Szaltó

Vörös macskabundás nyár,

sáppadt égitest les bennünket,

mégis ki tudhatná mit dadog

az éjszakával borozó csillagok,

milyen talaj, mi ásvány,

só őrizhetné titkaikat.

Sejtelmes, de messziről látható

mint két bolond a híd szélén.

Fiatalok, ugrásra készen,

s a fizikai jelenlét, a környék

halvány kontúrja,

hacsak egy pillanatra,

megszünik vagy elillan.

S az ugrásra várva, a két pára

bizonytalanságát mossa el

a nyári zápor, hogyan tovább:

az utca egyre üresebb,

a tömeg zöme is elpárolog,

egy öregasszony virágstandja,

kialudt lampionok, egy régi gyár

a sarkon sem látható

S a vidám szaltó

egy külön dimenzió,

hol a gyáva idő, elszalad,

hol a reaalitás egy érthetetlen

téboly-ének, kiszálni

késő, nem szabad.

Elveszni a képzelet

tartományában ugyan ritka jó,

de kulcsot hagy zsebében a történés
lehetőségeinek három szempontja.

Tőled függ, hogy zsebrevágod,

eldobod vagy elejted egy olyan

helyre, hol az éberész

nem szükséges.

Tán egyszerű és nem kizárt,

egy antik ház óriáskapuján

néhány lépésnyi gátlásra van

személyed, jellemedhez simult

testebeszéded, mert tudnod kell,

egy hajnali beszélgetés

többet ér mint száz imázs.

És holnap ugyanúgy levetítnek a mozik

mit filmezni nem lényeges

ami szabad szemmel látható,

csupán enyhe fikció, s a híd üres.