Libri Vitae

1.

Kis noteszedben rejlő gondolataid,

ahol menedéket találsz gyermekkorod

egyszerű banalitásában. Oda leírod nehogy

meglássa valaki, védelmező bölcső, útitárs,

sarkai az idővel megsárgult naiv kamasz.

Nincs magánélete, magánya „por és hamu”

Repedezett, gyűrött szamárfül, ugyanúgy

érez, él, fejlődik ahogyan te.

Az évek megrágott köntöse táplálja,

és ahogy a kéz finom tapintása hozzá ér,

hozzá hasonló sárgult ujjak, nikotin lassú

elmúlása, tovább él, várja az újabb firkát.

De ez nem lehet elég, a poros fiókban

megpihen, alszik, álmodik. Hát ennyi lenne?

2.

Tudja, hogy a világ megváltása nem neki

való alvatlan éjszakáknak monológja.

Lassan megteltek lapjai és a kis notesz,

fekete, nehéz könyvvé íródott, változott.

Az író könnyeivel ellepett mosott betűk

érthetetlen viszálya kínozzák a könyvet.

Hogy már mindent megírtak, de számára

maradt még pár üres fehér lap. Igenis van

még pár ezer karakter. - Az élet tusa kék

és nem fekete! - ordibálta a hóhér írónak,

ki már elítélte mikor még meg sem született.

Ugyanis a sötét színek szerencséjében

hívő emberek nem tudnak még semmit,

pedig mind zsenik, doktor-docensei az

halálnak és a változás szelére legyintő

kezek nem tudhatják az élet misztériumának

betűit. Azt hogy a fiatal fehér papír és

a megtépett író egy és ugyanaz. Benne él,

és az általa megnemírt gondolatok disztilált

pokla pár évet erjedő jó bor.

3.

„My goodness, my guiness”

Ezt a reklám szöveget olvasva jön rá

a könyv arra, hogy neki kint kell állnia.

Fent a polcok magaslatain, hogy az alatta

lévő por és szennyben úszó bulvár lapok,

Dan és Sandra Brown-okat majd ellepi.

Neki mondania kell még valamit. Még ha

nem is sokan, de páran majd kézbe veszik.

Lapoznak párat, majd vissza rakják a polcra.

Talán az ifjak...talán a fiatalok rábukkannak

valamikor, és a holtak Könyvtemetőjében ő

is helyet talál majd.

„Az emberek ébredezni fognak”

Te jóságos ég, hol a guineszem?

Ébredjetek már végre! Nem Jehovás tört

torony szövegek ezek, hanem egy ordítás.

Az utolsó szürrealisták üvöltése.

Ha valahol egy parkban, házban, várban

látnád őket írni, szavakkal festeni,

egyetlen egy parancsolatom lenne: 1

Úgy bánjatok azokkal akik noteszekben

írnak mint a jövő világ gyöngyszemeire.

Aki írt itt, és a kiirtó kritikusok jelleme

egy Klausenburgi üveg várban. Te csak

előre lépj, és fogadd meg tanácsom:

Bátran, szelíden, bólogatva vezesd félre

a birkák hegyeit, túl az óperencián.