Fekete évad

Mondd hogy nem minden groteszk,

akár a zenésített szónak az ereje,

melyet nagyim, halála után

háromszor énekelt álmomban,

s a dallam, mint egy zavart

pianistának szerzeménye,

ahol a hangok egymásba markolnak

és a csendben elmerül a borzalom.

Ott, ahol a világ-közti fonál

még nem volt soha meghúzva,

s akkor tudni véltem, a halál

csak egy ismeretlen csúszda

az élet felé, hogy újra és újra

fölfedezhesd mindazt amiért itt

vagy, és főképp azt a kérdést

föltenni...befejezted munkádat?

Tudod voltam rossz fiú, gyermek

voltam gyilkos, harcos, kinek

piszkos kezei kísértek mást

a túlvilágba.

Voltam írnok, hírnök, költő,

szerető, és szeretett szülő.

Voltam katolikus, protestáns,

az új világban illegális emigráns.

Voltam Buddha híve, mecsetben cseléd

talán egyszer atléta és honvéd.

Legtöbbször fájdalmaim utolértek,

most bálvánnyá vált ereklyéim

értelmetlenségét figyelem.

Talán szünetel a színház-évad.

A perszónáknak társasága vagy,

őket keresed, mint ahogyan

ők is téged.

Milyen könnyedén követem most lépteid,

és mennyi évszakba beletelt álmatlan

gondolatfergeteg világított fel arra,

hogy a következő kereszteződés

után, nem kísérsz már haza.