Reiyel fiai

avagy úti-metamorfózis Teveállomás, hol futni kell a púpos után, és minden négylábú jószágon maratonszám lóg három helyen, nehogy eltévessze az ember, hogy melyik állat után kell szaladni. Mert ha kidob a buszból a türelmetlenség, hol már THE BAKTER MAN is megunta az életét, elhagyván a bakteri premisszát, akkor észre kell venni a párhuzamosság komikus jelenlétét egy kulturális sivatag kellős közepén. Még csapdosó púpőstevén is hamarabb eljutni Kairóba mint Kisbács indusztriális könyörtelen körzetébe. Hisz Kafka már jó pár éve elérte a Kastélyt, megunta és hazament, Wolf is táncra perdült a világítótornyában, majd megunta és elröpült. Ady Endrét is már utolérte volna a szifilisz. Szürkébe öltöztetett apát lapátolt a Horeán 1 , s az utcán, egymásután feszes sorban álló autókaraván várta, hogy véget érjen a nyár. Mert megállt az idő és vele együtt a türelem ordibált momentán jobb oldalról bal-fülembe. A sztráda nem kímél meg senkit ...

Legyünk hát olyanok mint a víz, minden halmazhoz alkalmazkodó, folyékony, végtelen, irányában magabiztos kontinuitás. Hátrahagyva a formát. Elképzelhető ugyan de megvalósítható e gondtalan érzés? Ahogy ez a folyó: nem kell mást tegyél, a hullámok figyelése közben eggyé válsz velük. és minden olyan egyszerű, ahogy e kéz is mely néha nem tudja mit cselekszik, s ha mégis tudatában lenne, talán nem is úgy cselekedne, mert megfontolt gondolatok peremén ücsörög a kétely. Maradjunk hát itt, még kicsit talán, néhány part legyen olykori kikötőnk, álmaink menedékháza a természet. Elégtételeink megkérdőjelezése, hogy hol vagyunk, lehetnénk, lehetőségeknek absztrakt matematikája csupán. Hisz nem egy eredmény számol fel a végtelennel.