell egy hely, pap plusz kehely, motívum vagy okozattól mentes szappanoperaleves, légy őszinte a szavakkal, s a nárcisztól óvakodj, az önsajnálat kibelez. Hány goromba irodalnok vert pofán e szó miatt; tiltott szóeszenciának minősült, mint lélek, virág vagy Trabant. Mert nem mainstreem manapság egy érzést valakinek átadni. Szeretni lazaság kell, némi jóindulat, ha mások pátoszt látnak benne, legyenek könyvelők, költők vagy  informatikusak. Szóval egyszerű a szíveskedés, felold minden bajtól, jajtól, szeretethez nincsen recept, 

                                                    Két nyárfa /Zwei Pappeln Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék. Osztódom én, osztódol te: só vagy az én kenyeremben, mosoly vagy a bajszomon, könny vagyok a két szemedben. Köt a vére, köt a vérem: szeretőm vagy és testvérem. köt a vérem, köt a véred: szeretőd vagyok s testvéred. Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szelőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak. Ha nem volnék, te sem volnál, én sem volnék, ha nem volnál. Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába. Ich wäre nicht, wenn du nicht wärst, wenn du nicht an mich lehnst, du wärst nicht, wenn ich nicht wäre, wenn ich nicht an dir lehne. Du bist ein Teil von mir: du bist wie Salz in meinen Brot auf mein Schnurrbart bist du Lächeln, in deinen Augen bin ich Tränen. Das Blut bindet uns, mein Blut: du

Az utcasávon felkarolt egy Capote-féle gyilkos ösztön, na meg a szemtelenség temérdek érdeke, mondhatnám lábaimat szedegető „hidegvérrel” siettem hazáig, leültem magam mellé és kortalantárskeresés közben került néhány vers a fiktív bitófa alá. Mint Byron nyáron                        E. L. Cobbler Szereplők főszereplő és mellékes: Lord George Gordon Byron. említett bár kifelejtett: Goethe, Keats Schiller, Villon, Varga, görög polgárháború, nyár, tavasz. fiktív szereplők: Mephistopheles, Szentszusz, Mindenható, helyszín: mennyországi teaház Nézze Goethe, egy Schillert sem adnék ma már érte, két shilling csilingelne lukas zsebembe, indeed, sajnálatos esemény, de zsebem légüres önkény. Hiszen az sincsen, valóban nincs, az se, s görög urnám is rég odavan úrnőm, megvette a szemét Keats! Pénzért lopta el ötleteim kerámiáját, előbb kihalászta majd eladta mind: „ Óda egy görög vázához” na hát Mint sánta Byron bírom a reggel

  egy szék keretében, néha mellette sokszor inkább rajta, egyszer alatta. Úgy vagdostam magam alatt az időt, és fokozatosan szapultam Szophoklészt az irodában aki a kódokról  filozofált. Régi rege ez a mese,  de uram Isten el ne hagyjon minket soha a forma, ülni kell reggel, ülni kell este, míg Marika néni bé nem jő s kérdi, takaritni szabad vo ’ na? az ajtón be, keresztül kasul sétáltatja felmosótotemét s kódoltan mondja nékem tekintetével így hirtelen, persze gondolati telegram: hogy menjek már a picsába. Különben a kacsalábon forgó szék alattam, alattomos módon továbbá is el lessz nyomva, ej ha, ha a szöveg sem láthatja önmagának éber lényegét, bizony, haza megy a türelem és színhelyt változtatva folytatja mihaszna értelmetlenségét . továbbá egy nagyobb székről, (sokan padnak parafrazálják) de most-már a természetben mer álmodni a kényelem. Ott elektronikus kütyüket kidobni! lehetőleg a Szagosba,  egy színház puszta j

Ó árnyékformák jönnek, mennek, kora reggeltől sül tekintetük az aszfaltra, lefáradt arcuk, mint felfedezhető profilképekből összeállt önéletrajz. Feltételezhető ugyan, hogy iránytű helyet egy karóra diktálja precíz lépteik, és ritka jelenség az észrevehető mennyezet, hacsak egy mentő áll meg a parkolóban és a szembeni irodából kivitt munkaerő, az újabb áldozat, majd felmerül benned a kérdés, hogy ki lesz a következő?

             avagy                 Gold ink. Szókovács Sándor vagyok én is , halkan kapnak el a hajnalok és versfalánkok dobálják ötleteim babérkoszorúját, miközben, ugyebár két kávéházzá varázsolt Bár folyton finanszírozott. világirodalmat kell írni egy-feszt, általában kelet Európa mezsgyéin, a hegyekben henyélni lenne helyes, mit folyton Párizs, nyüzsgésre sem érdemes sanzonmesékben nekem ugyan semmi sanszom egy, nulla, egy, nulla, egy kategorikus és empirikus gondolkodója a gagyi társadalomnak én vagyok, hisz egy csepp arrogancia kopott kabátján még senkinek sem ártott míg fél-igaz hitekre épített gaztettek ápolják a neovilágot. És mint Godotra várva, jelentéktelen mellékszereplői vagyunk saját életüknek ugyanis az aljas nézőpontok hitvese, inge hosszában méri pajkos türelmét, kezet fog, mosolyog és jó estét kíván, s ahogy sarkon fordulnak az igények, egy fiktív vérfolt helyén próbálod lefogni a késsebet, mely

Távozok, bocs, saját tulajdonom életem. I want out mate, machts gut, puszi pá, salut. E hely kreatív ötletek hóhéra, hol időzített bombaként ébreszt a reggel s az este lámpafényé saját árnyamra sem talál. Máshová menekül gondolatom igényes menháza, talán hozzád, hol fényévek telnek órák alatt, ott nem aggaszt cirkusz és kenyér, hol színparádéban sétál a délután, s közhelyed igénye mindent megér. hisz nevetni tud még a jóakarat és 1karátos értékem néhány szó, rólunk, rólad. Nyár végén, apró lábjegyzetekben kerestem értelmét, fáradt napok küszöbén láthattam csak tisztán, hogy a kevésbé komplex és természetellenes etűd érdeme, maga „A meghajlás művészete”

Maradjon pár üvegkastély házad. Válogathatod őket mint évszakokat cserélő termőföldet. A lét két oldalán egy óriásmérleg, keresed kötéltánc-egyensúlyát, hol háló nincs s lépteid könnyű ritmusára várod a holnapot. Tőled telik, hogy visszafordulsz, az előző támponthoz simul kényed, vagy tovább, előre halad a képzelet: a múlt legyint, a jelen kacag egyet.

avagy mikor egy filozófus egy geológust válasz feleségül Szükség van egy kiló humorra, talán sörre egy jó borra. Malomkerti vadászkastély nehogy kimaradjon, na meg egy sámán pincér ki szabad idejében profi asztalos. S mindig akad egy két léha ki maga alá issza az asztalt, hajrá Sziget, Máramaros. Jó időt teremtsen a fenti filmrendező, ne bukjon senki orra sem a násznagy sem a násznő. E helyt ehet ihat bárki bármit óhajt, kivétel: az előétel, vagy a menütől menekülő vegetáriánus plébános. A menyasszony meg Ady városából hozza majd a kultúrát a charme-ot. Szépsége sose fárad, hajrá Nagyvárad. Vadonatúj Donát úti lakbérmentes lakáskulcsot hordozzon zsebetek, s ha jő a viharmónia, a második valcer, sok jó pillanat legyen kabalátok, mint két jó barát egy kalap alatt.

fesztiválalkozóknak                 nem ajánlott Három nyelvre fordította, Klaus, John és Aranka. Közöttük közreműködött: Traian, Miroslav, Pedro és Tanaka. Hold helyet tombol a város. Ugrál sok csaj, égi ricsaj, és néhány macsó mancsa, tartsa őket s közbe tapsol. Velük andalog az insomnia legalább még jó pár napot. Hely te Sári, sej te Szorin megvolt má' az érettségim. Boncidától Hencidáig ugrálhatunk jövő nyárig, s ha ez is megvolt, gyün az Untold mondhatatlan fesztikörkép. Itt lesz Pest, Bécs és Párizs. Berlin indul, London máris menne, de nem jut át a Brit határon. A tribünéből trubadúrok trombitáznak egy dobozból, nézők gyűlnek, állnak, ülnek és egy részeg ember horkol. Ugrál Bábel torony nélkül, s az űrben zűr van tőlük, van itt kemping, messze Peking azért mégsem ott Torockón. Megijed sok indián kend, sátrat húznak hej fejükre, azé' nem egy Old Shaterhand foglalja el az easter

Mivel manapság a szamarak patkó helyet cipőt hordanak, csak Nils marad, a Holgersson, egyszerű kis fapapucson pancserkedik vízszint alatt, míg házi-lúdja fog pár halat, Mire neki blue swing shoe ő repülni tud, siklani az égen, mert fapapucsban szaladni, azért elég kényelmetlen. No de térjünk vissza helybéli kis öszvéri rögeszméinkhez. Két pár cipőt koptatva, baktat végig a csacsi az utcacsordán. Csinos csikó, pőre Pegazusnak látja magát egy szalmakirakatban, messze a szentföld, távol a Jordán. Szájában nap szárított széna hever s hátán oly sok teher + egy ember, vajon hogy is kerülhetett oda. Semmi pánik, sivatagban akad egy két akadály még, történik majd ez is az is, míg előbukkan egy vad oázis. közepén 1 város, tudom klisé, mégis minden hasonló municípium mesehőse Vitéz János. Nemgond folytatódik a menet: néhány furcsa állat kerül elénk, és El Zsiráfné, ki néhány emelet. Szemben egy Jaguár tolja magát görkorcsolyán,

Valamikor azt hittük    az óceán végtelen,    s egy óriáshajó    szereplői vagyunk, hol ismert a fedélzet    és az a néhány utazó    ki olykor velünk tart. Egyszer kiszállnak, vagy    útvonalat változtatnak,    ahogy kedveseink    lépnek át egy ajtón, egy küszöbön keresztül,    egy hosszú lépcsőről,    távoznak eletünkből,    emlékezetünkből.

Bal lábbal kelt hajnalban 1 épület. Büszke volt, hasa csupa üveg, s hátán néhány trehány emelet. Szorgos hangyák sétáltak előtte. Tessék, kérem, szolt az óriás, nyugodtan fáradjanak ide be. A mit sem sejtő rovarnemzet Stendhal bácsit nem olvasott, tehát hosszú sort hímeztek: minden apró, vörös és fekete. Szorgos nép volt ám a hangya, nem hagyhatta királynőjét egyszerű kis morzsa kosztra. Pont egy felfordított nyolcas lett a munkaidő, kaptak ásót, csákányt, inkluzíve uzsonnát. Felhőkarcolót akart a bohóc, betont öntetett orra helyett, hogy majd aztán mikor felér, bámulni fogja ezer denevér. Látástól vakulásig épített a hangyabanda, s lám a láthatatlan minimunkás nem tűrte a meleget és szabad napot kért, csak egyet, de a titán tiltakozott, vissza a nemjóját, talán adhatok egy fél napot. Hangyablues hangulatban folytatták a  teremtmények a megszokott hórukk munkát, Növekedett is az óriás orra és m

                           "Félkész komédiámat                            Bár ésszel fel nem éri                            Csak játssza bírja szusszal                            Dave Lynch Cash Allan Mary"                                                           KAF Hogy elkerüljem az április szenilis szokásait visszamentem, úgy pár hetet, évet a múltba, talán tengeren túl, akár egy óceánnal megbirkózva, repülőre, buszra, vonatra ültem, az Eastern-time gőzös Kaytown poros peronján állt meg utoljára. Elhatároztam hogy árverezni fogom szerencsém e városban. A few years after 8 (néhány év, nekem nyóc) Névjegykártyát osztogattak délután a téren, meg se nézvén, zsebre vágtam a 6 centes cetlit. Sportnépvándorlást gyakorló vizigótok robogtak át a New York szalon 1 előtt, terebélyes motorokban, mind az ülőtrónon, és egy hátramaradt kisebb kecskével, hagyták guminyomaikat a jó Kai úton. Azt a nyavalyás körszakállas állr

                                  Ezer méter fölött, döcögött a honvágy. A Királyhágó kutyagumi, 1 lökött kölökkel tudnám csak érces bérceimhez  összehasonlítani. Márványcsúcs duzzog a távolban. Nézem én, szinte orrom előtt van, közeledek hozzá, négy kerékkel úszunk félnapot a sárban,  apropó. Hóra nem talált már völgylakó Nap pergelte hegylábát lógatja  a tavasz,  de a balfasz nem hord órát ilyentájt a magasban, s a fák a bokrok, a lusta lombok, lekésték az évszak- expresszt. Konok okok folytán: kirügyezni nem akarnak, fütyülnek a világra. Ágra szállt a kényelem e télen, s én kérve kérdem kedves madárfiókák, hányszor tojjátok le nyárig kopár tenyerem. Máma lám a dombtető, kurjong meg  hát suttog is. Ezüsthajú keresztapja meg se moccan, szenilis. Mert ha moccan annak vége gondozott haját nyesi le szél, és dombra dobja, szerteszórja, vagy völgyvidékre szerteszét. Lassan ébred, minden estek égiteste, Az ember, plusz

                          Nem jártam a sarki amfiteátrumba porcukrot hinteni olvasók szájába, nem vártam tapsok harsonára, tudja a bánat Csak kokárdákat terjesztő Tropauer bátyámat veregettem ismét hátba és hányan vágták a Szamos parti fűzfát a város javára. S én követtem őket mint vadbarom, Minos király labirintusában, vagy egy túlzsúfolt balkán piacon eltévedt vak Thészeusz.

(Ovidius távozik) Mint lábnyomokat a hullámok, úgy mossa el a szót az idő. És elfelejt a korszak, ahogy kedves arcod körvonalait hagyja el emlékezetem. Csak a tengerpart marad, hová minden reggel, ugyanazon a sziklán foglal helyet a látvány: olykor csíntalan, mint neveletlen kisgyerek, vagy sértődékeny kisasszony mint vihar mi szétzúz mindent, akár egy görög tragédiából kihagyott makrancos feleség. Fortuna favet fortibus, de mennyire tévedtem. Hisz messze van már Róma, s egy elvakított társadalom pillérein táncol a parázs . Ha valaha is visszatérnék, akkor sem látnám már őt soha, ahogy nedves homokba rajzolt betűket átkarolnak a hullámok, újra és újra. Tehát semmi sem enyém házam, családom, szavaim, mind tiétek. Kudarcot vallott bolond orátor mesél egy trák faluban, öregek és gyerekeknek. Barbár szellem a szabadság, minden cselekménye arra utal hogy nem egy helytől függ a megnyugvás, a beteljes

I wander if I 'll ever see you again...             Kravitz lelketlen most a város, harmincegy lépés feléd kiábrándult érzés, százszorszép szavaim fölfedni annyi mint egyszer rád gondolni, mint egy könyvespolc, idegen és olvasatlan, látszatra rendezett, büszke de ha egyszer belenéznél kivennél egy könyvet poros első kiadásnak látszó antik szelleme összedőlne előtted. Kilátszik a sorból. Kihullt sárga lapjait fölvennéd, felismernéd, s csak te tudnád, fehér lapokat hordoz magába a megtisztulás. Kilenc kanyar, három kérdés, az egyetlen szó könnyűsége vigyen haza, vigyázzon rád.

Bilingual edition               march teaser Chaplin a díványon or (My Kaytown skyline) Álom, álom kényes álom lordul beszélnek a reggelek, létem siker, lelkem várrom s Chap-nek becéznek a némberek. Pedig Garbo vagy a Brando ők a jövő mozgóképei. Minden illat őket illet, minden babér nőket dönget. Fekete-fehérben, füstfátyólban patyol a potyaláz, az éjfelület, felülni kéne, felülni késő, de most már nemigen lehet. ifjú szatírIkon, szinte Novalis, Chaplin fekszik, lineárisan is, Sikerekről néma-álmot rendez. Csak a csend, a chaplini csitt tudja, hogy a profán -szakrális és fordítva, egy vászonbaszott, muszáj kurva olyan mint egy emó Némó, mint az élet, egyedi és látszatra durva. Mizantrópusi (Ung)Vár Által mennék én a Tiszán,                      nem ajánlom. Verstelen levesből ettem s a kanálra került betűk kényszerugrást követtek el megaszondták mindahányan, s hopp, beug