Reiyel fiai

Mit számít az ha magyarul káromol a türelem, ha saját bőröd alá férkőzik a nyelvtelenség. Bárcsak egy templom ministrásaként élhetném le életem hátralevő némafilmét, hiszen pénzt kéregetnék az igaz és aligazgató hívőktől, (mert alibim a fehér zubbony!?) Néha ott vagy ahol lenned kell, hol fent hol lent inog a változékonyság mozaikablakod felett, és te csak nézed. Bicegő verslábán botladozik Isten...gondolom, s mégis egy szál kopott kabátra vajra a megváltást. Tudod, sokszor magam alatt vágom a bitófát, mint te is, mint mindenki más aki a jóból ritkán talál eleget, azt az átlátszóan érezhető érzést, ahol megpihenni jó egy ünnepi ebéd után, ahol senki sem idegen, vendég. Foglalj hát helyet, mondok valamit: Te vagy a lányom, húgom, anyám, elfelejtett antihősöm rejtelme. Téged nem nyomnak el a késő esti beszélgetések, az elfecsérelt éjszakákba rajzolt nagyvárosi évek. Te vagy a jóság megkeresztelt igénye.

Sarkon fordult az idő, mikor az előszobában megpillantottam. Hófehér volt, sima bőre felületén feketére tetovált hieroglifák. Sok zéró és algoritmikus betűkkel retusálva mint egy Kassák Lajos vers, hol  papírra  másznak a szavak, életre kelnek majd elgyalogolnak Kispárizsig. Nr. 1 0 9 0 8 0 9                                       2014.12.4102 Amennyiben BANKI átutalással szeretné lefizetni ügynökeink... (csak bátran) Hosszú sor vár mindenkire, és mennyi idióta                VÁGY                  ELÉGTÉTEL                 KÉNYTELENSÉG                                      SZOLGA                                                               Proud of nothing S.r.l. 1989 óta Legkésőbb január elsejéig kifizetendő, csak pár számba öltözött múltad tárolják, tudják ki vagy, egy kódszámba gyömöszölt test. Ott vagy te is, kék farmeredben hordod a világot, ennél modernebb te sem lehetsz. Nyakadon az aranykereszt. Elvégre

Betolakodott a tél imént. Az ablakpárkányon feküdt kristályvilágom egyetlen mikrokozmosza. Ez volt az első idén, és pár ezer pehely követi a ritust: előbb lehullnak az égből, mint csipke-fehér ruhájú, piruettező balerinák, majd egymásra találnak a táncban, ahogy lassan földet érnek... Pár pillanat az egész, talán egy fél óra a hideg bádogon, és minden másodpercük megannyi élet. Befejezetlen cigarettám elnyomom, nehogy egy sistergő parázs elrontsa azt, ami rövid időn belül elolvad, elpárolog, gyermekkorom fehér-bundába öltözött városában.

Kétségtelen hogy megelőzött utunkba botladoznak céljaink, hol szerepet oszt a hétköznap monoton megalomániája. kártyajáték az egész, toll egy mérlegen, szív helyet kő fekszik odaát. Években őrölt homokszem lennénk csak Isten előtt. lennénk csak Isten előtt.

„A költészet pedig hiábavaló, mint a köd vagy a szürkület Sem sötétség, hogy láss, sem fény, hogy elvakítson”                    Sziveri János Akár egy szeszélyes élettárs ki körbetáncolja a frissen festett szobát. Észrevétlen lábnyomait követed, reggeledben bujkál. Fertőző illatába mártod hangulatod. Belép a szobába, ledobja cipőjét, párnázna gondolat. Hát persze hogy többre vágysz, mert nem egy ruhadarabban limitált csupasz játék, ez.

Makulátlan sötétség, nem létezik fény nélkül. Látomásaim szökevényén átláttam. TE voltál az ÉN.

„ A költészet látszatra luxus. Kétségbeesés legbelül”                     S.A. Jeszenyin Felelősségünk egymást elfelejteni, mint évszakokba zárt üveggömböket, S ha pontosan tudnánk hogy itt ér véget a mennyezett és ott kezdődik a pokol, a köztes térben találnák kétségeket.

Láthatatlanul nyúl bele zsebébe az ősz. Összegyűri majd szétszórja színes szennyesét az utcákra. Csend és zaj fia folytatja munkáját. És ott a tóparton, már rajtad a télikabát, kis tükörszilánkokból vetített pillanat... emlékeid fiókjából előveszed a nyarat, mikor közös álmaink értelmetlensége is fontosabb volt mint só és kenyér. Vándormadár hadak utaznak most délre, minden szezon egy túljátszott sanzon, egy megmagyarázhatatlan kérdésbe vájt gondolat. És kimeszelte a várost a tél tavaly, szemedben kétely és csodálat kavarog mint méz és méreg egybefőve. Azt mondtad az első hó a legszebb ajándék míg tiszta, míg a feheret kisatírozza a szürke. Minerva narancsát majszolja, Most két külön folyónál láthatjuk múltunk retrospektív éveit. S mégis minden kimondott és elfojtott szóba mártott kép emlék marad. Remélem, még előveszed fiókodból a nyarat.

Még ingadoznak a fákhoz tapadt lélegzetek. Csonka, kiszáradt ágaikról mesél a szél, mindegyik egy külön külön történet. Szürke szövetkabátjába bújt az ősz, szabadon, színjátékra készülnek a levelek. Ez az utolsó fellépés az idén, november elején. Minden egyes lendület hátra húz, feléd, s a kikövezett utcába tetovált színeket taposom, Lassan mind elfakulnak életeim dombtetején.  

Mondd hogy nem minden groteszk, akár a zenésített szónak az ereje, melyet nagyim, halála után háromszor énekelt álmomban, s a dallam, mint egy zavart pianistának szerzeménye, ahol a hangok egymásba markolnak és a csendben elmerül a borzalom. Ott, ahol a világ-közti fonál még nem volt soha meghúzva, s akkor tudni véltem, a halál csak egy ismeretlen csúszda az élet felé, hogy újra és újra fölfedezhesd mindazt amiért itt vagy, és főképp azt a kérdést föltenni...befejezted munkádat? Tudod voltam rossz fiú, gyermek voltam gyilkos, harcos, kinek piszkos kezei kísértek mást a túlvilágba. Voltam írnok, hírnök, költő, szerető, és szeretett szülő. Voltam katolikus, protestáns, az új világban illegális emigráns. Voltam Buddha híve, mecsetben cseléd talán egyszer atléta és honvéd. Legtöbbször fájdalmaim utolértek, most bálvánnyá vált ereklyéim értelmetlenségét figyelem. Talán szünetel a színház-évad. A perszónáknak társasága va

                      Molnár Zsoltnak Senki sem ítélkezhet maga felett, sem mások, sem az életképzet mestereinek vélt emberek nem taníthatnak semmire. Csakis te, te egyedül szabadulhatsz meg padlásod morbid angyalnak öltözött démonától. (nem vagy egyedül) Kezedben a toll, és sok száz tiszta gondolat, mi eléd terül. Mert minden szóban benne vagy, olykor minden reménytelen, és világod székhelye sokszor szétomlik, Atlantisz elmerül. Méla, zavaros napok taposnak el néha, évszakok színjátékai szavalják az elmúlás bársonyát. Könnyű, tiszta lélek árnyékába rejted a halhatatlanságot, engedd el, engedd hogy fölemeljenek a padlóról, vagy add tovább, hadd hordják mások, legalább egy darabig. Figyelem ahogy a sok levélnemzet, piros, barna, narancssárga, föld felszínén táncot járnak. A szél a zeneszerző, a fák a kvartett és a közönség a mennyezet. Kikopott vándornak útja, talán nem oly nehéz akár az otthon dolgozóé, múlt

Az elrejtett motívum ** Vagyis hibatárskereső egy Multi-Nacionális hivatáskutatást gyakorló kereskedelmi bolt boltozott épülete előtt. A felfedezhetetlen misztérium, avagy honnan és hogyan került a fűző mindennek az útjába. A tűzoltók megállapították hogy a Professzor pont rossz lépcsőházban járkált amikor felégett a háza. Ugyanis a Pláza menti Bungalószerű épületszerkezetben nem is akármilyen bajuszt hordó akadémikus járhat. Mert akinek nincsen pofaszőre, Einstein elmélete szerint rútnak és ostoba bunkónak ítélne Szőr Iszák Nyúton. Kivétel a körbajusz, vagy a körszakáll, de ez mind relatív, tehát tudja a halál. De még milyen jól, hiszen mindenhol ott leskelődik a pimasz. Az utolsó grimasz az egyik legkedveltebb játéka. Az orosz rulett and co. egy gyerekjátéknak minősíthető időpazarlás. Na de térjünk a faktumokra. A tél kimeszelte a várost. Az utcák üresen feküdtek egy decemberi (este fagyás, reggel mikor hogy, délelőtt és után, tűr

Cedrus Professzor fűzője (lépcsőházi kvázi happenning) * Herr Dr. Prof. Ludwig Cedrus a panasz-ólba került az évadóvevő óra hivatalos megnyitása után. Mariska néni fentről fenyeget, cinikus szomszédharcai miatt arcára fonnyadtak az esztendők. Ilyenkor ha az agytekercsek csillagok háborúját vetítenek előtte, az aktatáskából merített panadol sem segíthet. Das Lift A lift ajtaja előtt egy C.dula volt kirakva: Talpra lakónegyed, vessző előtt ordibálójel. Ha kegyed jelentkezni szeretne a következő lakosztályon megszervezett lakósztrájkra, titkos megbeszélés lesz negyed hatkor megtartva, tudják hol: Felülírás A STRIKE@ÓL BIZOTTSÁG                               Alulírás A LIFT NEM MŰKÖDIK! Pé Eszz (minden béjelenkezett résztvevőnek ingyen kölcsönzünk egy Helytelenírás nyelvtankönyvet, fűzőt, zoknit, fehér inget, +egyebeket... pont. A többi már csak magától és lanka házas/lakótársától függ/érthetődődik) Zavartan és

Ha ott lennél, tudod te már...pár gondolatra, a legközelebbi állomásnál (képzeletbeli színhelyszelet bármely elképzelt európai metropolának akármilyen városrészén, mindegy melyik utcában, házban, szobában.) megfognám kezed és, ide jön a giccs, a közvetlentől közvetlenebb szószerenádok. Most semmi ilyet nem mondok, kizárt a múlt és a jövő se hullatja még lombjait, kizárt a nincs, és szóra sem érdemes jelenem részleteznem hiszen nem vagy már, valahányszor voltál, máskor leszel, talán, mégis, egyszer, enyém.

(mint a fekete szurok) Ha hited a mai nap során elvesztetted, Az egyedüllét árnyának füstje lettél, S ha álmaidnak öröme a széllel elröpül, Itt vagyok, veled maradok. Pár kis mérföld nem akadálya Együttlétünknek, meglátod ott leszek. Álmaimban találkozunk majd... Maga a hold és csillagok Lesznek majd otthonod. Bennük mindig megtalálhatsz!

Vonatzajban kattognak az indirekt, szétszaggatott idézetekbe forrt végzetek. Nem jártam világ szerte, csupán szaggatott filmem cselédje voltam, ahogy az út repedezett talpam alatt, ahogy a vérvörös mennyezet körbeszelte a hajnalt. És mégis veled, mégiscsak semmi vagyok egy elfelejtett stanzában. Nem jártam csodákkal bélelt szürke betonon... kivétel: egy akácfa alatt, hol rád vártam egy padon, s a hétköznapi tétlenségek vonata elé dobtam magam, és elvágták a filmet. És újra, szeptembered diktálja néma szavait, mint egy tébolydalt suttogó zavart ember, ki életét eltékozolta, s a világnak már nem kell.

(Septimus Omnibus Keresztrejtvénye) Végállomás irányában haladó szaggatott gondolatmaraton egy tömegszállító járgányon. Gyorsaságát hangsebességgel ordítják végig az utasok. Hol még a az adót beszedő bakter bácsi sem jár. Pedig itt nem a megérkezés számít hanem maga az út egyedi élménye. Embertelen Szeptemberben részesültem: Jött a munka, kubikméter kilószámra. Aki korán kel fel az..nem lel semmit, csak egy hosszú paraméter kocsi dugót, hol se parafa, se dugóhúzó, se üveggyöngyjáték az ablakon. Most már semmi más nem marad hátra, csak diákabrakom rejtvényében megírni az élet rejtélyeit. Septimus Quadratum. _ _ _ _ _ _ _ Az előtte lévő oldalon: zsenimanóírói készséggel beruházott mini-marxizmusokkal mézesített cikkek sokkolták az általában iskolában tanító kényszerelmek viszonyát az oktató – tanítvány idilli tané(r)v kezdem ényezéséről. Még kettőt hátra lapozva... Városszélén szélső jobbik aszfalt részén ugatott p

                                                                                    2014 September N. Chr.                                                                                     Himmelbergen                                         Sehr geehrter Herr Werther Mondták páran (köztük az a pimasz Shakespeare is) hogy előbb utóbb visszakapom azt amit saját szereplőimmel elkövettem. Schiller is mondogatta egykor „hagyd ezt a fiatal fragmentumot az életedből lélegezni” Egyrészt csökönyösségem miatt másrészt nem voltam hajlandó a kortárs barátoknak, alkotótársaknak engedelmeskedni. Maga is tudja hogy nem épp így működik ez a kreatív procedúra. Vétkeztem ahogy sokan mások is de mit szólna az angol-szász csipkés inges, kopasz költő, ha minden szereplőjét életben hagyta volna, és drámáiban minden esemény happy end-el érne véget. Hol marad a katasztrófa, a szívrebbenéses katarzis, a váratlan eseményekbe mártott happening-ek, melyből annyi évszázadon át tanulh

Ott, ahol a kukoricát permetező vasmadár lóg az égen, S a felhők vörös palástja jelzik az éjszakának: "Ébredj már te tróger! Még végül elfelejted sötétkéknek befesteni azt a mindenható, szépséges mennyezetet!" 1 szál inggel, még Salinger sem írhatta volna meg a „Zabhegyező” bestseller füves könyvét. Ott, hol a pajkos kukoricamező mögött rejtegető sárgaság, délen bujdosik az árva madár szárnya alatt Fokozatosan reszket a kukorica bokor, ha bokán rúgják az sáskák, vagy ha vasmadár száll ott reá...ja. S a kukorica szakálla is illeg-billeg a szél sáljának hűvös hatására. És boldog lesz az ember, mert örömére őrölik a málélisztet reggel. Alizka, puliszka csodaországban érzi majd magát, ha az ízek összeforrnak egy zománcos lábosban. Kell még hozzá egy kis tejföl, túró, só vagy cukor és máris megvan a szeptemberi, égi vacsora.

Y: kedves X, hallott már az etikáról? X: nem Y, számomra az etika halott! Jon Jobson hirdetését olvasom: Odaadó olvasókat keresünk a következő keresztes háborúra! “Pénz jó Mindhalálig” lenne a kampány neve, ha lelked sokra vágyik, és standard oda-vissza dossziéban leng a Föld puskaporos szürke fátyla, szenny színű tintával beiktatott lelked várva várjuk mister!-1-2-3- őszinte, és „pofa be” tehetséggel rendelkező emberből embertelen, bevarrt szájú robotokat gyártunk szüntelen. Jukacsos zokniálmaid előbb dobd ki az ablakon, (ha Termo-Pán titkaiddal együtt hajítanád, ne felejtsd el, hogy mi minden vágyaid teljesítjük) kellékeid majd a céghez hozzáforrnak és feltűzött fejtelenséggel fonjunk be elvárásaid az Ipar standardjaihoz. Ahhoz, hogy évente 1x képes legyél Menyhért álruhában játszani a Királyt, ki ajándékkal kezében követi Hesus Christi felé irányuló csillagát. Hisz szent a cél, ha acél aka

Tudod én mennék, sátorfámat összeszedném és a következő vasparipával feléd robognék. Tudod, én nem mehetek akármennyire is szeretném, ugyanis a város megemésztett és kiköpött. Tovább, tovább visz a látszatnak csúnya cselédje, holnapra már semmi sem marad, csak a most, és egy fáradt naplemente rozé színben megerjedt teste, ahogy a sötétkék mennyezetbe markol az este.

S ha egy jel, egy szemrebbenés sem él a jelen pillanatban, minden amit hatvan év után elképzelnél más irányába vezetne. Fordulj arra, s ha egy más falra vetítenéd képzeleted, a saját két kezed majd előre visz. Arcod a fátyolmennyezet. Egyetlen bolond kísérőd aki még hisz a igaz, tiszta és önzetlen emberben. Néhány estbe borított élvezet ne vezessen félre utadról, ne bízzál senkiben, ne lássák rajtad sehol, hogy könnyekbe borítanak az ezüst éjszakákba mártott augusztusi hullócsillagok fátylai.

„Mennyei ügyekben utazom” (Wilder alapjárókelő telepjáró hitt szedegető regény alapján) Mennyei kutakban kutatom vagyonom. Úgy néz ki és ki hitte von ' hog y kinézetileg kinetoterapeutikus utakra juttatnak az angyalok. Talpam alatt úgy taposom betonom mintha nem is lenne holnap. Aproximativ elnyelte a máma rámája, kerete ferde és kb. kába, de ami benne található azt a nyugdíjazott télapó sem szedne ki piros bördzsekijéből.

Férfi: szex Nő: szerelem vagy vice versa ha nem dobozolható  játékok az érzések. A nézeteltérések esztétikája. Nekem a szemed, tested és arcod minden egyes apró, mennyei részletei, Neked az otthon, a hajam, a fekete, az elmúlás, az évek láncaihoz kötött ráncok, a megnyugvás, a jó képű srácok. Nekem a friss út, a versenybicikli a szabadság szallaga, szavaimban megtalált tükörképed, lényednek minden Rubik kockája. Neked a távolság, a heavy metál, Austen és Stendhal, a megfogható idill, Pulp fiction és Kill Bill. Összességében, semmi más nem marad, ha e szimbiózis-szavakat egymás után kitörölném, csak a te és az én, egymásba fonódva a világ peremén.

Ha itt, egy augusztusi bizonytalan este, különb és torz lennél akár egy elítélt tekintet mely egy tetemben is elrejtett virágot keresne. De benned a jót látom, ahogy az utcán egy idegen rám mosolyog, ahogy a nyelv hegyén táncol a szó. Egy megtébolyúlt fagyos délután, ott ülsz velem szemben, és veled szemben suttogom mind azt amit mondhatnék önmagamnak. Lassan elolvad a jég, kezedben tartom a parazsat. Eldobod mielőtt megégetnéd tenyered, nyomot nem hagyott a tűzgolyó csak lelkedben. Hisz látni nem lehetetlen kényszerkenyér. Tenyeredben megalvad a vér, s talán idővel meggyógyul. Csak a veterán tapasztalat levált ragtapasza hull le majd, ahogyan ősszel a fák megválnak leveleitől, és elhordja őket a szél, vagy betakarja a tél.

Ma nem talállak a szavakban. Tudom, még ott vagy valahol, suttogásaid elnyomta egy nyári zápor. Jelenthet e valamit... ha olykor még rád gondolok: a késő esti beszélgetések, a reggeli séták a folyóparton, hol hirtelen eltűntek a járókelők, és semmi mást nem láttam, csak kedves mosolyod, és ahogy a szél, kócos hajaddal bohóckodott. Most így, otthon, gondtalanul tekintek vissza arra az időre... És ha néha egy léha zápor karon fogna, ott, a folyómentén, gondolj rám, és azokra az esős napokra.

Exact(a)mentő vitte magával a világ minden fájdalmát vala, és vele haladt tovább a fehér kocsiban lévő festő/költő, ki költekezőfélben hagyta festménynek szánt vizuális máris versét. Avagy populáris elnevezése szerint: Instavers [i] (Reménytelen) Elégeti a következő Könyvégető Feszt-en. De a mentő nem vár! Hiába rúgta szájba a szavakat a szajha idő, hogy ott majd kinő egy szivárvány, egy rímcsákra, egy beszélő kő, a furcsa életeket mentőképes, part-time képeslapokat áruló szívtelen sofőr bácsi nem állt meg!Ó... így lett az ihletből zabhegyező órabérrel fizetett frusztrált Fruzsina, és akkor jött rá a festő/költő, hogy mentőben nem lenne szabad verseket írnia. [i] Nem engem illet a sz ó kitalálása, még jó hogy...   Hiszi a piszi szerü szöszi lánykáknak/fiukáknak  Ott a fészbükk (nem a neném) és meg lehet  egy szuszra  nézni/olvasni