Reiyel fiai

Minden amiért nem óhajtunk fizetni, előbb-utóbb kifizetendő              [ Kelet-európai (filozófia)                                  adóhivatal ] Mert a vers az ingyen S. 1 , szubjektív nézőpontok, et cetera, és főképp miről a keresztény nyár 2 nem képes könyvet írni. a forma gyarapodó proformáján hízik a karma, már aki hisz benne, elhagyni érdemes, hisz nemes fémből gyártott gatyamadzagot, ha úgy kötünk, mint ebet a karóra, előbb-utóbb utolérnek hovatartozásaink. És menekül a második fogás, a nyafogás, de a nyifi-nyafi sose jó, utolér még mielőtt a desszerthez juthatna szád. Egy ezüsttárcán hozza át a kényelem, de az se jó, Ohne Zucker, ó keserves íze a reggeleknek, hol nikotin(ro)mániám szóra sem érdemes, és rückwertz hétvégékhez imádkozik a szabadság, a cukorbeteg. Tudják meg, ilyen körülmények között elég ...

Az utcasávon felkarolt egy Capote-féle gyilkos ösztön, na meg a szemtelenség temérdek érdeke, mondhatnám lábaimat szedegető „hidegvérrel” siettem hazáig, leültem magam mellé és kortalantárskeresés közben került néhány vers a fiktív bitófa alá. Mint Byron nyáron                        E. L. Cobbler Szereplők főszereplő és mellékes: Lord George Gordon Byron. említett bár kifelejtett: Goethe, Keats Schiller, Villon, Varga, görög polgárháború, nyár, tavasz. fiktív szereplők: Mephistopheles, Szentszusz, Mindenható, helyszín: mennyországi teaház Nézze Goethe, egy Schillert sem adnék ma már érte, két shilling csilingelne lukas zsebembe, indeed, sajnálatos esemény, de zsebem légüres önkény. Hiszen az sincsen, valóban nincs, az se, s görög urnám is rég odavan úrnőm, megvette a szemét Keats! Pénzért lopta el ötleteim kerámiáját, előbb kihalászta majd eladta mind: „ Óda eg...

Mivel manapság a szamarak patkó helyet cipőt hordanak, csak Nils marad, a Holgersson, egyszerű kis fapapucson pancserkedik vízszint alatt, míg házi-lúdja fog pár halat, Mire neki blue swing shoe ő repülni tud, siklani az égen, mert fapapucsban szaladni, azért elég kényelmetlen. No de térjünk vissza helybéli kis öszvéri rögeszméinkhez. Két pár cipőt koptatva, baktat végig a csacsi az utcacsordán. Csinos csikó, pőre Pegazusnak látja magát egy szalmakirakatban, messze a szentföld, távol a Jordán. Szájában nap szárított széna hever s hátán oly sok teher + egy ember, vajon hogy is kerülhetett oda. Semmi pánik, sivatagban akad egy két akadály még, történik majd ez is az is, míg előbukkan egy vad oázis. közepén 1 város, tudom klisé, mégis minden hasonló municípium mesehőse Vitéz János. Nemgond folytatódik a menet: néhány furcsa állat kerül elénk, és El Zsiráfné, ki néhány emelet. Szemben egy Jaguár tolja magát görkorcsolyán,...

Bilingual edition               march teaser Chaplin a díványon or (My Kaytown skyline) Álom, álom kényes álom lordul beszélnek a reggelek, létem siker, lelkem várrom s Chap-nek becéznek a némberek. Pedig Garbo vagy a Brando ők a jövő mozgóképei. Minden illat őket illet, minden babér nőket dönget. Fekete-fehérben, füstfátyólban patyol a potyaláz, az éjfelület, felülni kéne, felülni késő, de most már nemigen lehet. ifjú szatírIkon, szinte Novalis, Chaplin fekszik, lineárisan is, Sikerekről néma-álmot rendez. Csak a csend, a chaplini csitt tudja, hogy a profán -szakrális és fordítva, egy vászonbaszott, muszáj kurva olyan mint egy emó Némó, mint az élet, egyedi és látszatra durva. Mizantrópusi (Ung)Vár Által mennék én a Tiszán,                      nem ajánlom. Verstelen levesből ettem s a kan...

avagy mertopolon innen s túl Ha a vonatozásból eleged van utáni sláger nem tett eleget, hallgasd meg a haldokló biciklista panaszát, kinek a polgármesterség kirendelte a bringasávot, de ő ezt sosem láthatta, hiába van nála hátitáska. s ha ez nem tetszik, wunderbar, tessék kérem buszra szállni hol minden nap órabérre lehet naponta ülni, állni. Buszólamra lambadáznak az öregek, ilyenkor helyettük ülnek dalolva a fiatalok. Pofák sülnek szüntelen. Csak úgy nyekeregnek a kerekek, a lóerő vágtat, a helyi járgány jótevő koldusa csatangol most oda-vissza, jön a kanyar na. A kunyeráló- kunyhón-kívüli Jimi Hendrixszet nixszelik hat szólamban a buszlakók, túl az ajtón felszállnak a tahók. Hány-féle-képpen szokás kézzel lábbal s utólag verbálisan mondani az egyértelmű kontextusba helyező Nem-et, vax populi? Pár száz tarka levél dobja magát a busz alá leveled le nélküled leng a dallam lenruhában. Kézi téglalapot...

Nézd, ott lóg a térképen Kolozsvár! Senki sem kérdezte tőle, voltaképpen ki merészelte ide helyezni őt. Hát nem lett volna jobb neki nyugaton hol a kolbászt kerítésből készítik, azt pedig megcsonkított erdőkből. Hol van ez a koszos vár? Kőből vagy lopott fából építtette valaki, s hol a Matyi, a polgárpukkasztó vaskezes Király, kit mióta lovára öntöttek nem akar semmiképp földre szállni. Érthető hogy éjjel nappal él a város de szimbiózisban élő szemét lakótársára nem lehet azért mindig szemet hunyni. Szobor áll a téren, szemével szabotál jöttmenteket és persze Báthorit, kire annak idején nem adtak rá páncél Inget csak zoknit. Bátorit ingerülteket, feszülteket és kardban tartja a várost, bárcsak úgy lenne te bárd, hisz kortalantárs vezéreink akárhogy is próbálják, képtelenek gatyába rázni kincses Kolozsvárt, mert folyton vakon túrják a vakondtúrásokat az aszfalton mert ugye évente nefelejcset és ugrókötelet játszanak ...

avagy úti-metamorfózis Teveállomás, hol futni kell a púpos után, és minden négylábú jószágon maratonszám lóg három helyen, nehogy eltévessze az ember, hogy melyik állat után kell szaladni. Mert ha kidob a buszból a türelmetlenség, hol már THE BAKTER MAN is megunta az életét, elhagyván a bakteri premisszát, akkor észre kell venni a párhuzamosság komikus jelenlétét egy kulturális sivatag kellős közepén. Még csapdosó púpőstevén is hamarabb eljutni Kairóba mint Kisbács indusztriális könyörtelen körzetébe. Hisz Kafka már jó pár éve elérte a Kastélyt, megunta és hazament, Wolf is táncra perdült a világítótornyában, majd megunta és elröpült. Ady Endrét is már utolérte volna a szifilisz. Szürkébe öltöztetett apát lapátolt a Horeán 1 , s az utcán, egymásután feszes sorban álló autókaraván várta, hogy véget érjen a nyár. Mert megállt az idő és vele együtt a türelem ordibált momentán jobb oldalról bal-fülembe. A sztráda nem kímél meg senkit ...

avagy ami dictum az már factum hamisan d ünnyögtek az égtornácon a fentiek az utcán sétáltam én meg a tolmácsom, arcom római ráncai kérdőívben csodálkoztak azon hogy többen voltak e, azt a kutyafáját neki, ma se dünnyögtem még eleget. Portalanítani a világot eső közben nem lehet ám könnyű conceptum . Lelki tisztaságom is oda lett, ott egy fót. Mellette a járdán csatangolt egy részeg, ki folyton a formát kereste (az utca merőleges homályában térdepelve), két kézzel tapogatta a tapinthatatlan érdes beton felületét. Felületesen akart felállni s bárki ember fia lánya áthaladt előtte, dörmögve énekelte kegyes uraságának nincs netán egy cigije? A tolmácsom merészen mondta, de. Belementek a seprünyeleskedéseknek technikáiba majd tüzet kért a szerény s a lingvisztikába jártas jobb felem hogy ne öntsön hirtelen olajat a tűzre továbbadta a minifáklyát. Tisztelegve a tisztaságot targoncán tartogató bácsi füstölve mondott hálát: dominus ...

Mint grafitceruzával rajzolt betűk egy sárgába pácolt oldalon, úgy marad meg emléked nekem. Kezedbe nyújtott radír törölheti ki bármikor e sorokat... ez nem az én érdemem. Talán sosem volt az. Tehát markodba ejtem a fehér tégla alakú nihil jelképét. Miután elolvastad, törölj ki mindent, égesd el vagy mit tudom én: hisz most az egyszer nem tinta vagy ólom szárad az években megsárgult tiszta lapjaimra. Persze lehet szemrehányás mintája kimerítő éjszakáknak társasága lehet egy egyszerű eszköz, mely kisatírozza a reggelt fáradt szemeidben. Lehet annyi minden mit a félelem miatt sosem vetettem papírra. Hát legyen. Így többen olvassák életeink kitalált kinematográfiáját, és ez a kétszínű grafitvilág egy egyetlen oldalon csak nekem igaz, a többi úgyis összemaszatolja, átértelmezi és a találgatásnak tébolyszava csak nevére lehet majd egyszer büszke, talán még arra se. Töröld ki lapjaidból az éveket ha úgy véled. Bárc...

Hócipőben járt az április. Napszemüveget hordó stylish fiatalembernek mutatkozott be mindenkinek kétszer, be kétszer modtott mindent. Nehogy elfelejtsék, hogy létezik még Till Eulenspiegel Idén hóval, nappal, fénnyel, sötéttel ajándékozta meg 1Xre, városunk kortalan színpadát. Apja a tél, a férfiembert sokszor megemberelt kemény évszaknak kovácsa. Anyja a lanka, zöld szemű nyár, ki gyermeknevelést és természeti pszichológiát oktat valamilyen Eminowitch oskolákban: Jön az idő, megy az idő, minden új és új a minden ami rossz és ami jó, ne kérdezd, hisz fingom sincsen. Mert ravasz ez a hipszter tavasz, megtanítja a járókelőknek, hogy jó örülni, ugrálni a napban, persze ha tarka sál van nyakad helyet. Kezedben csáj, öltopodban Tchaikovsky, hátadon egy róba/paplan. Így érdemes ezt a száraz, nedves, érzelmileg zaklatott s igen kedves időt egy üvegburából nézni.

Hányszor is megrajzoltam! És mégis, minden egyes ecsetelés elrontaná azt, amit kéz le nem festhet. Mert ez csak a felület, amit arcod a tükörben mutat, és minden év egy újabb sáv, egy árnyalattal világosabb hajtincs a vásznon. Kontyba fogta haját a tavasz, a szobában hideg volt, csak a meleg színek díszítették magányomat. Az enyhe pirosba öltözött tabló mellet, barna hajad mögé rejtettelek. Alatta szerencse lógott a falon, viszont míg arcod az utcán, egy kávézó teraszán véletlenül meg nem kapom, nincsen nyár, se tavasz, se jelentéktelen tájkép, sem absztrakt alkotások sorozata. Üresen áll most a monokróm hamutárca, kezemben egy cigaretta, kígyótáncát követi a füstnek. Az íróasztalon két pohár, mintha vendéget várna. Saját vendégem pedig én vagyok. A vörösborral félig megtöltött második pohár csupán véletlenszerű csendélet, várja, hogy betoppanjon a tökéletes... Ugyancsak Jánosi Andrea festményére