Ahogy az égitestek szoktak

Türelem, bölcsesség és minden más

ilyen biztató szó, ami néha

kihoz a sodromból.

Egy kancsó bor sem lenne képes,

életképemben rendet teremteni.

Mennyi dráma!

A nagy Kaján is így állt ám, lóháton

kergetett az őrületbe, szembe néztem

vele, de ő hallgatott...

hallgatott és bólogatott.

Elfásult mozgásokkal tovább bökdösöm

magam a reggeli fény felé.

Egy csésze kávé,

két kanál cukor,

füstfélhomály.

Szőke hajad simogat most.

Talán elképzeltem, de csakis miattad

van mindennek értelme, tisztán látom, és

csakis veled szeretném ezt a nevezhetetlen,

néha édes, néha keserves érzést átvészelni.

Mi van ha elgondolkozzuk pont azt amit

nem kéne...

Féljenek és töprengjenek ezen mások.

Jeleket figyelek, türelemmel tűröm fel

katonakabátom újait, és pofán is vágom

azt aki azt merné mondani „lehetetlen”

Ki tudhatná hogy minden kitervezett utazás...

egy sötét éjeli csillagkutatás.

Add hát kezed, most csak fáradoznak a csillagok,

ellepték némi szürke fellegek, de másnap, ha talán

kivárod, újból előbukkannak, maradnak még

egy keveset, persze ahogy az égitestek szoktak.