Vajaskifli & aludttej

laktózintoleranciás figyelmeztetés következik:

ne edd meg! Tényleg ha tilos terméket szeretnél,

egyét tofut, igyál szójatejet

avagy

igazi történet, egy merőkanálnyi bölcsesség,

egy csipetnyi jóindulat, megelőzhetné a

„Minden Napra Egy Rossz Performansz”

végjátékot, hol nem borítják rád a szekrényt,

s talán nem idéznek fel minden szentet hétrét.

Pl. Menj a franba! ordibálta egy bölcs taxis ember egyszer.

Én megköszöntem, hogy oly dühösen az átjárón, véletlenül

nem ütött el, tehát jelként vettem s erre bánságföldre

vittem bajba mártott kiflim, amit majd megettem.

Vagyis utólag tudtam meg, egy jelentésbe álcázott

levélben {(iniciálé magamnak szántam)

majd továbbadtam fűnek, fának:}

hogy a baj ép oly kenhető, mint a vaj.

Egy szelet kenyérre mázolt bolti-szenvedélyt

minél többet húzod-nyúzod, akár nejlonba

csomagolhatod vagy celeb celofánba,

ha nem bontod ki előbb, fogyasztani lehetséges,

ám ott a veszély: gyomorfekély.

Szóval tejfölösleges ilyesmivel foglalkoztatni bárkit,

hinné az ember, na jó, hinné egy büdös taxis.

Ugyan szintetizált napjaink marginális megoldásait

másra kenni, nem vitás, hogy jó móka és praxis.

hol alhatsz rá párat, fetrenghetsz benne, s osztogatható

a romlott aludttej a polcon mind Tescóban a pofon,

de a levét még a végén, nem csak én iszom meg.