Alea iacta est

Ha itt, egy augusztusi

bizonytalan este,

különb és torz

lennél akár egy

elítélt tekintet mely

egy tetemben is

elrejtett virágot keresne.

De benned a jót látom,

ahogy az utcán egy idegen

rám mosolyog, ahogy

a nyelv hegyén

táncol a szó.

Egy megtébolyúlt

fagyos délután, ott

ülsz velem szemben,

és veled szemben

suttogom mind azt

amit mondhatnék

önmagamnak.

Lassan elolvad a jég,

kezedben tartom a parazsat.

Eldobod mielőtt megégetnéd

tenyered, nyomot nem

hagyott a tűzgolyó

csak lelkedben.

Hisz látni nem lehetetlen

kényszerkenyér.

Tenyeredben megalvad a vér,

s talán idővel meggyógyul.

Csak a veterán tapasztalat

levált ragtapasza hull

le majd, ahogyan ősszel

a fák megválnak leveleitől,

és elhordja őket a szél,

vagy betakarja a tél.