Reiyel fiai

avagy mertopolon innen s túl Ha a vonatozásból eleged van utáni sláger nem tett eleget, hallgasd meg a haldokló biciklista panaszát, kinek a polgármesterség kirendelte a bringasávot, de ő ezt sosem láthatta, hiába van nála hátitáska. s ha ez nem tetszik, wunderbar, tessék kérem buszra szállni hol minden nap órabérre lehet naponta ülni, állni. Buszólamra lambadáznak az öregek, ilyenkor helyettük ülnek dalolva a fiatalok. Pofák sülnek szüntelen. Csak úgy nyekeregnek a kerekek, a lóerő vágtat, a helyi járgány jótevő koldusa csatangol most oda-vissza, jön a kanyar na. A kunyeráló- kunyhón-kívüli Jimi Hendrixszet nixszelik hat szólamban a buszlakók, túl az ajtón felszállnak a tahók. Hány-féle-képpen szokás kézzel lábbal s utólag verbálisan mondani az egyértelmű kontextusba helyező Nem-et, vax populi? Pár száz tarka levél dobja magát a busz alá leveled le nélküled leng a dallam lenruhában. Kézi téglalapot...

Pár levéllel kevesebb egy almafán, a november szaladgál s úgy végigfut az utcán..elesett párszor a jégen. Néhány csusza emberforma keresi télikabátban elhanyagolt árnyékait.Ott a sarkon, vagy talán itt dobálta szét a szél. Valami változik, valami rendtelen mint ősszel a levelek, a színes káosz.  

Egyedül járunk a sötét utakon, kinek milyen széles, keskeny, vagy megalázó forró betonon tesszük ugyanazokat a lépéseket őseink lépteit követve s mégse érhetjük utol őket, hisz ők ezek a rokon lelkek, szerettek, ezek a rég távozott ismerősök a szembeni járdán sétálnak velünk, ellenkező irányba. Lépteik hasonló ütemét követnéd míg biztos a ritmus, még tiéd a látókör, fejet fordíthatsz ugye, akár integethetsz míg parányi pontként távoznak tőlünk, bemért percek egy órában. Sajnos az óra mutatója nem haladhat hátra, olykor megáll, de sosem forgatható vissza. Más a légkör, hasonló az ábra: átkelni tilos, tabu téma, lárma.. Átjártál te is egyszer az úton, barna télikabát volt rajtad, táskádban az univerzum. Két járda közt maradhatnak emlékeink, a szeretetbe zárt időtlen autósáv, a fényéveknek tűnő szekundumaink lényege.

Hibernálni készülnek a kolozsvári, fagyos éjjelek. Egy őszi kabátból esnek ki egymás után gátlásaink. Kifizetett bélyegekről megmaradt ragasztóillat, egy túlhasznált jegy, valahány pénzérme zenél zsebébe. Úgy tűnik egyre több ruhadarabban tűrjük a hideg állomások viadalait. Csak az a pár óra délután, maradt a fénynek hű bajtársa, csak most lesz az ősz a télnek hóbortos hasonmása. A hold csatangolt ma velem az úton. Szinte megfogható volt mint lampion a távolban, vagy egy kivilágított betontitán egy inszomniás városban. Tehát követett, akár kóbor kutya, kit elűztek a délutáni árnyak, utánam eredt vagy én utána, talán felemésztett mindkettőnket a belvárosi lárma. Ezüst-sárgás hálóingét ígérte oda a sötétnek. Legyen hát egy téli ének számára e szezonbérlet.