Amúgy is, a nők uralják a világot

„Nem minden virágnevű nő boszorkány,

és nem minden boszorkány virágnevű...”

                                           György Attila

a szerző előre is kijelenti hogy nem

felelős, az esetleg előkelő hölgyek

magasan hordott, hegyes orruk és

cipellőjük viseletéért. Nem soviniszta,

boszorkányhajcsár, se nem varázsló,

mágus, lelkipásztor vagy inkvizítor.

I.

Közép-korabeli mitikus lényei a Földnek,

legalábbis tulajdonuk a világ, pláne fiatalon.

Igen sokan foglalkoznak fiatalságuk megőrzésével.

Elixírekkel és egyéb kenőcsökkel tartósítják szépségüket,

így simítják ki az idő által kiszámított éveknek ráncait.

Minden lélegzetvétel őket idealizálja.

Hiányukban folytonos ólomnehéz

érzés követi a hiú férfiút, mint egy öleb a gazdáját.

Leláncolásunk közepette szöknénk minden irányba,

szabadon, hegyen-völgyön át, bármerre

saját felszabadulásunk tengerpartjára.

Ráció vagy logikával megérteni őt

lehetetlen feladatnak tűnik...ugyanis

az értelem annyit bír amennyi oka van rá.

Tudniillik a nő nem boszorka,

akármennyire is jól hangzik ez.

Lylith lányai, különböznek Éváétól.

A cenzúrázott kódex első precíz kiadásában,

a legelején, kiejthetett valaki pár lapot az Isteni

sugallat által megírt többszerzős kötetből.

Azóta fejlődött a világ. Most többkötetes

szerzők is vannak, és egyre kevesebb tudás

áll rendelkezésükre. Az ősi lényeké a lényeg:

Lylith, Ádám első felesége Ázáel lánya volt előbb,

utána jött flóra és a fauna, állat és az ember,

az országnevek és a Mercédesz.

(Faluban már rég tudták, a férfi-ember, a nő-asszony,

ez semmi más mint a szebb nemnek magasztos

elismerése, miszerint a feminin felsőbbrendű lenne,

noha metropolitán közegekben sértésnek minősül.)

II.

Boszorkányszerelem általi halál?

Ha a boszorka nem menne boltba,

több mint valószínű, hogy éhen halna.

Ezért talál egy alfát, szabad idejében

pár ómegát, pajzán testbeszéddel csalja

ki belőlük az delikvens életformát,

és varázsszavakkal küldik le a férfit

az aprózárba, kenyeret kunyerálni.

Mágiájuktól máglyán ég a férfi...szerelme,

és többszörös belehalás érzete után jön

csak rá, hogy mekkora baromfi lehetett valaha.

Éjszakáik egzisztenciális és szexuális

hajsza, bármennyire élvezetes és jó,

mindennek megvan a maga mértéke.

Misztikák közben hisztiket rendez(ő),

és e vagy az egyetlen néző.

Ő a főhős, az antihős, a karmester.

Ne feledd, a csend ilyenkor létfontos.

Életeket menthet, mert nem te vagy az

egyetlen...csupán szerencsés színésze

vagy saját forgatókönyvének,

hívében annak hogy birtokában lehetsz

mint annyi földi tulajdonnak.

Tévedsz, ő halhatatlan.

A te halálod csupán enyhén szimbolikus értelmet

ölt magára, akár egy esőkabát, mely nélkül

tested nedves marad egy darabig,

de előbb utóbb megszárad.

III.

A normalitás olyan mint a kijózanító intézet

Mindenki azt akarja bebizonyítani magáról hogy normális.

Megfelelni egy társadalmi kritériumnak, fátylakkal és

maszkokkal elrejteni különböző boszorkányságunkat.

A normalitás meg annyira relatív mint az idő.

Ha az idő relatív, akkor a svájci órák precizitása

sem lehet valami megbízható manapság.

Minden Intézet egy megbélyegzés

(kivétel a Postahivatal).

A kijózanító intézet alkoholistákat keres

az utcán, a bolondok háza, házat a bolondoknak,

a piromániás Inkvizíció meg misztikadetektív,

hóhérja és bírója az érthetetlen, kozmikus erők viselőinek.

Különböznek a többségtől, nem olyan mint te

meg én, persze én sem lehetek hozzád hasonló.

A fekete macska balszerencse és szerencse is.

Mert kétélű kardból szelt igazság mögött,

megannyi tévhit borul a világra.

Szemszög kérdése az egész.

Az individuális válaszok káoszgömbje.

(V. Irodalom Jelen műhely)

Talált szarvak filmesített életeinkhez