Átkelő

Egyedül járunk a sötét utakon,

kinek milyen széles, keskeny,

vagy megalázó forró betonon

tesszük ugyanazokat a lépéseket

őseink lépteit követve s mégse

érhetjük utol őket, hisz ők

ezek a rokon lelkek, szerettek,

ezek a rég távozott ismerősök

a szembeni járdán sétálnak

velünk, ellenkező irányba.

Lépteik hasonló ütemét követnéd

míg biztos a ritmus, még tiéd

a látókör, fejet fordíthatsz ugye,

akár integethetsz míg parányi

pontként távoznak tőlünk,

bemért percek egy órában.

Sajnos az óra mutatója nem

haladhat hátra, olykor megáll,

de sosem forgatható vissza.

Más a légkör, hasonló az ábra:

átkelni tilos, tabu téma, lárma..

Átjártál te is egyszer az úton,

barna télikabát volt rajtad,

táskádban az univerzum.

Két járda közt maradhatnak

emlékeink, a szeretetbe zárt

időtlen autósáv, a fényéveknek

tűnő szekundumaink lényege.