Egy deci honvágy

                                 

Ezer méter fölött, döcögött a honvágy.

A Királyhágó kutyagumi, 1 lökött

kölökkel tudnám csak érces

bérceimhez  összehasonlítani.

Márványcsúcs duzzog a távolban.

Nézem én, szinte orrom előtt van,

közeledek hozzá, négy kerékkel

úszunk félnapot a sárban, apropó.

Hóra nem talált már völgylakó

Nap pergelte hegylábát lógatja 
a tavasz, de a balfasz nem hord
órát ilyentájt a magasban,

s a fák a bokrok, a lusta lombok,

lekésték az évszak- expresszt.

Konok okok folytán: kirügyezni

nem akarnak, fütyülnek a világra.

Ágra szállt a kényelem e télen,

s én kérve kérdem kedves

madárfiókák, hányszor tojjátok

le nyárig kopár tenyerem.

Máma lám a dombtető,

kurjong meg  hát suttog is.

Ezüsthajú keresztapja

meg se moccan, szenilis.

Mert ha moccan annak vége

gondozott haját nyesi le szél,

és dombra dobja, szerteszórja,

vagy völgyvidékre szerteszét.

Lassan ébred, minden estek égiteste,

Az ember, plusz mikrobusz rázkódik

a makrotájban, míg fonál-vékony,
szaggatott filmként fogy el utunk hazáig.

                                  Máramarossziget