Reiyel fiai

Proforma Sportszaladás, sportszelet ennél izmosabban nem lehet eltűrni az életet, szóltam neki, jött a számla, kaptam is egy felet. Epigram(ma) Az asztalnál pár irodalmár diskurál, a téglaforma asztalfeje osztogatja lejeit mire én már odaértem, ülőfélben kaptam el úgy rossz-cipőben, a kor szakosodott szeleit. Urbán is a verbális nyelv hanyatlik, Jött egy létrán, esett is. Likőr(te) bolond likból bolond kör te pláne, pont, ha palackozzák. Kubizmus Nem lehet tudni melyik testrészén vágta főbe a korszakot. Kremzli Laikusabb hasábokat vonszolt maga után kezében a pemzli, csak az öreg zsidó festő tudta volna elmondani: kezében egy kremzli. Vallomás ó úgy szeretem szerte ágazó szemeid. s hogy sokszor fütyülsz a világra, vasakarattal tatarozod napjaid acélszívvel tűröd terheid. folyton sietsz, sosem késel csak megváratta-tsz mindenkit, minden város állomásod és senkid. Elbasz...

Legyünk hát olyanok mint a víz, minden halmazhoz alkalmazkodó, folyékony, végtelen, irányában magabiztos kontinuitás. Hátrahagyva a formát. Elképzelhető ugyan de megvalósítható e gondtalan érzés? Ahogy ez a folyó: nem kell mást tegyél, a hullámok figyelése közben eggyé válsz velük. és minden olyan egyszerű, ahogy e kéz is mely néha nem tudja mit cselekszik, s ha mégis tudatában lenne, talán nem is úgy cselekedne, mert megfontolt gondolatok peremén ücsörög a kétely. Maradjunk hát itt, még kicsit talán, néhány part legyen olykori kikötőnk, álmaink menedékháza a természet. Elégtételeink megkérdőjelezése, hogy hol vagyunk, lehetnénk, lehetőségeknek absztrakt matematikája csupán. Hisz nem egy eredmény számol fel a végtelennel.

ne higgy az ócska szavaknak a mindent megmagyarázó lábjegyzetek illúziójában. -RÉM- álom volt, semmi más. levelet írtam neki, de ahányszor befejeztem egy új álom kerekedett a másik felett és minden kézirat szétfoszlott kezemben. -ÁLOM- hányszor is próbáltam a szavaknak zenéjét rekonstruálni, bármi lehetett volna benne. Még a dallamra sem voltam képes emlékezni. -ÉBREDJ- egy érzés, semmi több ami egy éven át követett, a balga utcák dzsungelében figyeltem hogy megtaláljam a lányt, de előbb szavaimat kellet volna. -KILÁTHATATLAN- ismét másik kép a szembeni járdán bukkantam rá, kontyba fogott hajjal, egy tarka nyári ruhában ment át az utcán. Követtem, szinte szaladtam utána, s mielőtt hátrafordult... -SÖTÉT- utcákon vágtatott a magány. Sajnálom, ezt ugye most kis késéssel mondom el neked. Azt hiszem akkor több lány arca helyett láttalak. -ÚTJAIN...

             s ok pofon után egy              o rangután se tudná...              d ehogynem.              ö sszerakni              e  történeti kalácsot. Befor Easter kétszer? Reggeli helyet hozták be neki az órát, az embernek hülye találmányát, azóta mindent leszeretne mérni: magát, a kabátot a hátán, a hátát, a derekát, Rebekát illetve hát Rebeka derekát, a fejét a vállán, a vállalat fejét. A kabátot a vállfán.   Mérnek ezek látástól vakulásig   mindent ami létezik. Ezért lett városunk valahány lakosa mind  mérnök, vagy művész, informatematikusokról nem is beszélve. Ott várt rá a halva, az asztalon fekvő sok lom élve. Ki kellet jutnia, hogy valahová be menjen. Az ellomosítás a hibás. Irány az állomás, utána jött a piac magát...

Lestem a nap sugarát jó barát, s ha sorsom elbír, még maradok kicsit, ködös elmém barlangjaiba. Tudod egész jó itt. Még ha néha úgy érzem, hogy nem tartozok sehova. Különös világról vettem tudomást. Mi még alszunk, felületes képzeleteink egyéni burkaiba, és ez jó nekünk. Mert filmszalag szerű happy end-ek nem léteznek. Csupán újravetítések sorozata, hol minden tapasztalat más árnyékot vetít rá arra, amit azelőtt a figyelmetlen világegyetem kihagyott enciklopédiáiból. Ugyanakkor feladatod a belső jóléted felfedezned. Hiszek tebenned. Várom a nap sugarát jó barát, ez Utolsó Kiadása Kopott Könyvemnek. Hátha összefutunk lapjainkban valahol.

Hosszú hétköznapjaink aggodalmai gurulnak mögöttünk minden délután, mint nehéz könyvekkel megtöltött koffer. Mert számtalan útba fáradt vándor előbb utóbb haza ér és megpihen. Cipődnek kopott orra egyre barátságosabb. Most pár kavics tapasztalja nyugtalan személyed szokásait. Belerúgsz és elszáll a közvetlen iránytalanság. Nem vagy egyedül. A szembeni járdán, idegenek kopogtatják talpuk az utcán. Hiszen ők is tudják, hogy nem mindig a rövid, a rutinos út juttathat el oda. És te, aki árnyékodon kívül nem látsz mást, mint kirajzolt körvonalak formáit, melyen csak a fénybe öltözött márciusi délután változtathat...nézz át a járdán: mert szabad a rítus de a változás felszabadít, szalad az ember, siet az időnek türelmetlen hitvese, aki néz de nem lát, hall de nem figyel. És az a bizonyos érzés, momentum, pillanat vagy nevezheted más pár száz dolognak, elvész akár továbbrúgott, otthagyott kő, tökéletlen útjaink járdaszélein.

Ugye vannak még boszorkányok, borkánba tárolt kék szeme a nyárnak, hiszen nem minden ráció vagy mágia, viszont van közötte némi értelem, melynek néha érdemes kitisztulnia.

Nézz ki naponta önmagadból ha mást nem tehetsz. Legyen fényben őrölt a sötétség ha nehezedre esik néha a világ, mely olykor felemészt és elereszt. Mély verembe zuhan a félelem, kereszted szilánkokra repeszt. S ha sokszor kiút nincsen, vigyél magaddal a sötétbe. Könnyű léptekkel, gondtalanul, hagyom hátra a rokonszenves ismertnek hitt ismeretlent. Kigyulladt fáklyákon keresztül, kilenc kanyarulatú Sztüx folyón követlek az árnyékok útján. Ahol időtlen a tér, és kétlem hogy mindez igaz lenne, vigyél magaddal a sötétbe.

Sarkon fordult az idő, mikor az előszobában megpillantottam. Hófehér volt, sima bőre felületén feketére tetovált hieroglifák. Sok zéró és algoritmikus betűkkel retusálva mint egy Kassák Lajos vers, hol  papírra  másznak a szavak, életre kelnek majd elgyalogolnak Kispárizsig. Nr. 1 0 9 0 8 0 9                                       2014.12.4102 Amennyiben BANKI átutalással szeretné lefizetni ügynökeink... (csak bátran) Hosszú sor vár mindenkire, és mennyi idióta                VÁGY                  ELÉGTÉTEL                 KÉNYTELENSÉG                                      SZOLGA             ...

Makulátlan sötétség, nem létezik fény nélkül. Látomásaim szökevényén átláttam. TE voltál az ÉN.

„ A költészet látszatra luxus. Kétségbeesés legbelül”                     S.A. Jeszenyin Felelősségünk egymást elfelejteni, mint évszakokba zárt üveggömböket, S ha pontosan tudnánk hogy itt ér véget a mennyezett és ott kezdődik a pokol, a köztes térben találnák kétségeket.

Mondd hogy nem minden groteszk, akár a zenésített szónak az ereje, melyet nagyim, halála után háromszor énekelt álmomban, s a dallam, mint egy zavart pianistának szerzeménye, ahol a hangok egymásba markolnak és a csendben elmerül a borzalom. Ott, ahol a világ-közti fonál még nem volt soha meghúzva, s akkor tudni véltem, a halál csak egy ismeretlen csúszda az élet felé, hogy újra és újra fölfedezhesd mindazt amiért itt vagy, és főképp azt a kérdést föltenni...befejezted munkádat? Tudod voltam rossz fiú, gyermek voltam gyilkos, harcos, kinek piszkos kezei kísértek mást a túlvilágba. Voltam írnok, hírnök, költő, szerető, és szeretett szülő. Voltam katolikus, protestáns, az új világban illegális emigráns. Voltam Buddha híve, mecsetben cseléd talán egyszer atléta és honvéd. Legtöbbször fájdalmaim utolértek, most bálvánnyá vált ereklyéim értelmetlenségét figyelem. Talán szünetel a színház-évad. A perszónáknak társasága va...

(Septimus Omnibus Keresztrejtvénye) Végállomás irányában haladó szaggatott gondolatmaraton egy tömegszállító járgányon. Gyorsaságát hangsebességgel ordítják végig az utasok. Hol még a az adót beszedő bakter bácsi sem jár. Pedig itt nem a megérkezés számít hanem maga az út egyedi élménye. Embertelen Szeptemberben részesültem: Jött a munka, kubikméter kilószámra. Aki korán kel fel az..nem lel semmit, csak egy hosszú paraméter kocsi dugót, hol se parafa, se dugóhúzó, se üveggyöngyjáték az ablakon. Most már semmi más nem marad hátra, csak diákabrakom rejtvényében megírni az élet rejtélyeit. Septimus Quadratum. _ _ _ _ _ _ _ Az előtte lévő oldalon: zsenimanóírói készséggel beruházott mini-marxizmusokkal mézesített cikkek sokkolták az általában iskolában tanító kényszerelmek viszonyát az oktató – tanítvány idilli tané(r)v kezdem ényezéséről. Még kettőt hátra lapozva... Városszélén szélső jobbik aszfalt részén ugatott p...

Y: kedves X, hallott már az etikáról? X: nem Y, számomra az etika halott! Jon Jobson hirdetését olvasom: Odaadó olvasókat keresünk a következő keresztes háborúra! “Pénz jó Mindhalálig” lenne a kampány neve, ha lelked sokra vágyik, és standard oda-vissza dossziéban leng a Föld puskaporos szürke fátyla, szenny színű tintával beiktatott lelked várva várjuk mister!-1-2-3- őszinte, és „pofa be” tehetséggel rendelkező emberből embertelen, bevarrt szájú robotokat gyártunk szüntelen. Jukacsos zokniálmaid előbb dobd ki az ablakon, (ha Termo-Pán titkaiddal együtt hajítanád, ne felejtsd el, hogy mi minden vágyaid teljesítjük) kellékeid majd a céghez hozzáforrnak és feltűzött fejtelenséggel fonjunk be elvárásaid az Ipar standardjaihoz. Ahhoz, hogy évente 1x képes legyél Menyhért álruhában játszani a Királyt, ki ajándékkal kezében követi Hesus Christi felé irányuló csillagát. Hisz szent a cél, ha acél aka...

Ha itt, egy augusztusi bizonytalan este, különb és torz lennél akár egy elítélt tekintet mely egy tetemben is elrejtett virágot keresne. De benned a jót látom, ahogy az utcán egy idegen rám mosolyog, ahogy a nyelv hegyén táncol a szó. Egy megtébolyúlt fagyos délután, ott ülsz velem szemben, és veled szemben suttogom mind azt amit mondhatnék önmagamnak. Lassan elolvad a jég, kezedben tartom a parazsat. Eldobod mielőtt megégetnéd tenyered, nyomot nem hagyott a tűzgolyó csak lelkedben. Hisz látni nem lehetetlen kényszerkenyér. Tenyeredben megalvad a vér, s talán idővel meggyógyul. Csak a veterán tapasztalat levált ragtapasza hull le majd, ahogyan ősszel a fák megválnak leveleitől, és elhordja őket a szél, vagy betakarja a tél.

Exact(a)mentő vitte magával a világ minden fájdalmát vala, és vele haladt tovább a fehér kocsiban lévő festő/költő, ki költekezőfélben hagyta festménynek szánt vizuális máris versét. Avagy populáris elnevezése szerint: Instavers [i] (Reménytelen) Elégeti a következő Könyvégető Feszt-en. De a mentő nem vár! Hiába rúgta szájba a szavakat a szajha idő, hogy ott majd kinő egy szivárvány, egy rímcsákra, egy beszélő kő, a furcsa életeket mentőképes, part-time képeslapokat áruló szívtelen sofőr bácsi nem állt meg!Ó... így lett az ihletből zabhegyező órabérrel fizetett frusztrált Fruzsina, és akkor jött rá a festő/költő, hogy mentőben nem lenne szabad verseket írnia. [i] Nem engem illet a sz ó kitalálása, még jó hogy...   Hiszi a piszi szerü szöszi lánykáknak/fiukáknak  Ott a fészbükk (nem a neném) és meg lehet  egy szuszra  nézni/olvasni 

Nun... hier sind wir beide, langsam erkennen wir uns nicht. Tage fliesen im r hythmus der Herzen, aber die Kerzen sind schon lang ausgebrannt. Ist es unser Ziel die uns ständig weiter drängt, weiter brennt. Wirft unsere Träumen von dem Fenster hinaus. Gott schaft Menschen, Menschen.. schaffen Maschine, kalte, zerstörerische sachen der Gehirne. Doch ein Moment der Stille.... Schau mal  nur ein Augenblick hinaus, hörst du die Geräusche? Wie im Frühling die Regen flüsstert, und verzaubert alle traurige Gedanken Weist du es noch, Liebe?! Melancholie umarmt die Luft, genau wie nach dem Regen. Und pl ötzlich sind wir bevust, das es vorbei war, bevor wir je gewusst hätten. Und diese schwarze Papierbl ättern blieben nur zwischen unseren Staumauern. Hier waren wir beide aufgebastelt, in Wörter meiner Erinnerung.

(avagy sokkot kap az ember a Rákóczi úton ha az árral szemben próbál fonál nélkül úszni) Két gentleman párbaját néztem a múlt héten. De nem is a főtéren zajlott e viadal, naná hogy nem a tévében, hanem ablakomon keresztül kísértem végig, ahogy a hűséges hőséget hátba szúrta őfélsége, a bátor és semmit sem félő nyári zápor. (Lám ebből is Hamlet lett – mondta egy fin) Le is esett a földre, de a hő felszürcsölte, és úgy eltűnt a csapadék akár a kámfor. Tehát győzött az orjás felett a merész törpe. Legalább is úgy tűnt az elején, hogy a skizofrén idő félálomba merült egy májusi napon. Akkor még én se tudtam mi fán terem ez az ördögi természeti centrifuga. Bizalmam fogyatékos állapotától megváltam. Vártam hogy történetemben valami történjék. Sétatúra vezetett végig a központi parkig. Jazz fesztivál közepedte, transzilván népek lengteg, transzcendens, metamorf, állandó, békés és mit sem sejtő arckifejtő pillanatképeket vágva, amikor a fő...

Ma már nem gondolok a tegnapra. Most csak egy vonat zakatol bennem, és a szürkületben ahogy a fákon, mezőkön és hegyeken szélszebességgel teszek túl, téged talállak meg gondolatom peronján. Lebegjen a jelen minden sorompó, lámpa és utca fölött, vigyen fel magasra, majd eresszen el és szívzuhogással ébredjek fel mellette.

Hogy ezt most egy füzetbe kén' írjam az kétlem...két L.M. [1] és már rögtön más tájakon fekszem félmeztelen [2] , hazám (N.A.K. [3] ) rendületlenül! „Back to the future” [4] és a régmúlt jövőbe, hol futurisztikus részeg régészek majd rátalálnak írásaimra, és el is tüzelik, (nagy kár, ha most ezt pdf vagy doc formátumban mentette volna le !?) hacsak nem találták már föl a lézerrézfánfütyülőt, mely egy fütyülésre égből pottyant, lángra lobbant forgácsot/hazaszeretetet gyújtogat. Nem kell hozzá petróleum nem kell etilalkohol, vagy proxipol, mivel indián sátor formában harmonikus szimetriában lelkesen lehessen összeragasztani Old Sátorfánt, ki már lassan száz éven át Winettou [5] hegyén hátán rothad. Kit is érdekell hogy ki jött előbb, a sátor vagy az indián. Poéta vagy próféta, minden relatív: Éljmertszépenperegleéleted, mind a kettő (az egyik melyet pont most éled, a másik melyet elszalasztottál) Minden bio „Alles Müller...