A tökéletes arc keresése

Hányszor is megrajzoltam!

És mégis, minden egyes ecsetelés

elrontaná azt, amit kéz le nem festhet.

Mert ez csak a felület, amit arcod

a tükörben mutat, és minden év

egy újabb sáv, egy árnyalattal

világosabb hajtincs a vásznon.

Kontyba fogta haját a tavasz,

a szobában hideg volt, csak a meleg

színek díszítették magányomat.

Az enyhe pirosba öltözött tabló

mellet, barna hajad mögé rejtettelek.

Alatta szerencse lógott a falon, viszont

míg arcod az utcán, egy kávézó teraszán

véletlenül meg nem kapom, nincsen

nyár, se tavasz, se jelentéktelen tájkép,

sem absztrakt alkotások sorozata.

Üresen áll most a monokróm hamutárca,

kezemben egy cigaretta, kígyótáncát

követi a füstnek. Az íróasztalon két

pohár, mintha vendéget várna.

Saját vendégem pedig én vagyok.

A vörösborral félig megtöltött második

pohár csupán véletlenszerű csendélet,

várja, hogy betoppanjon a tökéletes...

Ugyancsak Jánosi Andrea festményére