Reiyel fiai

1 középkorszaki            zeneművész                    barátomnak Vigyen el a hétköznapi tétlenség egy végtelen hétvégébe, úgy pár száz évet a világűrbe, az első alkotás elejére. Ne kelljen pénz ne legyen semmi más, csak egy füzet, és egy golyóstoll. ----------------------- Pygmalion effektus... Modern mono-tónussal színezett szavak ragadnak a kocsma falakra, kimerült kedvem keresem az asztalra fecsérelt fiatalság foltjain. Már nem ugyanaz, de látom nálad még mindig működik a carpe diem. A kortárs aggodalom birodalmát egye meg a fene. Irány az örvénynút: árengedményes oda-vissza jegy a kozmoszba, vagy akár stoppal felkaphatna a Göncölszekér, és Orion közepéig meg sem állna:                           ...

(esti monológ ön-magammal) Neal Donald Walsh gondolataiból Ember vagyok bűnös létező lélek, Öltönyöm börtönétől megszabadulhatnék. Még nem élek úgy istenigazán, hét nap, hét külömb realitás. Egek, tengerek, hegyek, folyók, mezők, erdők, sivatagok, mind egy egérkattanás távolságára megtalálható tájak saját hobbimasinámba. Kidobom az ablakon, száz darabra tört életfoszlányaim zuhannak le, földet érnek. * Ki kell jutnom ebből az épületből, ebből a ruhadarabból, ebből a monoton városból, saját bőrömből, hogy újraszülessek te benned, igen te benned te özvegy anyaföld. Technológ-Analóg-Monológ Hitech fejlődésében elveszett robot tömeg, ár-folyamban haladó millió élőhalott.  Tömegmanipulációval telt reklámcafatok öltöztetik minden álmod, megteremti minden vágyad : A média made ja! Pedig nincs is ilyen szó, hacsak nem fejbe vert szegfű szegeket szedek ki koponyámból, és ma reggel megint elkéstem. ** Pedig éltem...

Görög kör (ελληνικά γύρος) 1. ένας Itt ülök Ikarosz szárnyán, fúj az új szellő, szellemi köldököm cenzurált vessző, szemöldököm összegabalyodik, s a kúrva vessző, ugyanúgy elhajlik. Füstöl az agybefőtt, lángol az értelem. Elröpült otthonról a fiatal naplemente, Ikarosz is égbe szállt, haja divatosan égnek állt, de szárnyát sajna a nap elolvasztotta, s a tenger fenekébe mélyült bele. Bárcsak apjára hallgatott volna. Daedalus ezermester mondogatta neki: „a vessző, anyád, nehogy megadják a jó Istenek hogy elkapjalak a nap közelében repdesni. Elolvad a viaszszárny, érted e te királylány?” 2. δυο Brekker kör, Mit keres itt a vessző? Tanakodó filozófusok szakállukat mérik egy teremben, benne olimpuszi köd, vessző meleg. A sarokban mélabús költők és egy esztéta. Arhi-merész orátor ül egy vessző széken, kezével fogja az asztalt, jobb oldalán Jolán védi amit tud és azt vallja „az illető ne...

Őszanya gyönyszeme sír, utolsó alkonya vérszínű pír, bölcs szavát gyermeke őrzi tovább, levelek harsonát érzi a tájba olvadó kristálypihe. Szűz lánya szél hozta hófehér évszak. Csókjától pirosló tenyér marad, arcára ráfagy a harmat, s ezüsttakaróval körbetakargat. Téli álomban alszik a nyugalom, hó fedte fákon, házakon, utcákon. A szeretet békét varázsol a szívbe. Jégkardot teremt a szellő, ívbe hajtott fagyfoga folyókat hímez, s a gyermek ajkára mosolyt színez.

                        Szandra Maynek                            (Kinde Annamáriának)                                             Légballonnal repülök tehozzád barátom, pezsgő városom, Hanover központjában sétál a november. A ködben ébred a tél első lehelete. Hópihe fedte hazámat ott hagyom, és napsütéses őszfoszlányokat keresve, szél vezette utam, fényfelhők irányában feléd lebeg. Talán el sem hiszed nekem, hogy mennyi helyen jártam kedves, mégis erdőkbe öltözött városod a legszebb. Csak átjáró vagyok e helyen barátom, Sárga, piros, barna levelek színtáncát dalolja az elmúlás. A búbánatot hagyjuk a franciákra, ők értenek hozzá a legjobban, s a rossz szándékú oroszokhoz képest, az olaszoknak képeslap az éle...

Otthon, kicsi kecses osztrák–magyar épületek, egy gótikus templom, nosztalgia... ez mind benne van a hangulatomban. Egy érdekes város, mintha más emberekkel benne. Jó érzés amikor először átsétálsz a központon. Sok emlék, siker, bánat, minden amit egy átlagos ember egy életen keresztül átél. Furcsa, valahogy számítottam erre az idegen szagra, hiszen rég nem voltam már otthon. Haza vágyódásom véget ért… itthon vagyok, de azért mégsem érzem magam otthon. Húgommal az ajtót kinyitottuk, nem várt senki, a ház poros pókhálós folyosója fogadott minket. Mindig édesanyánk szokott várni minket, és ahogy az ajtón betoppantunk, felénk ugrált, és két karjával átölelt mindkettőnket megkérdezvén hogy vagyunk, és hogy meséljünk magunkról. Hát igen, most egy kicsit másképp történt, apára vártunk mert ugye még ott lakott a régi szobájában de ahogy tovább mentünk húgommal a folyosón, az első szobába benéztünk de nem találtunk senkit. Olyan volt mintha hazaérkeztünk volna, de mintha egy másik időben...

Hozzatok má ' egy keretet hogy bele tudjam ecsetelni mi fán terem Lekváros. A kapuja kilenc vámos, na de mégis van valami befőttnek való benne. Benne lakik Flower Jonny és Benő Afleck, milyen menő... Roberta Fleck és sok angol-osan beszélő ifjú vitéz, na meg Vitéz János, melynek szobra nélkülözhetetlen muti-tárgy, ki mindig jobbra néz. Ma már városunk lopkodó lakosa kihaló félben van, ugyanis melegebb földtájakra lopakodtak (van kivétel) Mai napig jó hírnevünket zengik. És vannak hipszterek, vannak sárga vonallal megbélyegzett kocsis kendek. Kender kakukk gyalog járó, járdán négykézláb mászkáló egyetemisták. Vannak turisták, Bab Pisták, öltönyös börtöntöltelékek, szegény miniszterek. Szép város Lekvár, épületei bukfenceznek szecesszió recesszió stílusban. 1 baniba kerül minden, és egy mosolyért is fizetnek. Óhh, ott lakom a Szamosnál, ott mindenki művészi lélek. Életművész, fűrészművész Itt mindenki költő, író, ...

(felháborodásom borul az asztalra,  lehetett volna társalgó, de mi haszna) Líra, epika, kultúra egybefőve. Vizuális művészet és sok más ár-folyamban tehetséges tömeg. Megsuttogom: kissebbségben nem szenvedek, csupán a kisebb énem önkritikától rettegő költő óvakodjon szépirodalmi portáloktól, (na meg a helyes sírás parnasszusá-toll) csak ha nem szadista és élvezettel, bájjal, kélyel elviseli, hogy mások is mernek (mind rendes emberek) hozzászólni. Van itt ám tarka zokni, krumplis nudli, minden ami szemnek, szájnak, élvezetes fülemüle, betűs leves, kedves emberformák menedék helye. Folytat ásót keresek, és mind oly művészi lélek alkatú madonn-Á-kat kiket nem félemlítek meg verslábamnak hosszúságával, kába képekkel, gondolkozni gombolkozó gazságommal. EJ Haj Oldal, és elhal, ha nem gondozzuk egymás álmait, elveszett barátságok köpenyeit ki más hordozza, ha nem ti, barátaim.

Hermann Hesse Ellendarab és kiegészítés Nem a mi feladatunk egymáshoz közeledni, oly keveset ahogyan Nap és Hold közelednek, vagy tenger és föld. A mi célunk, egymást felismerni és egymásban  azt látni , ami ő: a másiknak ellendarabja és kiegészítése. Gegenstück und Ergänzung Es ist nicht unsere Aufgabe einander näher zu kommen, so wenig wie Sonne und Mond zueinander kommen oder Meer und Land. Unser Ziel ist, einander zu erkennen und einer im anderen das zu sehen, was er ist: des anderen Gegenstück und Ergänzung.

Papír ablakon tekintélyek fagynak meg a tél első leheletére. Fehér asztalterítő terül a Rákóczi térre, s rövidebbek a napok. Mond azt, hogy te vagy a másik én, és én a másik te. Az ajtó küszöbe nyitva áll, várja hogy még egy valaki.... rátaposson, és csak meri remélni, ez volt az utolsó én. Más látomás lennél ha visszaforgatnád az időt, de nem most, nem itt. Sötétedik, az erdőben fákra kapargálod hogy megtaláljanak, vagy az is lehet, hogy önmagad akarod megtalálni a fák között. Megkérlek vigyázz magadra, nehogy a sűrűben elveszisd. Itt leszek veled, mint útmutató segíthetek. Jeleket hagyok minden fatörzsön, leveleken, majd csendben suttogom neked. Indulj tovább. Egyedül te vagy felismerésed eszköze. önmagad ösvénye.

Egy mozaikablak színparádét vetít a földre, Ugyanaz a hely, különb boltozott barok épületek alagsoroaiban sétál pár maszk. Nem látható ki van alatta, mindenki más más álarcot visel. Mégis a tied a legszebb. Karonfogva mászkálunk egymás mellet, „szükséges, sőt nem lehet élni nélküle!” magyarázod oly meggyőzöttséggel, hogy szinte én is elhiszem. Elvarázsol az idegen, elkápráztat az ismeretlen arcok titokdala. Az enyémet nem találom, talán sosem volt nekem eféle tárgy, nem tartottam fontosnak. „És akkor... kedves...én ki állok a sorból?” A lány szava ajkamra száll, nevet a hold. Szemében kétely, arcára szárad a mosoly, majd így válaszol: „látod ő is álarcot hord!” A teremben táncoló tömeg, füstgomoly röpül az éjfél keblére, fény pára születik a hajnal ölében, s a maszkabálnak vége.

Nyisd ki szemed, ki kelet fele jár, bujdos a langyos a hízelgő nyár. Kikelet felnevet, fény érted éled. Csillogó cseppekkel zokog az ég, cserépről cserépre csúszik a még játszani cseppenő kristálybölcső. Lázas az éj keblében a reggel, hallgat az ősz az élet ölében. Álom a lomha levél melegében. Jégszava szárad a szájra, felkel a város, ébred az utca, árad a nyüzsgés szemében a lélek.

(D er letzte Winter) Égesse ki minden belső álmom, simogassa szomjas torkát a vágy, legyen megkímélhetetlen lágy folyadék, méreg, ambrózia, ital. Ítélkezzék felebarát fölött, szájon szálljon ki kárdalokkal minden morális világhoz kötött fonal, majd egymás után vágja el őket a hétköznapi tendencia. Vonal vonatokat varázsol a szürreál, fehér és szürke színű lepedőket terít az utolsó tél. Pihenj álmodozó, gyűjtögetők ura, ma éjjel melegebb lesz, holnap udvari bolondként ébred a reggel, és elölről kezdődik az egész, míg, elesik az átjárón, fölkel, összeroskad, s az autó tovább száll... az autó tovább halad... --------------------- Elenged az öntudat, elhagy az utálat, s e vers végén, térdepelve, esedezve kiáltom: Mért vetted el helyem!?

Színek arcvonásaiban bujdos az ősz. Őszezüst a tükörben: - ''hát mégsem vagyok halhatatlan'' - nevet a nyár, és fölveszi fából faragott kabátját. Azt a ráncokkal díszített fajtát melyet éveken át magával hordott, elkopott. Az elmúlás kellemes gondolata jár a megnyugvás parkjában, s az ég sem áll a csillagok elébe. Nem kérdezem már tőle – ''milyen volna ha itt lennél?'' Levelek szőnyegei vezetnek tehozzád. Piros, sárga, barna neszek nyüzsgésére szállnak el a gondok. Néha rád gondolok, és legalább egyszer egy évben, november elején, kedveseimért egy gyertyaszót gyújtok.

Egy szelet zsíros kenyeret mindenkinek ki Szeret, és úszott is már benne, belefúlt is többször, mégis kikecmergett valahogy belőle. Egyed kegyed: piros paprika, hagyma szükséges sírást keltő melléklet, nélküle nem mehet, csak ne legyen hányinger a vége. Kivétel: a Hányinger utca … .. …...... …...... Ajánlat: zöldség, élet édes vagy sós savanyúság fogyasztása lényegesen fontos túladagolás esetén.

(kvázi- házi áldás variációk) Szájról szájra WiFi azt. Hol hit,                   és WiFi Ott szeretet,           ergo jelszó nélküli net. Hol szeretet,           ha már nem fizeted Ott béke                béka, bárka, bárba? Hol béke ---------- > jelentéktelen ismétlés, Ott áldás               3G szentháromság Hol áldás               hacsak virtuális kapálás Ott Isten,               hol az Isten, ott az Isten Hol Isten               és már megint rá szorulunk, Ott szükség           (nincstelenség tetőfoka) Nincsen                 ott Nietzsche nihilizmus 1db. Nietzsche Variazion Hol szükség ott Gott halott. H...

Mindenkinek megvan a saját útja Maga az út egy megpróbáltatás Néha te követed saját utad Többször az út irányt mutat De ha megvan saját utad Arról ne térjél le lelkem

(versnyaláb recept) A mai nap még lementhető, nem kell hozzá más csak egy pince, 1>3 elképzelhetően elképesztő realitás, egy üres lap, rajta pár elmosódott sörkorong, két vakmerő merőkanál, és egy megzavarodott halál alkat ki a szétszelhető füsthomályban alkot. „ another one bites the dust” A szavak már nem keresik gazdáját, a szerény költő lelépett, s a szőke színben úszó betűk is leolvadnak az asztalról. ''Kerek asztal ilyet még nem tapasztalt'' -jelenti egy szék. Ej a közönség dinamikus állapota felkapja a nedves, kedves lapot, és akár egy db. pihe, lerepül a koszos földre. Széllel bélelt lelkiállapot - ''fekete lettél, ahogyan én is''... - motyogta a föld a piszkos lapnak, majd átölelte és befogadta fiának.

(Máramarossziget) 1. A Szalaván hallgat, táncol a hegyláb. Tiszta levegő, giccses öltözékben parasztasszonyok a főtéren. Gombát és orosz cigarettát árulnak, számukra reménytelen a holnap. Kisvárosi ricsaj, zeng a fesztivál. A becsület itt kétszínű vadállat arcát veszi föl, agyarából faragott tőr találja meg helyét szívemben. A központban sétál a szeptember. Milyen lehet most a Malomkert? A járda, hol két oldalán több száz éves vadgesztenyefák, és a kis fapadok, és az Iza part vajon ugyanolyan maradt? A város fellélegzik, és felzabálja mind azt ami egykor kedves volt számomra. Ledöntött fakunyhók melyek helyébe luxusvillák épültek. Kendős lányok szemében olvasom hogy olvasatlanok (vagyonra hajtó aszfaltcicák nyávognak). Ködben táncol a hegyláb, a füst fölszáll. A gyermek szemében ott van a mosoly, ő még minden egyes apróságnak örülhet Neki még nincsen kitűzve az élet cikke, melyet a szülők tudatlanság szempontjából ...

(Walz no.2) Napok mint a ma imája, feltöltik az egzisztenciát. A valóságból meritek egy kanállal, több nem is kell, majd átformálom léted és pár betűvel megmaradsz, talán ugyanúgy ahogyan e kőből faragott obeliszk, mely az ég felé mutat, de a föld közelebb áll hozzá. Hangulatsorozatok suhannak el mellettem, kerüljem el őket, vagy fogadjak be párat? -------------------------------------------- Egy pénteki piruettben visszatekint pár év, pár morzsát kereső galamb a téren, tova- szálnak s velük együtt a nap is búcsút int a nyárnak, majd átadja testét az őszanyának. Talán te voltál a jó bennem, de most a jelent élem: megtalált értékeim hasonmását a kirakatban nézem. Már nem én vagyok az, az aki volt az csak egy árnya annak ami lesz...és tovább visz a ritmus a gangon, olyan mint a 2. keringő hol a bánat és öröm váltakozó egy két há, egy két há, mely végig táncolja az életet.

„ Ott ahol a Ferencváros Hinti báját szerteszét, Egy pazar nagy pince mélyén Három patkány éldegélt” Itt ahol a pince szürke füstje Szinte szememet tépi szét, Két ember patkány szeme Tekintetüket dobálják szerteszét. Amott ahol az egyik patkány, Az asztalt görcsösen kaparja Ez nem akármilyen állat ám, Veszett,mely szemed kimarja! Itt ott és amott, mind a hárman Egy asztalnál untan üldögélnek, Szemük megfojtanának 1 kanálban: Hisz sok patkány van ám emberek.