Reiyel fiai

Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából..                                                              Orwell Délibábszínház. Mi vagyunk történeteink nyers szereplői, követjük a fényt, s egy merőkanálnyi jóságért adnánk mindenünk. Egy jobb holnapért. Hamis a színlelés és kevés az önzetlen szó, cselekedetről nem beszélvén. Lassan emészti fel sötét köntösét a világ, … .................. Nem láttuk, mégis sejthettük a tűzvészt s mint vérpiros gyorskocsi ütköztünk neki a jövőhétnek. Sebaj. Mentsük ami menthető. Egy fejtelen öszvéren lovagol végzetünk. Sötét időket élünk. Ki hinné, hogy ennél feketébb lehet és ki látja a fényt, a koszos mennyezet felett? Ki lenne a menekült és kiért harcolnak odalent. Hol már a kérdés is abszurd míg üres válaszaink a szennyes földön hemperegnek. Ott maradnál, tudom nem tehettél róla. Kisegít majd jó anyád,

Mindenkinek különböző színű, egyedi. Mint azok a tarka őszi ruhák az utcán, beméred a hétköznapok közönséges lépéseit s a hétvégéből csupán egy vasárnapi kiöltözés mutogatja úton útfélén, hogy létezel. Az is lehet, hogy fordítva történik mindez. Formal sunday. vagy casual friday, mit is számít ha az eleganciát manapság félreértik. Vagy azt a pár kibaszott illedelmes szót, mire szüleid tanítottak a múlt században, ma már szexuális zaklatásnak minősül. Így történt mindez, észre se vettük ahogy gyermekkori értékeink jelentős emlékeit mintha bepakolta volna valaki egy fekete nejlonzacskóba és az idő szemeteskukájába landolt valahol. Mind elviszi majd egy szemeteskocsi vagy kutatnak benne néhányan. S ugyanaz a két szem, megvetéssel, szánalommal nézi, ahogy elhordják múltad, érzéseid, emberiséged. Öregszem, tudom te is szívesen visszamennél oda, visszavennéd vacak értékeid, szétszakadt farmered cafatjait, melyet