Most így...

Ma nem talállak a szavakban.

Tudom, még ott vagy valahol,

suttogásaid elnyomta egy

nyári zápor.

Jelenthet e valamit...

ha olykor még rád gondolok:

a késő esti beszélgetések,

a reggeli séták a folyóparton,

hol hirtelen eltűntek a járókelők,

és semmi mást nem láttam,

csak kedves mosolyod,

és ahogy a szél, kócos

hajaddal bohóckodott.

Most így, otthon, gondtalanul

tekintek vissza arra az időre...

És ha néha egy léha zápor

karon fogna, ott, a folyómentén,

gondolj rám, és azokra

az esős napokra.