Reiyel fiai

„A költészet pedig hiábavaló, mint a köd vagy a szürkület Sem sötétség, hogy láss, sem fény, hogy elvakítson”                    Sziveri János Akár egy szeszélyes élettárs ki körbetáncolja a frissen festett szobát. Észrevétlen lábnyomait követed, reggeledben bujkál. Fertőző illatába mártod hangulatod. Belép a szobába, ledobja cipőjét, párnázna gondolat. Hát persze hogy többre vágysz, mert nem egy ruhadarabban limitált csupasz játék, ez.

Makulátlan sötétség, nem létezik fény nélkül. Látomásaim szökevényén átláttam. TE voltál az ÉN.

„ A költészet látszatra luxus. Kétségbeesés legbelül”                     S.A. Jeszenyin Felelősségünk egymást elfelejteni, mint évszakokba zárt üveggömböket, S ha pontosan tudnánk hogy itt ér véget a mennyezett és ott kezdődik a pokol, a köztes térben találnák kétségeket.

Láthatatlanul nyúl bele zsebébe az ősz. Összegyűri majd szétszórja színes szennyesét az utcákra. Csend és zaj fia folytatja munkáját. És ott a tóparton, már rajtad a télikabát, kis tükörszilánkokból vetített pillanat... emlékeid fiókjából előveszed a nyarat, mikor közös álmaink értelmetlensége is fontosabb volt mint só és kenyér. Vándormadár hadak utaznak most délre, minden szezon egy túljátszott sanzon, egy megmagyarázhatatlan kérdésbe vájt gondolat. És kimeszelte a várost a tél tavaly, szemedben kétely és csodálat kavarog mint méz és méreg egybefőve. Azt mondtad az első hó a legszebb ajándék míg tiszta, míg a feheret kisatírozza a szürke. Minerva narancsát majszolja, Most két külön folyónál láthatjuk múltunk retrospektív éveit. S mégis minden kimondott és elfojtott szóba mártott kép emlék marad. Remélem, még előveszed fiókodból a nyarat.