Utolsó tél

(Der letzte Winter)

Égesse ki minden belső álmom,

simogassa szomjas torkát a vágy,

legyen megkímélhetetlen lágy

folyadék, méreg, ambrózia, ital.

Ítélkezzék felebarát fölött, szájon

szálljon ki kárdalokkal minden

morális világhoz kötött fonal,

majd egymás után vágja el őket

a hétköznapi tendencia. Vonal

vonatokat varázsol a szürreál,

fehér és szürke színű lepedőket

terít az utolsó tél.

Pihenj álmodozó, gyűjtögetők ura,

ma éjjel melegebb lesz, holnap

udvari bolondként ébred a reggel,

és elölről kezdődik az egész, míg,

elesik az átjárón, fölkel, összeroskad,

s az autó tovább száll...

az autó tovább halad...

---------------------

Elenged az öntudat,

elhagy az utálat,

s e vers végén,

térdepelve,

esedezve

kiáltom:

Mért vetted el helyem!?