Napjaink pixelekben

És táncolnak a falombok
felettem, borzonganak a dombok
egy augusztusi bádgyadt
napon, 27. szülinapom lesz
nemsokára, nem sok ára...
A dátum már jelentéktelen,
és arcod, homályba borult.

Pedig,
észre – sem – vettem.

Ma már
csendben pihen
a végtelen.

Akár százszor megbocsájtottam
neked, vajon sikerült önmagam
zord világát felszabadítani?
Találó válasz lenne a talán/hátha,
s a következő nap, nem ég neved
nyelvhegyemen, az az egy szó melyet
ajkamban őriznek az alvatlan éjszakák,
ma már csak képszerű emlékpacák.

És bocsánatot kér az önmagát
megbocsájtani vágyó individuum.
Ért ez valamit? Természetesen,
hát mindent megért. Megélt
slideshow? so take a new picture,
és könnyű kézmozdulattal kitéplek
a kopott pénztárcám egzisztenciájából.

Gyöngyöket fűzők minden egyes
napból, helyből, tájból, létedből,
majd megfogom őket, és feldobom
hadd repüljenek össze vissza, zuhanjanak
a földre és guruljanak el tőlem mindörökre.

Ha újból is fényképet készíthetnék rólad,
hiábavaló lenne, hiszen arcod már nem a régi,
s a fotó mely rólunk szólt egykor, nem más
mint egy emlékalbum napjaink pixelében.