Különös séta

és egyedi nap, valamikor

nem is túl távol a mából,

találkoztak.

Egy változatlan helyen aludt a város,

kitudja hány évszakon át, legalábbis

hiedelmük szerint, elígérkeztek

egymás társaságának, valahol.

Ott állt a kertben, 
arca az évszakok vásznán,

változatlan, akár egy színésznőé.

és sétáltak a múltban,

végigjárták a jelent,

megbeszéltek minden egyes

aprólékos emlékfiókot,

majd óvatosan bezárták

maguk után.

Nem is képzelhettem volna másképp

a napot, hetet, éveket, mert időtlen

és felejthetetlen marad, az utolsó ölelés.

Talán azt is elmesélték egymásnak,

hogy ugyanazon a helyen, mikor

a város új ruhát ölt magára,

hol csak a kő és téglafalakból

épített szecessziós épületek

bámulják az elmúlást,

találkoznak.

Remélem ugyanott, a hely amúgy

lényegtelen, mikor hajad már a tél,

s tengerszínű szemedben a minden,

ami voltál, vagy és lehetnél.