Pandemonium II





Takarj be én rémálmom!
Ma este minden elborul.
Egy hanggal kevesebb,
egy szívverés ütemével
gyorsabb sötétbe zuhan
a képzelet. Pandemonium
- suttogják: Fővárosod menedéke?

Ott
nincsen bánat,
nincsen fájdalom,
nincsen annyi áldozat,
csupán kiérdemelt kárhozat.

Égszilánkok kékes
darabkái hullnak a menyből,
(már nincs fehér szárnyú mesebeli angyal,
már eltűnt mind a három igazságos testőr)
és összetört évek balszerencséje csattan a földre.
Hét darabból hatszázezer ripityára törve.
Hatalmas épület, megreped a föld, széthasad az ég
és piros tűzsárkány körbetáncolja az égbolt színét.

Most csend uralkodik fent,                            (és senki sehol
Üres arcok bolyongnak oda bent                    valaki
Egyetlen egy őr maradt csak kint,                   ránk tekint
és védi a fényt, látja a jót és egy kéz               simogatása
ébreszt föl majd füledbe suttogja:                    Szeretet)

Itt vagyunk még, sose félj. P.S. Mestered

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brecht fordítás

A hegy nő, a nő marad

Grandioz grafi(ti)kus