Reiyel fiai

(Trend & rend hirdetés) eladnám én magamat de nem találom a falat hová kirakhatnám verseim prózaikus ikonok hol rím ritmus hiányában elveszek saját világomban és a körül belül realitás tükrözi az őrült örvendező emberek arcát szavaknak csillagpor harcát

Vasárnap esti panasza lenne a munkásnak, visszapörgetheti az időt egy áldott Pénteki délutánra? „Imaginarium of doctor Parnassus” hol lehetne hős, hegyeket mozdító mozi-buzi, vagy szoknyákra vadászó Don Juan man kinek az extázis nem idegen fogalom de persze csakis Jonny Depp főszerepében, ki után pisilnek a lányok, s bugyijukat dobálják szerteszét, vagy írhatna akár egy esszét miben minden bölcsességet megfogalmaz, és sziklát mászna, marhákat nézne a legelőn és mindenhez képes lenne csak a hétfői nap „public enemy nr.1”-tol kímélné meg a jó Isti kihez minden nap imátkozna ha tehetné, és sok más mindent csinálhatna de életkedve fogytán és szinte rövidebbek a napok. Hamis papok prédikálnak a főtéren. Kérem adakozz ember! - mert városunk századik temploma épül és fogadjuk hogy mindenki mennyei mannában részesül, nem kell hozzá csak pár Lei Eu és áldott lesz családod, áldott lesz néped, és annyi épület nő mint fű a réten, rét a létben, lét a...

Haza felé indul m ajd a reggel, a sötétben bolyong a türelem, és felveszi fényes palástját. Zöld dombok, hegyek odaát várják őt, most a szürkületben megpihen, álmodik majd felkel. „Rondo alla turca” Diadal dallamával érkezik a helyre, benne az ének-évek rejtelme nem hallotta már rég pedig még ott lappang, még elérhetőnek tűnnek az érvek: arcot ölt a honvágy, s létezik az ösvény, a ház, az ágy. A nyár szemében nevet az ősz vércseppel jutalmazza a látót, s a látogató végre azt mondhatja: “Itthon vagyok én szülővárosom”

Konkrétan hülye vagy! A főnök is úgy véli. Többet kéne aludnod, Meg nőzni- szolt az egó Ha! Ha a boldogság forrása Manapság az alvás, avagy A hedonizmus – szolt az agy Akkor mindkettő mellőzője Leszek és sztrájkba megyek. Tán a tüdő megért engem, Ne provokálj me' megteszem! Kit érdekel, felőlem... A sors megver és majd A szív tesz tönkre téged.

És táncolnak a falombok felettem, borzonganak a dombok egy augusztusi bádgyadt napon, 27. szülinapom lesz nemsokára, nem sok ára... A dátum már jelentéktelen, és arcod, homályba borult. Pedig, észre – sem – vettem. Ma már csendben pihen a végtelen. Akár százszor megbocsájtottam neked, vajon sikerült önmagam zord világát felszabadítani? Találó válasz lenne a talán/hátha, s a következő nap, nem ég neved nyelvhegyemen, az az egy szó melyet ajkamban őriznek az alvatlan éjszakák, ma már csak képszerű emlékpacák. És bocsánatot kér az önmagát megbocsájtani vágyó individuum. Ért ez valamit? Természetesen, hát mindent megért. Megélt slideshow? so take a new picture, és könnyű kézmozdulattal kitéplek a kopott pénztárcám egzisztenciájából. Gyöngyöket fűzők minden egyes napból, helyből, tájból, létedből, majd megfogom őket, és feldobom hadd repüljenek össze vissza, zuhanjanak a földre és guruljanak el tőlem mindörökre. Ha újból is fényképet készíthetnék rólad...

Takarj be én rémálmom! Ma este minden elborul. Egy hanggal kevesebb, egy szívverés ütemével gyorsabb sötétbe zuhan a képzelet. Pandemonium - suttogják: Fővárosod menedéke? Ott nincsen bánat, nincsen fájdalom, nincsen annyi áldozat, csupán kiérdemelt kárhozat. Égszilánkok kékes darabkái hullnak a menyből, (már nincs fehér szárnyú mesebeli angyal, már eltűnt mind a három igazságos testőr) és összetört évek balszerencséje csattan a földre. Hét darabból hatszázezer ripityára törve. Hatalmas épület, megreped a föld, széthasad az ég és piros tűzsárkány körbetáncolja az égbolt színét. Most csend uralkodik fent,                            (és senki sehol Üres arcok bolyongnak oda bent                    valaki Egyetlen egy őr maradt csak kint,                   ránk te...

Macskaház. Egy megszokott kávézó, hétfői nikotin és kultúratúladagolás után találtam meg önmagam szavát te benned, pedig még nem is ismertelek. Képzeletbeli séta egy folyóparton. Oly egyszerűen mesélted nekem, hogy én is ott voltam teveled. Kezed megfogtam és átöleltelek. Tarka ruhádat felkapta az enyhe júniusi szellő és a fiatal éjszaka velünk tartott, akár egy jámbor kóbor kutya. A pillanat csillagokat szórt az égre. Lásd, hullócsillag hint egy csókot a múltnak, és az alkonyat ébredésével történetünk véget ér holnap. Itt marad a szó, itt marasztal a folyópart, egy álmodozó fűzfa, Szamos menti szózat. Találkozunk még valahol egy hasonló helyen kedves ismeretlen. Esőcseppek citeráznak a leveleken, és ő... ma már tovább haladt. Elnyelte szüntelen egy nyári pirkadat.