Konyhaszeretet

(dalszöveg egy konyhaszéken)

Mikor mondtad utoljára valakinek,

szeretlek! Isten ments hogy kézbe

markolj magad jóvoltából

egy verseskötetet. 
Nem számit

hogy kitől, kinek olvasod,

lehet élettársad, nagyid,

anyud/apud, macskád/kutyád,
csak élő legyen, nem halott.

Ha ember hiányozna a képből,

rajta pajti, ölelj hát át egy fát.

Nem kell egy bizonyos nemhez,

valláshoz (Krisna rajongóhoz) tartozni,

nem kell egy hely, pap plusz kehely,

motívum vagy okozattól mentes

szappanoperaleves, légy őszinte

a szavakkal, s a nárcisztól óvakodj,

az önsajnálat kibelez.

Hány goromba irodalnok vert pofán

e szó miatt; tiltott szóeszenciának

minősült, mint lélek, virág vagy Trabant.

Mert nem mainstreem manapság

egy érzést valakinek átadni.

Szeretni lazaság kell, némi

jóindulat, ha mások pátoszt

látnak benne, legyenek

könyvelők, költők vagy 
informatikusak.

Szóval egyszerű a szíveskedés,

felold minden bajtól, jajtól,
szeretethez nincsen recept, 
használati utsítás, konyhakés
egy gyűlölt ember hátában.
Ecetszagú emlékekre utalhat,
akár nagymana fűszerfiókjára.
Nekem az olvadó méz íze,
a tavasz töbszáz éneke, 
s a tél könyörtelensége,
az érdem istmeretlen bűvészete.