Pandemonium II

Takarj be én rémálmom!

Ma este minden elborul.

Egy hanggal kevesebb,

egy szívverés ütemével

gyorsabb sötétbe zuhan

a képzelet. Pandemonium

- suttogják: Fővárosod menedéke?

Ott

nincsen bánat,

nincsen fájdalom,

nincsen annyi áldozat,

csupán kiérdemelt kárhozat.

Égszilánkok kékes

darabkái hullnak a menyből,

(már nincs fehér szárnyú mesebeli angyal,

már eltűnt mind a három igazságos testőr)

és összetört évek balszerencséje csattan a földre.

Hét darabból hatszázezer ripityára törve.

Hatalmas épület, megreped a föld, széthasad az ég

és piros tűzsárkány körbetáncolja az égbolt színét.

Most csend uralkodik fent,                            (és senki sehol

Üres arcok bolyongnak oda bent                    valaki

Egyetlen egy őr maradt csak kint,                   ránk tekint

és védi a fényt, látja a jót és egy kéz               simogatása

ébreszt föl majd füledbe suttogja:                    Szeretet)

Itt vagyunk még, sose félj. P.S. Mestered