Tréfamesteri a Grandkanyonban III

Az utcasávon felkarolt egy Capote-féle

gyilkos ösztön, na meg a szemtelenség

temérdek érdeke, mondhatnám

lábaimat szedegető „hidegvérrel”

siettem hazáig, leültem magam

mellé és kortalantárskeresés közben

került néhány vers a fiktív bitófa alá.

Mint Byron nyáron

                       E. L. Cobbler

Szereplők

főszereplő és mellékes: Lord George Gordon Byron.

említett bár kifelejtett: Goethe, Keats

Schiller, Villon, Varga, görög polgárháború, nyár, tavasz.

fiktív szereplők: Mephistopheles, Szentszusz, Mindenható,

helyszín: mennyországi teaház

Nézze Goethe, egy

Schillert sem adnék

ma már érte, két shilling

csilingelne lukas zsebembe,

indeed, sajnálatos esemény,

de zsebem légüres önkény.

Hiszen az sincsen, valóban nincs,

az se, s görög urnám is rég odavan

úrnőm, megvette a szemét Keats!

Pénzért lopta el ötleteim kerámiáját,

előbb kihalászta majd eladta mind:

„Óda egy görög vázához” na hát

Mint sánta Byron bírom a reggelt

gatyába rázni nyáron, zord lordként

lohol kedvem a felhősáv közepén,

s reszket több száz félholt költő,

mikor felkarolnak a szavak

a plafon és mennyezet is

megrezzen, s leesik a vakolat.

Mert épp ott voltam, tudja uram,

a hellászi polgárháborúban kapott

el az írhatnék, nyugodt körülmények

között ugyan bárki képes tollat ragadni

még, de nem én, én ugyan nem,

tehát teát szürcsöl tudásszomjam,

s egy kristálycsillár táncol felettem.

Néhány fontért megfontoltan lehet

manapság csak piálni, így tea után.

No de, mein lieber Herr Goethe,

ha már mindenütt otthon érzi

magát, mért csücsül annyit, hát megérte

saját köntösébe rejteni a nagyvilágot,

s közben papíron folyton elvérezni?

Érthető, a Faust kettőért magának

a mindenható már megbocsájtott,

annak ellenére, hogy Mr. Mephistopheles

puszi pajtása, szerződtetett munkatársa.

És hogy explicit önben lőn a szentszusz

s ön után szaladgál folyton a fehér szakáll,

(lábán szandál, kezében néhány papirusz),

az enyhe túlzás kedves uram, hisz ravasz

mosolyában rejlik ez a bipoláris kontextus,

a nyári restek és a szorgos csempésztavasz.

egyszer felmászok,

             Wargh A. Linda

a harisnyaszínű Holdra,

majd rám akad egy drámakar,

többek közt egy férfibunda,

Vad kosoknak köszönhető

e fülbemászó líra.

Illedelmes

leszek ti nagyokosok:

bortól reszkessetek betörők,

egy cseppet.

Mindenem Virginiába temetem

kincsem, s főleg lelkem, keresni

fogják maguk a házban, a nászban,

a túlfűszerezett Mámorgyárban.

Hány leány lesz még kapható,

ha bundámat én felveszem.

a veszett nyugat sokat ugat,

míg száz csaj bámulja terpeszem.

Ha én egyszer fölvenném

e kőkemény fordított-bűrt,

akkor bizony, keverni

fogom a zűrt,

valószínű

ezüsttel.

Ab dominō

            Pál Apostol

               Hitetlen Thomas

(helyszín: abban a vasalatlan

Barockbárban)

Most melyik a szerző,

kérdené az olvasó,

hát mind a kettő kérem.

Kezében szent az írás

és röpke soraitól elájul

a setét posztmodern.

a szájprém igen harapdált

formájában talált rám a sötétség

és körvonalai

tűzre lobbant Walpurghisnacht

emésztett fől ahogy elhagytak

az írásjelek, az idegek.

(szünet)

tudtam hogy legbelül barangolnak

emlékeim (szünet)

természetellenes

jelenlétedre és az esőre

azért nem számítottam

ott pedig rég volt szünet

rút beleidbe akadok bele,

miközben ágak cibálják le

domború homlokomról az időt

sorok bolyongnak

ide oda és összevissza

hál istennek hajam

megvan

vagy várj, várj kicsit

talán ezt is megálmodtam

((kérdés, kijelentés vagy (szünet))

Halászlé elégia

                     

                 Halászbot Ond

Nem tudom hány verskaraván

után szaladgálhattam folyton,

de ritmusban dús prózaverssel

sem ütött még főbe e korszak.

Lehet próza, rövid-fajta,

vagy lehet tornác-líra

rímkereső kis-ködmön.

Legyen egy régi mese,

vagy akár egy nikotinba

száradt pazar szerda.

Sok minden lehetne e szövegből,

félhomályba kapaszkodó betűkód

egy füstrezervátum közepén,

de táncra perdül a feltételes mód,

akkor kedves hölgyem, Leonóra,

szabad volna egy táncra?

„ami a Tamásé az nem a másé”

felfordult közmondás

a majdnem-névrokonommal, na jó kisöcsémmel való éjjeli beszélgetés

egy félnótás városban (na mit gondolnak vége a mondatnak?)

s akármilyen téma legyen tüstént felhozva, akárhová lukadna ki a disputa,

sejthető, hogy a mondat elején, kellős közepén vagy

meglepetésképpen maga a

végén

előbukkan hirtelen Bukowski néhány árnyalata.

Exchange

              Gothárski T.

so on, so forth

az emlékeimben,

(de nemcsak ott)

éltetnek a sorok sorompói

hol saját világom építhetem,

ott nem zavarhat Charles szeleburdi

soraival

jejlzőlámpalázban

csipkedtem a nyár szőke fürtjeit,

kiderült hogy az ég sipkája alatt

alattomosan kínozott a nap,

pedig nem is tartózkodom itt,

de hol lehetnék, talán ott

s mért mondaná folyton a líra,

hogy egy széllel bélelt utca, gang vagy folyosó

(a vers kérem nincs magánál, befordult a sarki boltba

vagy eltévedt a főtéren)

menyit ér egy nedves tetőtér ha száradófélben van,

hadgyám gondolat.

neuraszténiás szövegem szereplője lettem,

kopogtat az ablakon, engedjem be,

nem engedem,

a vers nem gyors-leves

superglue sem ragaszthatja össze

a sorok közti hézagot,

sietnem kell, pálinkámmal rohant el a pimasz,

körbe-körbe, szürkületbe szaladgáltam utána

de nem akadt rám csak a hajnal,

s a vers vagy ötven formája.



Irodalmi Jelen 2017.01.5
A linkhez katt ide