Reiyel fiai

Csend, nyugalom. A hegyek fellélegeznek. Tele tömöm erszényem jó levegővel. Emlékekkel és reménnyel ajándékoz szülővárosom Szigete. A Malomkertbe hozott egy jó szó, józan észt merítek a forrásból, s a lógóhídon hintázó álmaimat tovább adom az életet palackozó öregembernek. Büszke bércek állnak sorba, még tartják a frontot valakinek. A vándor soraiban megtalálom mondanivalóm. Valójában te vagy az, mester. Bárányfelhők közt képzelem el arcod. Feljebb visz a szél oda, ahol a szenny és rossz szót már eltemettek a fenyvesek, ahol a ritka levegő átkarolja örökzöld fürtjeid. Megpihen a jelen, talán megáll az idő.

Betonszínű ég volt tegnapom városában. Hangulatom az idővel változékony, akár e alkony, mely mintha életre kelt volna egy XIX. századi fekete-fehér fényképben. Igazán üresen és senkinek érzem magam, ha nem jöhetek tehozzád. Bevallom, az az egy tárgy...legyen egy könyv, sapka, akár egy nylonzacskó, mit véletlenszerűen nálad felejtettem, képes legyen kivárni a következő hetet. Én nem vagyok oly türelemmel bélelt. … ........................ Szükségtelen égitestnek minősült ma is a nap ...fény nélküli szürkével ecsetelt Vasárnap. Pár emberforma búval tömött jelmezt vesznek magukra, és sziporkás szavakkal szidják útjukat, maguk alatt tapossák az éghez hasonló színű betontalajt. Leülök egy padra, figyelmem rájuk eresztem. Kis szünet...talán a város is kifáradt, talán az emberek is. Pedig ők nem is tudhatják hogy a nap bennük található fényszikra, ugyanúgy ahogyan benned is. Még ha szemeid ezt titkolnák is, bennük megtalálható rag...

„Nézd, itt nyugszik az utolsó ember.” - mesélte medve anyó kis bocsának. „Bocsánat anyu, mi vagy ki az az ember? És hogy nézett ki, mi szőtte álmát, és hát hogy lett belőle, veszélyeztetett állat?” - mondta a medvebocs majd a kopjafára nézet mely egy sírhelyre volt beleszúrva. A repedezett betonból sok tarka virág bújt ki, és a sírfalakra futó növények körbetáncolták az építményt, a madarak a szögesdrótokon ücsörögtek, a hangyák morzsákat keresgéltek. „Tudod kicsim a Földön régen, értelem teljes, minden -féle színű élőlények éltek homo-sapiensnek nevezték el magukat, és sok sok időt töltöttek e helyen. Keresem azt a korszakot mikor még álattal békében léteztek, és a nagy vadászat után hálát adtak a szellemeknek a fogásért. De mohó lett az ember, nem volt neki elég amit kapott, tehát egyre többet és többet akart, majd egy idő után egymás ellen szegültek.” „De mégis miért, és kiért tették mind ezt?” - kérdezősködött a kíváncsi kis medve. ...

Hogy ezt most egy füzetbe kén' írjam az kétlem...két L.M. [1] és már rögtön más tájakon fekszem félmeztelen [2] , hazám (N.A.K. [3] ) rendületlenül! „Back to the future” [4] és a régmúlt jövőbe, hol futurisztikus részeg régészek majd rátalálnak írásaimra, és el is tüzelik, (nagy kár, ha most ezt pdf vagy doc formátumban mentette volna le !?) hacsak nem találták már föl a lézerrézfánfütyülőt, mely egy fütyülésre égből pottyant, lángra lobbant forgácsot/hazaszeretetet gyújtogat. Nem kell hozzá petróleum nem kell etilalkohol, vagy proxipol, mivel indián sátor formában harmonikus szimetriában lelkesen lehessen összeragasztani Old Sátorfánt, ki már lassan száz éven át Winettou [5] hegyén hátán rothad. Kit is érdekell hogy ki jött előbb, a sátor vagy az indián. Poéta vagy próféta, minden relatív: Éljmertszépenperegleéleted, mind a kettő (az egyik melyet pont most éled, a másik melyet elszalasztottál) Minden bio „Alles Müller...

Vonatnak kattogó zajára száguldok te hozzád. Veszély jeleket nem ismerek, szalad a huncut Hold. Koboldok és csillagok vigyázzák utam, meg is ázhatok...mit bánom én. Nem állít meg senki és semmi. Márvány párnákat dob fel az égre az est, majd leteríti sötétkék palástját. Bennük találtam rád valahol. Igen...te lennél, aki életet hoz, és életre szomjazó vággyal helyet foglalsz szívem pókhálós peremén. Még pár mérföld, pár óra, pár perc, és ahogy a vassárkányból kilépek, te fogsz majd várni a peronon. Hátizsákom ledobom, kezeimmel átfonom derekad, és nem is mondok semmit. Hisz te gondolatban tudni fogod: megérkeztem.

(avagy a fanatizompacsirták tetőfoka) Műfajilag be nem határolható cécó ajánlat szavak szóról szóra szaporodnak, nem szabad! szóról nem szaporodnak szavak, szóra szabad? szabad szóról szavak szaporodnak, nem szóra. I/II KÉK RÉSZBEN Mivel hogy közel áll a másik kommunista ünnepély és mindenkinek 1 szabadnap a jussa, meg a nyár kezdete, dolgok, fantázia, tengerpart, vagy hegy, vagy mit is tudom én hogy ki milyen mode-ban szeretne asszimilálódni a természettel. Mesélni fogok az előző e -féle >> hasam tele boldog vagyok, ittam sört és majd lefagyok<< fesztiválról. ( karnevállakon hordott zászlók a téren és három alapszínben kiöltözik a város, és három alpinista). Na nem nehéz kitalálni melyik elsejéről mesélek. Megkértem valakit, hogy magyarázza meg ezt a mai társadalmi fenomént. Először ő kellet kimenjen megfigyelni a fesztet, aztán egy feszt én mentem sodródni az árfolyamban úszó tömeggel. A végén meg má ' magyarázkodtunk egy sör, é...

Mit félsz a világtól? Az csak egy kellék ahhoz, hogy önmagad ösvényére bukkanjál. Majd szembenézni te veled, megküzdeni emberi érzésekkel és eljutni egy olyan helyre, ahol a szél lágyabban simogat. Hogy talán, végre azt mondhasd: megleltem otthonom, lelkem nyugodt színpadán.