Reiyel fiai

„ Minden lélekzetvétel megsebez, és leterít valahány szívverés.” Pilinszky János * Hogyan is haladhatnék egy irányban veled, mikor számodra nyugat, és számomra kelet jelenthet valamit. Megannyi álomban találom meg kifestett arcod, mégis az idő kisatírozott árnyalatai radíroznak lassan ki elmém színtelen színezőkönyvéből. Néha egy séta sem segít, néha egy gondolat megöl. Egy presszó kávé, egy reggelit imitáló tányér terül tenyeremre, és még benne találnak valahol, ahogy a szélben felfeszített fák az árnyékra vágynak olykor, vagy ahogy a csapadék verejtéke veri magát a föld felszínére. Néked ez mind ismeretlen, előtted áll, mégis tapintása idegen, kézfogása érintetlen. ** Hogyan is válhatnék jobb emberré veled, ha vállamon hordalak mint egy elfelejtett ereklye. Mutogatlak és büszke vagyok hogy ma még enyém vagy. Egy piros ajándékdobozban, elvárások, vágyak, és csalódások kibontását halaszt a haladék.

Sötétbe mázolt fényfoszlányok irányában haladnak lépteim. Lassu haláltáncot járnak az utcalámpák, majd egymás után elalszanak. A hajnal nyávogását megriasztja egy autó, percek ketreceiben pislogó jelzőlámpa jelzi az ujjá született reggelnek: ébredj kedvesem.

„Im the best, fuck the rest” Mircea Cărtărescu – Frumoasele Străine      Pont egy román kortársat kortyoltam, mikor észrevettem az író által aláhúzott abszurd mesterséges művészeti ágakat, melyet, természetes módon elutasított.  …................................................                     Még hogy művészet! Mi lett a mai emberekből? Üres lelkű hulla, becstelen marha? Használati utasítások, a szakadék fenekére vezető ösvény. Egy sablon és semmi perspektíva. Hová lett a zene, a festmények és kedvenc könyvünk mellyel olykor Kézbe fogván álmodtunk … Nincs már semmi, mely éltetne minket? Az út vége? …................................. C'est fini , schluss, basta! Ebből elég, mi vagyunk saját jövőnk, és nem 1 sorson tépett gépet fogok rábízni saját magamra.                      Korhadt almafámra akasztom                       álmom kivágom, és ültetek                      helyette egy másikat. …............................

                                        Herr Goethe             Nem csak ön tudja kinyírni a főszereplőjét, tudni illik én is egy érzékeny egyéniség vagyok. És ha már maga megcsinálta a könyvbeli avatárom szenvedéseit, ugyanakkor hideg vérrel vetett véget az életemnek néhány tollfirkálással, mért ne tudnám én is megcsinálni min azt amit ön elkövettet, de pont fordítva.  Lepuffantott egy nő miatt? Hát megérte? - kérdem én...tudom hogy a romantikának az egyik képviselője kéne legyek, de hát uram...túl sok e-féle művészi lélek csinált ilyen csínytettet az utolsó két évszázadban. Hála a jó Gott-nak hogy vettem a fáradtságot és tovább írtam a történetem, ugyanis a halál nem a világ, még sakkoztam is vele. Igazán jópofa fickó, ha megismeri kicsit az ember, nem kell előítéletes lenni. Pimasz az a Faust is, aki mindig a stratégiát kedvelő barátomnak az apjával gazdálkodik. Tudja kiről beszélek nem? Na nem árulom el, majd megírom a következő levelemben. U.I. Meglátogattam a Wei

Türelem, bölcsesség és minden más ilyen biztató szó, ami néha kihoz a sodromból. Egy kancsó bor sem lenne képes, életképemben rendet teremteni. Mennyi dráma! A nagy Kaján is így állt ám, lóháton kergetett az őrületbe, szembe néztem vele, de ő hallgatott... hallgatott és bólogatott. Elfásult mozgásokkal tovább bökdösöm magam a reggeli fény felé. Egy csésze kávé, két kanál cukor, füstfélhomály. Szőke hajad simogat most. Talán elképzeltem, de csakis miattad van mindennek értelme, tisztán látom, és csakis veled szeretném ezt a nevezhetetlen, néha édes, néha keserves érzést átvészelni. Mi van ha elgondolkozzuk pont azt amit nem kéne... Féljenek és töprengjenek ezen mások. Jeleket figyelek, türelemmel tűröm fel katonakabátom újait, és pofán is vágom azt aki azt merné mondani „lehetetlen” Ki tudhatná hogy minden  kitervezett utazás... egy sötét éjeli csillagkutatás. Add hát kezed, most csak fáradoznak a csillagok, ell