Reiyel fiai

„Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül.”                                                            Galileo Galilei „Eppur si muove” Elmosódott arcod árnya, szürke falra festett rajza, pár szétfoszlott pergament, emléked zsenialitása, te orjás, csillagokat figyelő titán. Gaia öreg lett, és mi is feledésbe merítjük értékeit. Már nem úgy nézünk ő rá, mint egy anyára. Az idő végtelen gyermekei voltunk, változtunk, akár az ember kegyetlen pusztító, degradáló jelleme. Háborúval, fegyverekkel tiporjuk el lassan, és óvatosan maradék érzéseink napfogyatkozását. Sötétbe borult arcunkról egy utolsó vércsepp hull le e Földért, s az igaz bölcseknek nem vetnek ágyat. Szemünkben lelt parányi jóság mohósággá változott, és a felebarát fogalma...

Dsida Jen ő: A prose poem Writen in (1930),  published postmortem           Kóborló délután kedves kutyámmal               -          Lírai riport öt fejezetben   -         (Részlet a harmadik fejezetből)   ŐSZINTÉN MEGDICSÉRJÜK         AZ EGÉSZ VILÁGOT Szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne.           Már legalább minekünk iszonyúan tetszik ilyenkor.           Hívogatón fut az út, ragyogón felporzik a léptünk,           körbe kivánatosan kiterülve feküsznek a falvak,           testvérünk a rög és neve van valamennyi bokornak.      ...

Lászlóffy Aladár Férfiak Hányan rohadtak el húsz és harminc között. E kor a férfit vagy szemetet érleli bennünk. Nemcsak a gyávák úszták meg szárazon, s nemcsak a hősök tettek valami emlékezeteset. Húsz és harminc között hányan rohadtak el. Jobban kell utálnom őket, mint a múlt századot. Kiszállok menet közben a kortársi liftből, velük egyazon üvegből ne töltsenek nekem levegőt. Ezek a fiúk sem bácsinak indultak, aki más fiút fejet csóválva korhol, s nem izének, aki lapulva vet ágyat egy kitüntetés összkomfortos bársonydobozában, de hát sokan rohadnak el húsz és harminc között, mert esős a nyár, mert száraz a nyár, mert könnyű az élet, mert nehéz az élet, mert nem jön ki nekik, mert kijön nekik, mert egy leckét sosem felejtenek el, mert másvalamit tökéletesen elfeledtek, mert sokan rohadnak el húsz és harminc között. Men How many have rotten away between twenty and thirty. This age matures the man or the scum in us. Not only cow...

Kinde Annamária   Részeg rózsa szétírt szonettje Behálóz, forgat minden éjjel Kapaszkodó gyökerek vágya, érzéseknek sodró örvénye minden percemben utolérhet. Újra meg újra bedarál a nappalok dús zuhatagába, káoszt hullámzó létezésbe. Imában sem pihen a lélek el nem alvó nyugtalansága. Szertelen szívnek ébredése sovány rendet józan parancsra nem enged megélni a nappal. Élet kísért minden új képpel. Behálóz, forgat minden éjjel indák lélegző szövedéke. Scattered  sonnet of a drunken rose Tangling, twirling me every night Desire of grasping roots, feelings' swirling maelstrom could catch up every minute with me. Again and again grind me in mellow days of emptiness, in my chaos weaving existence. The soul's not resting prayer its sleepless restlessness. Awakening of an unbounded heart Small order's sober commandment Can't let m...

Áprily Lajos Marosszentimre 1921 Nyár Mi már a tengert nem látjuk soha. Nekünk a tenger látomás marad, melyre olasz-kék menny ont sugarat, elérhetetlen part, hullám-csoda. Itt nem fogadnak bókos pálmafák, pártázatos, fehér kastély helyett mogorva templom vár a víz felett, falusi fűz, falusi árvaság. De ez a nagy folyó, látod, tied, sugaras Lidód; zúgó tengered, s ez a hömpölygő dallam, lásd, enyém - És este kinyitom az ablakom és a históriáit hallgatom: egyetlen transsylvan hősköltemény. Summer We will never see the sea again. Our sea remains but only a vision, unreachable shore, wave-illusion, sunlight shed italian-blue sky plain. Bowing palm trees won't welcome you here, and instead of a battlemented white castle, a sombre Church awaits over the water, nettle willow village, village orphanage there. But ...

(Transzcendens dialógus) Egy mesebeli helyen, két világ közti hegyen, két folyó Szigetén, két költő beszélget. Ezt most nem én mondom idézetben, hanem ő, a nagy Fábri, móka szónak mokahontárs mestere, kérem ne tessék az esti sóder névrokonnal véletlenül összetéveszteni. „Azon tűnődöm mostanában,  hogy ott túl a versen  egy más világ van,  s míg én itten csak körmölök,  magukba nyelnek kis,  vidám börtönök.  Hamvadó cigarettavég:  fogunk e verset írni még?” Bizony barátom, fogunk még, de te azt már csak sejtheted, hisz  bepottyantál nem is rég, a túlvilág transzcendens füstbe ment mennyországába. Ott, hol verseid tovább írod, és ha pár nap, évtized múlva, már úgy érzed hogy nem bírod szó nélkül hagyni e halandó újoncot, súgd meg nekem, és tovább szaporítom a szavak elrejtett beszédét, azokat a versen kívüli agyatekert képeket, melyeket sosem kedveltél. Na mit mondsz? „Legyen rövidebb, ritmikus, nem kell túl...

(májusi elégia júliusnak) Ah, bejúliultam, és a július is messze van. Hogy e földön élni jó veled vagy nélküled, azt nincs jogom manapság kételybe vetnem. Ferde farkú ferences szerzetes nem leszek, talán egy évben egyszer fizetett szerző. Feltételes módban rejlő költőpalánta, kinek írásait átértelmezik és talán kirakják egy propaganda plakátra. Pedig létezel, és egy májusi hajnal bűzének látomásában vágyom reád. Nem sors, nem véletlen egybeesés vagy a Mindenség által nekem szánt valaki fog majd ajtómon kopogtatni. Pár pillanat a felismerés, csak ennyi, utunknak egybeeső momentuma. Ki gondolta volna hogy a bolha, vérvörös borba folytja bánatát. Álmodozni megengedett luxus: Milyen lehetne, Milyen lehetne itt, Milyen lehetne veled? Nem bánok semmit, mért is tenném? Hisz csak teszem - veszem életem, a fenti nagyokos könyvesboltjában: Páran vagyunk már ott, gondolom, féláras bérlettel kezünkben, az éber-kert kapuja előtt álldogálunk, miközben saját poklunk...

Szavaknak szóporait hányom az égre. Elérhetetlen szilánkokban csillogó naplemente, s én csak téged hiányollak ma este. Téves igéretek üres tükörképe. Elrejtett ék szimbólumok, körképekre festett évek elmosódott freskó íve. Nem érthetsz meg sose... Az én elrejtett három ágú keresztem: Fent van a mindenségben bujdosó értelem. Középen rejlik az ember szerető szeme. Ami talán lent található, nem tudhatom... Oly nagyra emelem saját szívem, hogy jó magam is...követni képtelen hattyú haláltánca. Utam saját poklom mennyországa! Sem a tiéd, sem a többi baromé, aki meg próbál magyarázni, hogy mért is vagyok ilyen, miért írok, mikor, és pont kinek , hogy miben lelem torz örömöm bánatát. Talán benned! Te megnemnevezett kincsem (én egyetlen nincsem) Hajtincsem akár keresztem, három ezüstszál. Öregségem fiatalsága Hátha azt is megélem.

           Ha életed bármelyik pillanatát megváltozhatnád egy hétvégi időutazással, hova mennél? Fájó emlékeid törölnéd ki , vagy maga azt a megelőző momentumot semmisítenéd meg agyad féltekéből, és egy vidámabbat, boldogabbat telepítenél a rossz képek helyébe. Ha esélyt kapnál rá, kihez mennél?  Egy olyan valakihez aki tudod hogy szívesen lát: volt kedvesed, ágyasod, vagy legjobb barátod lenne az első ember akit meglátogatnál...            Ide érkeztél...múltad városába, és az idő rozsdás masinája visszahozott erre a helyre. Kiszállsz a buszból.  A hangulatnak szaga ismerősen idegen. Minden ugyanolyan amilyennek elképzelted, mégis valami különböző. Időutazás egy sötét alagúton át, túloldalon tudod hogy fény vár, nem vagy benne biztos hogy eléred valaha, vagy lehet a fény is egy illúzió, egy legenda melyről annyiszor hallottál, de nem tudtad sosem magad elé festeni. Most viszont megérkeztél, és az idő sok mindent m...