Reiyel fiai

„Igen, álmomban láttam”                         Vajasperec      Walter von der Pernahajder ajánló ugyan mért kellet oly keletre menni, ott távol van a nyugat pontos precizitással megírt sajtból kifacsart sóhajvers a népvándorlásról, +egyebek Este. 10:21:22 Deczember  Cwájtáusendzieben Mert nyugaton is akad perna, de Osteuropa térképe igen lazán bírja idegekkel a hónapokat: mint földre pottyant kötéltáncost magával rántott Bécsi szelet. De a Grimm testvérek se találhatták volna ki jobban e Merchenlandot 1 , hol tejszín,kék rombuszba öltött abroszt lobogtatnak zászló helyet s a kőszívű oroszlán fiai bámulják bőrgatyába az októbert, egy-feszt. A többsörösen lebombázott csodavárost ...

Bárhová néznél, drótkerítések díszítik a raktárt körbe. Talán átférsz a rácson, akár kidughatod lábad. Más szagúak ott a tápanyaggal öntözött, mesterséges ibolyák. Üres folyosók visszhangja szakad rád, egy használt kocsigumiba botladoznak heteim, pedig ott az EXIT jel, danke für nichts, nem sokat segít. Saját labirintusába tévedt el lekicsinyített mítoszom, hol 1 öngondolkodó munkaerő nulla egy öltönyön. Ugye azt hitted fiktív a kerítés: pedig pontosan hatszor bámuljuk naponta. (persze a 2x kiemelt bejáraton kívül) de hát sokszor, fal, zárda, menedékház vagy másképpen is elképzelhető. Személyes kód vagy, nem több, sem kevesebb, portánál diktált korporációs magyarázat. Mentsük ami menthető. #Bajorország#Wintertraum# 11.2017

“Nem mondhatom senkinek,   Elmondom hát mindenkinek”                            Karinthy Frigyes Hát igen, a random találkozások, a Bega parti rózsaváros, hogy nekünk most már Svédország, utazás, kaland, vagy lent, a mediterrán Istenek lábain lépkedünk majd egymás idegein, vagy Izland, ott is akad Kaufland. Szép, ugye szép, hogy szétdobált mondatokban őrizgetjük álmaik, de neked nem fura e furcsa paradigma, hogy két világunk gyorskocsija találkozott pár körforgásnál, integettünk is egymásnak, jé ez te vagy, jé ez én, de sosem ütköztek egymásba. Igen, egymás mellet feküdtük ki elképzeléseink, üres szavaink úgy potyognak le a falról mint szecessziós városban elhanyagolt monumentum, mire nem ügyel már senki, s a fenti épitészmérnököt hiába szapulom, hiába követem el újra és úrja ugyanazt a glicsset. 

És aznap Anna megmondta Kelemennek: te kőmívesek és régies szavak mestere, menj ma légyszi te a falba, egy cseppet. Hadd ünnepeljek, szülinapom alkalmából, malter és muter nélkül, falatozzak egy keveset. Sajna nem engedett Kelemen e kellemes, Ínycsiklandozó szavaknak eleget: NEM Lehet te Anna, vár az Alma Malter! Manapság hálózat nélküli falakat építünk, és boldogan csaholunk, míg tart a jel, míg elbír minket az anyaföld, míg be nem pelenkáz a természet, és amit eddig tanultunk, tudunk és tudhatnánk  holnapra ledőlhet, mint hiába kivágott fát, ki ott fekszik a sárban és várja az esőt, vigye tovább, messze juthat még az árral, és útközben, az az vízközben spekulálhat: hát ki viszi át a tölgyfát a túlsó partra, lesz e még folyó mentén félkopasz költő, vagy forradalmár, diák és vándorszínész, 3 az egyben, s a szemtelen szomszédja, Fenyő Jenő meddig lesz még örökzöld? Ha ne adj Holdanya, mégis eljut a nagyvárosba, oszlopként hordo...

Szent László éve alkalmából, de egy református keresztanya szülinapja se kutya. Van olyan, a létköntöse nem választ magának egy házat, ott ücsörög mindenütt, mégis sokan felvetik a kérdést: a fundamentum hol lehetne? Megitta a plébános!               írta Víg Levente legyen több száz tubarózsa udvarodba te Zsuzsa, s a Fábrinemzet bármit mond, ne hallgass rájuk, mert nagy a szájuk. Ha már születésnapod alkalmára, egy félnótás szókovács, 1 szómozaikot ragaszt egybe, tán nem dől tőle össze a világ, ugyanis fontosabb dolgok akadnak néha a világnál. Mint például: egy nagynéni, vagy protestáns keresztanya szava, mi többet ér, mint száz befőtt, kivétel: a meggykompót a mennyei szilvalekvár. Hisz egy tanítóképzőművészet az élet, a borkánba őrzött nyár, és a malomkerti gesztenyefák köré nővő emlékek.

Neked egyszerű hétköznapokat ábrázoló eseménysorozat, Nekem a jelenségek jelentőségei, a szabad szemmel ritkán látható és kézzel tapinthatatlan. szótlan a kereszt és üvölt az félhold patthelyzet után a játéknak  vége, vagy következik egy új játszma, míg kiesnek a bábuk egy piros szőnyegre. Tudom klisé, de bevallom veres holdat álmodtam az éjjel, három varjú károgta kárhozásom: a katolikus költő mit mondana ilyenkor? Imát mondana, vagy leírná egy papírra. Valami készül, valahol egy vándornép sátrat húz ismét, és persze újból borzong a világ, pedig mi tudjuk, hogy fordulhat, pöröghet nyugtalan álmában, de sosem változik. És vele tartani a rítmust, egy kétlábonjáró katasztrófa, hol belefeledkezik, elveszti magát a lelkes, a tanulatlan, az egyszerű és többre vágyó, az igazság hamis dallamára játszó rapszódia fia.

csupasz nyaka ugyan sima, de a hátán nincs is Sátán, virágtetkó hízeleg, mesél róla: másnak e tribális tinta, egyszerű és talán triviális szimbolika. viszont  számára: egy spontán utazás, gyermekláncfű, szalmavirág, egy délutáni kávé, a zaj és csend keresése, pillanatok rongyos reggelein. Remember, Rebeka egy különös lány szólt a tetkó tájszólása, sokszor elmondta neki, de a tinta telepatikus képességeitől messze még a csaj, napszemüvegén hordja a nyarat magával.

Minden amiért nem óhajtunk fizetni, előbb-utóbb kifizetendő              [ Kelet-európai (filozófia)                                  adóhivatal ] Mert a vers az ingyen S. 1 , szubjektív nézőpontok, et cetera, és főképp miről a keresztény nyár 2 nem képes könyvet írni. a forma gyarapodó proformáján hízik a karma, már aki hisz benne, elhagyni érdemes, hisz nemes fémből gyártott gatyamadzagot, ha úgy kötünk, mint ebet a karóra, előbb-utóbb utolérnek hovatartozásaink. És menekül a második fogás, a nyafogás, de a nyifi-nyafi sose jó, utolér még mielőtt a desszerthez juthatna szád. Egy ezüsttárcán hozza át a kényelem, de az se jó, Ohne Zucker, ó keserves íze a reggeleknek, hol nikotin(ro)mániám szóra sem érdemes, és rückwertz hétvégékhez imádkozik a szabadság, a cukorbeteg. Tudják meg, ilyen körülmények között elég ...

Avagy nem a motörhead-fejkötős csajoknak, aszfaltcicáknak vagy Pink Freud rajongóknak szól. (a másodiknak nem ajánlott) Kedves első feleségem, Társasága mai napig is jó, de ha maga, a társasággal együtt felköltözik Pestre, tudja meg, követni nem fogom. Erdélyi városok árnya leszek, S folyton ott bukkanok majd elő, ahol nem szárad a szó a számra. Ezt síkságon száraz borral nehezen lehet elviselni. Ott nem rejtőzködik minden sarkon esernyővel, a véletlen. S ha mégis összefutnánk a Kálmán téren, egy bizonyos és elég szépen restaurált ház kapujánál, higgye el, sofőröm egy balfasz ember. Nem is tudom hogy jött ez ide, szóval Többször is mondtam neki, ne álljon meg csak pár házzal arrébb, Váradon, ne irányítsa dilettáns délutánjait az alkohol, pláne, ha vezet. Kedves első feleségem. Mióta nem látom, arcát azóta látom: több kirakatban, párnámon vagy plafonon, reggelim pirítós-kenyér felületén is. Sok félnótás költő í...

Vörös macskabundás nyár, sáppadt égitest les bennünket, mégis ki tudhatná mit dadog az éjszakával borozó csillagok, milyen talaj, mi ásvány, só őrizhetné titkaikat. Sejtelmes, de messziről látható mint két bolond a híd szélén. Fiatalok, ugrásra készen, s a fizikai jelenlét, a környék halvány kontúrja, hacsak egy pillanatra, megszünik vagy elillan. S az ugrásra várva, a két pára bizonytalanságát mossa el a nyári zápor, hogyan tovább: az utca egyre üresebb, a tömeg zöme is elpárolog, egy öregasszony virágstandja, kialudt lampionok, egy régi gyár a sarkon sem látható S a vidám szaltó egy külön dimenzió, hol a gyáva idő, elszalad, hol a reaalitás egy érthetetlen téboly-ének, kiszálni késő, nem szabad. Elveszni a képzelet tartományában ugyan ritka jó, de kulcsot hagy zsebében a történés lehetőségeinek három szempontja. Tőled függ, hogy zsebrevágod, eldobod vagy elejted egy olyan helyre, hol az éberész nem szüks...

„De, kivel nem ér föl egész világ ökre, Dicső híre-neve fennmarad örökre”                                        Arany János          ajánló ha az olvasót eddig megkímélte az irodai melódráma, bátran görgesse egerét vagy ujját az össze-visszafoglalóra. Fanyaranyos reveláció Két bronz Oszkár, nehezen lép pódiumra manapság, legyen inkább egy Arany Johnny helyette, legalább kétszáz évben egyszer,  fúljon meg a hollywoodi filmrendszer.  Part I  Pályakezdő agytornászt, kötetlen formában kapott el egy csuklászivatar. Emlegetnek, gondolta magában a part-time költő, ki munkaszünetben morzsolta goromba gondolatait, összegyűrte, majd kidobta az ablakon, mind. Találok majd fontosabb dolgokat csinálni, hangzott el a kötelesség, ki be se mutatta magát, úgy suhant be az ajtón pár ki...

– a gyár legszebb versei – Georg Dorfwohner szavaival méltatott szövegek, miszerint: A fiatal szerző, JvK 1 mielőtt az lett volna, szerződést írt saját magának, hogy szavát betartva (bizony Isten) perverz gondolatokat fog papírra dobálni, lehetőleg Bonchidától-Hencidáig. A XIX. XX. és XXI. század (de nemcsak) disz. 2 lírájának babérhordozója, atyja, fia, művelője és oktatója. Rettenetes tehetsége miatt országszerte (ma már galaktikusan) lett ismert. Irodalmi jelenléte mindenütt megtalálható, akár a szentlélek ritka formája. Disz.(n)oskolát alapított, saját magának. Számtalan versimádóra és tanítványára akadt az évtizedek során, de az irodalmi jelentkezők, akárhogy is szerettek volna résztvevői lenni e csodaintézménynek, sajnos nem értesültek az iskola címéről. Azóta se bukkan rá senki, ugyanis JvK külföldre költözött.                            Dicsértessék, ...

(utcasávi vágta) Mérlegen méri magát a város, többezer csizma csúsztatja naponta kopott talpát az utcán. Ábelt elnyelte már a rengeteg, nem maradt más, csak Káin, ki saját jövőjét verte agyon, míg gyermekei fülig érő sárban hemperegnek, persze selyem pizsamában. Majd tisztába teszi őket a környezet, egy Dostojevskij e.book-furdalás, vagy Struccként ássák fejüket a homokba, de kérem, a városban hol lehetne homok, ja a strandon: hát nagyon úgy néz ki,  így nem jutunk  oda soha. Mert a parton épített Kafka Kastély, bármikor összedőlhet, s ha ötperceként bámulunk egy képernyőre, attól még nem kerülünk közelebb pixelcéljainkhoz, s az összedőlt ballbástyát sem elég kivágni a képből, kivárni, míg az utolsó erődítmény összedől, vagy rátaposnak. Nem, nem elég vinni magad az árral, fejet lehajtva hunyorogni az úton. Ha valahány jelzőlámpa pirosra vált, ne siess, ha siettetnek, bárki kiált, hisz emberi ösztön a kitartás...