Fölemelés

                      Molnár Zsoltnak

Senki sem ítélkezhet maga felett,

sem mások, sem az életképzet

mestereinek vélt emberek

nem taníthatnak semmire.

Csakis te, te egyedül

szabadulhatsz meg padlásod

morbid angyalnak öltözött

démonától. (nem vagy egyedül)

Kezedben a toll, és sok száz

tiszta gondolat, mi eléd terül.

Mert minden szóban benne vagy,

olykor minden reménytelen,

és világod székhelye sokszor

szétomlik, Atlantisz elmerül.

Méla, zavaros napok taposnak

el néha, évszakok színjátékai

szavalják az elmúlás bársonyát.

Könnyű, tiszta lélek árnyékába

rejted a halhatatlanságot, engedd

el, engedd hogy fölemeljenek a

padlóról, vagy add tovább, hadd

hordják mások, legalább egy darabig.

Figyelem ahogy a sok levélnemzet,

piros, barna, narancssárga,

föld felszínén táncot járnak.

A szél a zeneszerző,

a fák a kvartett

és a közönség a mennyezet.

Kikopott vándornak útja,

talán nem oly nehéz akár

az otthon dolgozóé, múltja

egyetlen oktatója, mentora.

Tehát hadd emeljen föl az élet

az egyetlen barát, ki pillanatokban

méri értékes napjaink papírhajóját.