Reiyel fiai

„Igen, álmomban láttam”                         Vajasperec      Walter von der Pernahajder ajánló ugyan mért kellet oly keletre menni, ott távol van a nyugat pontos precizitással megírt sajtból kifacsart sóhajvers a népvándorlásról, +egyebek Este. 10:21:22 Deczember  Cwájtáusendzieben Mert nyugaton is akad perna, de Osteuropa térképe igen lazán bírja idegekkel a hónapokat: mint földre pottyant kötéltáncost magával rántott Bécsi szelet. De a Grimm testvérek se találhatták volna ki jobban e Merchenlandot 1 , hol tejszín,kék rombuszba öltött abroszt lobogtatnak zászló helyet s a kőszívű oroszlán fiai bámulják bőrgatyába az októbert, egy-feszt. A többsörösen lebombázott csodavárost ...

Bárhová néznél, drótkerítések díszítik a raktárt körbe. Talán átférsz a rácson, akár kidughatod lábad. Más szagúak ott a tápanyaggal öntözött, mesterséges ibolyák. Üres folyosók visszhangja szakad rád, egy használt kocsigumiba botladoznak heteim, pedig ott az EXIT jel, danke für nichts, nem sokat segít. Saját labirintusába tévedt el lekicsinyített mítoszom, hol 1 öngondolkodó munkaerő nulla egy öltönyön. Ugye azt hitted fiktív a kerítés: pedig pontosan hatszor bámuljuk naponta. (persze a 2x kiemelt bejáraton kívül) de hát sokszor, fal, zárda, menedékház vagy másképpen is elképzelhető. Személyes kód vagy, nem több, sem kevesebb, portánál diktált korporációs magyarázat. Mentsük ami menthető. #Bajorország#Wintertraum# 11.2017

“Nem mondhatom senkinek,   Elmondom hát mindenkinek”                            Karinthy Frigyes Hát igen, a random találkozások, a Bega parti rózsaváros, hogy nekünk most már Svédország, utazás, kaland, vagy lent, a mediterrán Istenek lábain lépkedünk majd egymás idegein, vagy Izland, ott is akad Kaufland. Szép, ugye szép, hogy szétdobált mondatokban őrizgetjük álmaik, de neked nem fura e furcsa paradigma, hogy két világunk gyorskocsija találkozott pár körforgásnál, integettünk is egymásnak, jé ez te vagy, jé ez én, de sosem ütköztek egymásba. Igen, egymás mellet feküdtük ki elképzeléseink, üres szavaink úgy potyognak le a falról mint szecessziós városban elhanyagolt monumentum, mire nem ügyel már senki, s a fenti épitészmérnököt hiába szapulom, hiába követem el újra és úrja ugyanazt a glicsset. 

És aznap Anna megmondta Kelemennek: te kőmívesek és régies szavak mestere, menj ma légyszi te a falba, egy cseppet. Hadd ünnepeljek, szülinapom alkalmából, malter és muter nélkül, falatozzak egy keveset. Sajna nem engedett Kelemen e kellemes, Ínycsiklandozó szavaknak eleget: NEM Lehet te Anna, vár az Alma Malter! Manapság hálózat nélküli falakat építünk, és boldogan csaholunk, míg tart a jel, míg elbír minket az anyaföld, míg be nem pelenkáz a természet, és amit eddig tanultunk, tudunk és tudhatnánk  holnapra ledőlhet, mint hiába kivágott fát, ki ott fekszik a sárban és várja az esőt, vigye tovább, messze juthat még az árral, és útközben, az az vízközben spekulálhat: hát ki viszi át a tölgyfát a túlsó partra, lesz e még folyó mentén félkopasz költő, vagy forradalmár, diák és vándorszínész, 3 az egyben, s a szemtelen szomszédja, Fenyő Jenő meddig lesz még örökzöld? Ha ne adj Holdanya, mégis eljut a nagyvárosba, oszlopként hordo...

Szent László éve alkalmából, de egy református keresztanya szülinapja se kutya. Van olyan, a létköntöse nem választ magának egy házat, ott ücsörög mindenütt, mégis sokan felvetik a kérdést: a fundamentum hol lehetne? Megitta a plébános!               írta Víg Levente legyen több száz tubarózsa udvarodba te Zsuzsa, s a Fábrinemzet bármit mond, ne hallgass rájuk, mert nagy a szájuk. Ha már születésnapod alkalmára, egy félnótás szókovács, 1 szómozaikot ragaszt egybe, tán nem dől tőle össze a világ, ugyanis fontosabb dolgok akadnak néha a világnál. Mint például: egy nagynéni, vagy protestáns keresztanya szava, mi többet ér, mint száz befőtt, kivétel: a meggykompót a mennyei szilvalekvár. Hisz egy tanítóképzőművészet az élet, a borkánba őrzött nyár, és a malomkerti gesztenyefák köré nővő emlékek.

Neked egyszerű hétköznapokat ábrázoló eseménysorozat, Nekem a jelenségek jelentőségei, a szabad szemmel ritkán látható és kézzel tapinthatatlan. szótlan a kereszt és üvölt az félhold patthelyzet után a játéknak  vége, vagy következik egy új játszma, míg kiesnek a bábuk egy piros szőnyegre. Tudom klisé, de bevallom veres holdat álmodtam az éjjel, három varjú károgta kárhozásom: a katolikus költő mit mondana ilyenkor? Imát mondana, vagy leírná egy papírra. Valami készül, valahol egy vándornép sátrat húz ismét, és persze újból borzong a világ, pedig mi tudjuk, hogy fordulhat, pöröghet nyugtalan álmában, de sosem változik. És vele tartani a rítmust, egy kétlábonjáró katasztrófa, hol belefeledkezik, elveszti magát a lelkes, a tanulatlan, az egyszerű és többre vágyó, az igazság hamis dallamára játszó rapszódia fia.

csupasz nyaka ugyan sima, de a hátán nincs is Sátán, virágtetkó hízeleg, mesél róla: másnak e tribális tinta, egyszerű és talán triviális szimbolika. viszont  számára: egy spontán utazás, gyermekláncfű, szalmavirág, egy délutáni kávé, a zaj és csend keresése, pillanatok rongyos reggelein. Remember, Rebeka egy különös lány szólt a tetkó tájszólása, sokszor elmondta neki, de a tinta telepatikus képességeitől messze még a csaj, napszemüvegén hordja a nyarat magával.