PÜNKÖSD

Kedves barátom emlékére

Nevezhetetlen

kisfenyő a lélek,

pláne ha szent.

Vasárnap

hajnali öt óra : tíz perc

Pillanatok hullnak le a falióráról,

a percek mintha megduplázták volna

az órákat, s az egész merész képzeletet

megzavarja egy pünkösdi insomnia.

Jó adag gondolat...

jelenleg mindig ugyanarról szól,

mint egy elromlott pickup lemez,

melyen egy Billie Holiday

számon kínlódik a dzsessz.

Vagy amikor a füledhez kagyló

simul és elképzeled a tengert.

Elmagyarázod hogy a folyékony

égnek is van vége, habár jobb

lenne végtelennek elképzelni.

Aludj hát naiv ívekkel díszített

gyermeki kagylóálmom!

Szundíts egyet helyettem is.

Pont úgy történt hogy

álmatlan pacsirták ricsaját

sírták kint is bent is.

Ugyanígy hangzott a dallam.

Irreális fantáziával tapasztalt

reggelen megrezzent az éberség.

Fényesedik.

Már látni a fehérbe mártott

világoskék vászont.

Öt szemrebbenés,

két pont között megtalál a fény.

Még nincsen reggel. Tíz jókívánság.

Csak ha a sárga fogadja ölébe

a fiatal fehér és kék színeket,

akkor születik hajnal,

akkor ébred az élet.

Utcai nyüzsgés, ruhákat teregető

szorgos munkások vitetik magukat

tömörült tömbházakba. Órabért

egy minimális megélhetésért.

Meg-nem-élni valamiért,

vagy saját kézzel megtapintani

mindazt, mely foghatatlan.

Érezni és kimondani ami

mondhatatlannak tűnik, de

szavakkal mégis lerajzolható.

És,

ha épp úgy van kedved

ültess egy kis fenyőfát

egy félig kivágott erdőben,

csak azért, mert nevezhetetlen

az a fa, vagy bármi más akiről

egy kedves barát vagy családtag

jut eszedbe.

Névtelen marad, mert emléke

mindenhol megtalálható akár

a szentlélek a természetben.

Pár tarka pillangóval üzen

az erdő, elkísér a tisztásig

majd megköszöni jelenléted.