Reiyel fiai

Házaikban gyereket nevelnek, vagy csinálnak ilyenkor. Metronóm ütemmel lüktet a türelem. Vasárnap van, s mégis sehol. Szárny nélküli angyalok hancúroznak a szökőkúton. Ezek csak tökéletlen részletek, mellékszereplők mondatai egy semleges háttérben. Pár száz nyugodt gondolatról hullnak le a hétköznapok. Leheletembe költözött a tél, a fagy, a képmutató nap. sötét foltok sétálnak a téren, köztük csak te vagy színes. Álmomban, kiöltözve fetrengtél a hóban, piros szövetkabátod zsebében rejtegettél. Ott hagytad a tüdő-színű tegnapot, majd fehér ruhára cserélted ki. Azóta sincs hó az operára tekintő parkban, a fellegvár sem vár már, a tél sem ugyanolyan. A híd változatlan, a Szamos se szürkébb a kelleténél.

Ha az út balra fordul, s a bizonytalanság folytonosan irányt változtatna, por és hamuval szennyezett vinil utcasávok dalaiban botladozna, jogunkban áll feltételezni az ellentétek mivoltát. Az évezredek óta ezerszer felhámozott piros almát. Zongoraszó, Chopin, megnyugvás. Lassan ébred a világ, mintha először és utoljára énekelnek: nemsokára március, tudod. Fehér asztalterítőbe akad... földre hull a tiszta vászonba kapaszkodó gramofon, majd földet ér, összetört lemezed. Ne aggódj, a régmúlt már darabokban hever a parkettán. Hozok egy másikat.

Nézz ki naponta önmagadból ha mást nem tehetsz. Legyen fényben őrölt a sötétség ha nehezedre esik néha a világ, mely olykor felemészt és elereszt. Mély verembe zuhan a félelem, kereszted szilánkokra repeszt. S ha sokszor kiút nincsen, vigyél magaddal a sötétbe. Könnyű léptekkel, gondtalanul, hagyom hátra a rokonszenves ismertnek hitt ismeretlent. Kigyulladt fáklyákon keresztül, kilenc kanyarulatú Sztüx folyón követlek az árnyékok útján. Ahol időtlen a tér, és kétlem hogy mindez igaz lenne, vigyél magaddal a sötétbe.

( Metamorf katastrófák) Szarvat növeszt kint most a tél. Megszokott, és mégis meglepő hogy elűznék a furulyázó ördögök a kósza hó-szakának szakállát. Szenteste első napja után, elkergette a delet a délután. Lakónegyedemben masíroznak az ördögök, előttük pár mitikus szereplő: medve meg egy kápra, utána egy leprikan vagy Ludas Matyi, aki nyilván furulyásan és lúd nélkül fújta felhangon a „populáris” üsd meg Uram, nem anyám, nem apám cintányér, trombitang és dobszerenádot. Hát hogy is jöhetne az angyal ennyi tradicionális, regionális, qvázi házi és vadállat után, nyilván Luciferi manifesztáció közepette, ajándékokat osztani? Ó te atyaságos korpás ég! Minden szent és angyal, együtt kell túlkántáljanak medvét, ördögöt és kecskét, hogy csend és szentség uralja az eljövendő estét. Összeállt hát a karácsonyi csapat, jelszavuk „szeretett mindenek felett” (és alatt, csak azt itt épp nem szabad) Meghívták a Hóembert, a Télapót,