A jóból megárt a sokk

(avagy sokkot kap az ember a Rákóczi úton

ha az árral szemben próbál fonál nélkül úszni)

Két gentleman párbaját néztem a múlt héten.

De nem is a főtéren zajlott e viadal,

naná hogy nem a tévében, hanem

ablakomon keresztül kísértem végig, ahogy

a hűséges hőséget hátba szúrta őfélsége,

a bátor és semmit sem félő nyári zápor.

(Lám ebből is Hamlet lett – mondta egy fin)

Le is esett a földre, de a hő felszürcsölte,

és úgy eltűnt a csapadék akár a kámfor.

Tehát győzött az orjás felett a merész törpe.

Legalább is úgy tűnt az elején, hogy a

skizofrén idő félálomba merült egy májusi

napon. Akkor még én se tudtam mi fán

terem ez az ördögi természeti centrifuga.

Bizalmam fogyatékos állapotától megváltam.

Vártam hogy történetemben valami történjék.

Sétatúra vezetett végig a központi parkig.

Jazz fesztivál közepedte, transzilván népek

lengteg, transzcendens, metamorf, állandó, békés

és mit sem sejtő arckifejtő pillanatképeket vágva,

amikor a főtéri színpadon különös hangok áriáztak.

A múzeum terén Zeusz mutogatja macsó mancsát,

az egyik kezében nőt vesz, a másikban shaormát?

Végre a park! És zöld és apró cseprő kavics. 1 kacsát

sem voltak képesek kirakni a dísztóra. Vattacukrot

és fagylaltot feszegető, szaladgáló minipolgárok

felnőttet játszanak a vadonban. Vad nyugatból

eredendő diákok nyelvjárása söpri végig az utcát.

ahogy haza felé indul a türelem. Valahol még

mindig a fonalat keresem, azt a piros madzagot

mellyel elindultam valahonnan. Úgy néz ki

Ariadné kicseszett velem. Azóta más más

helyeken, városokban, szigeteken kalandoz

világom. Köszönet érte hisz nélküle sehol se

tartanék labirintusom monoton maratonjában.

Felhőszakadás volt aznap este amikor két

gentleman párbaját néztem, ezúttal a tévében.

Az egyik a múltam volt, a másik meg talán

aki még egykor lehetnék. Ki tudja melyik

múlja felül a másikat. A zsinór végülis nem más,

mint egy kötelék elmém mozaik városában,

melyet olykor gombolyagba görget az idő.